Általában az ember örül, ha a gyerek iskolájából nem érkezik hír/ levél. Ez otthon az Álmoskönyv szerint rosszat jelent, de úgy tűnik ezt a hollandok nem tudják, mert napi- heti szinten kapjuk az e-maileket. Úgy látszik itt fontosnak tartják közölni az összes apróságot- az aranyos, ellenben nem fontos dolgokat pedig még inkább.
Már volt róla szó, de imádom: így jött már üzenet arról, hogy a nagyok osztályába nem várt látogatóként egy kismadár repült be és ki lett emelve, hogy mennyire óvatosan próbálták kiengedni.
De amikor a kicsik tanár nénijének tönkrement az autója, ahhoz az összes elsőst- másodikost kivitték és végignézhették az autómentő ügyködését, sőt, beülhettek a kocsijába. Ezekről is tettek fel az iskola oldalára képeket, ahol a lurkók boldogan vigyorognak. (Minden év elején kapunk egy papírt a személyiségi jogok miatt, amiben nyilatkozni kell, hogy fotózhatják-e őket, illetve ezeket a képeket használhatják-e később.)
Mindent összevéve láthatóan nagyon próbálkoznak vele, hogy ne lerombolva legyen a gyerekek lelke- önbizalma, hanem támogatva érezzék magukat.
A napokban volt a »nemzeti kedveskedés/ bók- nap«. Itt ilyen is van. Ekkor olyan foglalkozást szerveztek ahol a diákok tudatosan tanulták azt, ami némely kamaszodónak borzasztóan nehéz: érzésekről beszélni és dicsérni. A mienk legalábbis nem nagyon szeret kitárulkozni, csapatban inkább csendben marad és a háttérbe húzódik- de úgy, hogy ezen a tréningen mindenki rész vett, talán könnyebb volt.
Kis cetlikre felírt dolgokból lehetett választani, pl:
– Lelkesen reagálsz
– Remek, hogy segítettél
– Erős vagy
– Kedves vagy velem, stb.
Ezeket a picike üzeneteket tehették az egyes tanulókat megszemélyesítő borítékocskákba.
Ilyen régebben a mi nyelvi csoportunkban is volt- csak néhol a lehető legegyszerűbben megfogalmazva, mivel a hollandja még mindenkinek bőven hiányos szinten állt. Azért az ott kapott papírt a mai napig szívesen őrzöm, egyszerűen jó érzés ránézni.
Az országban ezt a napot az iskolákban, némelyik munkahelyen jobban megtartják mint a nemzetközi nőnapot. Annak csak nyomait láttam: mondjuk múzeumi ajánlatban, ahol az alkotások női szereplőit, alkotókat állítják erre a kis időre előtérbe.
A gyerekek iskolájából a legújabb levél kettős érzéseket kelt.
Szuper igazgatónk van: annak idején felvette a magyar gyerekeket úgy, hogy egyik sem tudott egyáltalán hollandul, sőt, semmi más idegen nyelven sem, csakis magyarul. Egy másik helyi iskolából már volt elutasítás, nem tudni miért.
Itt nem volt előkészítő, egyéb nyelvi képzés, csak becsöppentek a kicsik: előbb egy- kettő, aztán az én (akkor még) kislányom is. Később a pici fiam is itt kezdett, de addigra a tanáraink megszokták, hogy »magyarkáik« vannak.
Most ez az igazgató elmegy. Túlhajtotta magát és emiatt még novemberben mentőt kellett hívni hozzá az iskolához. (Akkor pont nem kivitték a gyerekeket megmutatni, mint az autómentőnél, hanem valami indokkal áttereltek mindenkit a suli túloldalára.)
Azóta sem tud dolgozni. Most a búcsúzása miatt- teljes titokban- minden tanuló kapott egy papírt amire ki kell találni valamit- idézetet, rajzot, receptet, bármit. Ezeket beköttetik és az iskola az így készült könyvet fogja adni neki.
Semmi aranylánc, ‘dobjunk össze egy összeget’. Anyagi értéke semmi, érzelmi- remélhetően- annál több.
A mi nyelvi csoportunkból is elmegy egy tanárunk. Furcsa helyzet, mert a lezárások miatt a csoportból még sosem találkozott vele igazából, élőben senki, de megszerettük: emberi, illetve tanárnak is igazán remek.
Mivel már hónapok óta online leckét kapunk, ezt az oktatóinknak úgy kell lejelenteni az Oktatási Hivatal (?) felé, hogy az óra kezdetén és végén is képernyőfotót készítenek, ahol minden résztvevő látszik. Ebből születtek már érdekes- vicces- elgondolkodtató képek. A hónapok alatt voltak olyan események, amik ezeken is nyomot hagytak: Télapókor aki tudott beöltözött, karácsonykor a háttérbe próbáltunk valami erre utalót elhelyezni. A Hollandiát ért nagy hidegek alatt lehetőleg mindenki korcsolyázós- téli képet használt háttérképként. Aztán hóvirágost, krókuszost.
De persze a magánéletben történtek is látszanak rajtuk. Például van társunk Mianmarból, aki az elmúlt időszakban láthatóan nyúzott a képeken. Ahogy mondja: nem tudja biztosra, hogy mi van az otthon maradt szüleivel, családtagjaival, mert a most ott történtek alatt/ miatt minden nap tűnnek el emberek. Ahogy mondta: a börtönökből kiengedték a bűnözőket, helyettük az »ellenzékieket« viszik be. A legutóbbi információja szerint még megvannak a szülei, »csak« mindent elvittek a házukból: szekrénytől a hűtőig, csakis a rajtuk levő egy szál ruhát tarthatták meg.
Szóval ezek látszanak és a képeken vissza is lehet nézni a hatásukat- nemcsak rajta egyedül. Nagyon kedves, jó csoportom van és miután ezekről mesél, a képernyőfotón mindenki arca szomorkásabb lesz.
A mi leköszönő tanárunk pedig ezekből a képekből, hangulatokból szeretne egy könyvet emlékbe.
Az online oktatásban mindenhol másutt is megpróbálnak a lehető legpozitívabban kijönni.
Lichtenvoorde (Gelderland tartomány) egy középiskolai közösségnél a diákok VR-szemüvegeket kaptak, hogy valódibbnak érezzék az órákat. Olyan legyen, mintha nem csak egyedül ülnének és egy sima képernyőről magyarázna nekik a tanár. Így megvan az az érzés, hogy mellettük ülnek, rá tudnak nézni a többiekre és valóban »benne« vannak, részt vesznek az órán.
Persze ez még nem tipikus, csak olyan »jövő«, próbajelleggel. Majd meglátjuk, hogy mennyire kell maradnia, illetve mennyire lesz a mostani rendszer tartós.
(Ami viszont tartós és – végre valami- ami nem kapcsolódik a koronához, csak újdonság, suli- témában:
Megnyitottak egy »mozgás-iskolát«, ami elvileg egy normális általános iskola, csak éppen ezernyi mozgásra hívó- késztető dologgal. Így akár a wc-re is tudsz mászófalon kapaszkodva menni. Helyszín Alblasserdam, Zuid- Holland. Szerintem szuper! Más helyeken pedig az addig kővel burkolt iskolaudvarokat túrják fel, szedik fel a burkolólapok egy részét és a helyükre zöldet, fából készült kisházat, ügyességi- fejlesztő fa-játékokat telepítenek. Nálunk is ez történt pár hónapja. Igaz, azóta a fiam ruháiban kiszedhetetlen foltok vannak. 😀 )
A saját tanárom arról mesélt, hogy mivel jár az online tanítás az ő szempontjukból. Mivel külföldieket oktatnak, így sokan hazamentek a lockdown idejére. Az, hogy hol vagy, egy számítógépen követett óta esetében valójában mindegy. Elméletileg.
Gyakorlatban azt mondja ez úgy néz ki, hogy többen élnek olyan országban, ahol amikor ő a leckét tartaná, az időeltolódás miatt épp éjszaka van. A másik oldalon pedig követik ugyan, de fura, mert a diákjai álmosak, kókadoznak.
Nálunk a helyzet a továbbtanulás előtti tájékozódásba, nyílt napokba kevert bele. Anno elhatároztuk, hogy majd elmegyünk és jól megnézzük a kiszemelt iskolát, esetleg többet. Na ez az, amit nem lehet. Javukra legyen írva: minden középiskola próbál más alternatívát felajánlani. Az általunk megcélzottnál is remek bemutatkozó kisfilm készült (nem utolsósorban a környékbeli másik két, nagyobb magyar gyerek is oda jár és a videóban az egyikük elég sokat szerepel.)
Össz- vissz a környéken három családból hat magyar gyerek van, kettő »nagyobb«, az én nyolcadikosom és három kisebb.
Nagy szerencsénkre jól ki is jövünk egymással, hébe- hóba együtt kávézunk- sajnos a szigorítások miatt mostanában nem 😦 -, de mindenkinek megvan a maga élete is.
Vera
https://www.facebook.com/omroepgelderland/posts/3825154947598246
https://www.facebook.com/nos/videos/219585496523917
Frízföld és Hollandia blog 