A házasság világnapja- minden év februárjának második vasárnapja- és egy holland hagyomány kapcsán: Boerenbruiloft/ farsangi változat.
Korábban már volt szó a ‘fríz parasztesküvőről’, amit minden (normális- gyk: nem koronás) év júliusában tartanak meg. Frízföld alapvetően református vallású (persze már van minden más is, de tradicionális szempontból az), így itt nincs farsang. Viszont több más tartományban- pl. Limburg, Noord- Brabant, Gelderland- a karneválnak komoly hagyományai vannak. Ezek egyike a Boerenbruiloft, azaz a parasztesküvő.
Történelmi háttér: A hagyomány eredetileg Németországból származik. Hollandiában először a XVI. században említették és egy kis szünet után a XIX. században- 1912- től- lett ismét népszerű. A régi korokban farsangi játékként a gazdagok öltöztek be parasztnak és a szegények játszották az urakat. Az ünnep végét egy eljátszott parasztlagzi jelentette, majd a ‘násznép’ kocsikra ülve végigvonult a városon. A hagyomány létrejöttének legvalószínűbb oka az, hogy az amúgy általában szegény gazdálkodók a böjti időszak előtt még szerettek volna egy kicsit lazítani, lakomázni. Ennek leginkább kézenfekvő megoldása egy esküvő volt, ahol mulatni és jókat enni is lehetett. Ez utóbbi húshagyókedd előtt különösen fontos volt.
Ez a tradíció Hollandiában a mai napig több helyen fennmaradt. (Érdekes módon hasonló Magyarországon is megtalálható volt- a tréfás, nem igazi esküvők és a valódiak is. Érthető: malacot hidegben vágtak, tehát ilyenkor volt hús, a földeken meg épp nem volt munka.)
A Boerenbruiloft előtt fél évvel kiválasztanak egy egyesület az esküvő megszervezésére. A házasulandók nevét egyes helyeken titokban tartják, másutt ez teljesen nyílt dolog. A párt háromszor kihirdetik, majd farsang keddjén tartják meg a szertartást. Ezen a jegyespár és a násznép hagyományos ruhában, a karnevál hercege és a bohóc pedig a saját szerepe szerint jelenik meg. A házasulandók kocsiját követi a násznép, zenekar és a kíváncsiskodók.
A karnevál alatt megkötött házasságoknak több fajtája létezik:
– az ‘igazi’, amikor valódi jegyespárokat adnak össze, – a ‘hamis’, amikor az esküvőt a buli kedvéért csinálják. Ennek ‘érvényessége’ a következő nap reggeléig tart, vagy – amikor már házasokat ‘adnak össze’, pl a 11. vagy 22. évfordulójukon.
Persze mint minden hagyományra, erre is egyre kisebb az érdeklődés. Erről számolt be például Hulst, ahol nemrégiben bejelentették: a csökkenő részvételre való tekintettel az eseményt nem fogják többet megrendezni. Itt az első parasztesküvőt 1973- ben tartották. Az ezt követő években tradicionális- vicces keretek közt jópár fiatalt és jubileumot ünneplőt ‘adtak össze’. Egy alkalommal úgy tűnt, hogy egy ‘baleset’ miatt az eseményt többé nem rendezhetik meg, ugyanis a jegyespár nászajándékképp, még a városháza a díszteremében egy bakkecskét kapott. Az állatot nem igazán érdekelte az illusztris környezet és alkalom, amikor úgy érezte, hogy kell, rápisilt a díszterem antik asztalára. Sajnos ennek nyomait nem sikerült igazán eltüntetni, így fennállt a veszélye, hogy a polgármester nem ad többé engedélyt a programnak a városházán történő megtartására.
A helyzetet végül sikerült megmenteni, de többé egy állat sem mehetett be a Boerenbruiloft- ra. Végül- évekkel később- a résztvevők számának csökkenése miatt úgy határoztak, hogy az esemény Hulst- ban többé nem kerül megrendezésre.
Idén Spannum-ban egy parasztesküvőt kisgyerekek mentettek meg. A pár kocsiját húzó ló annyira megijedt a lármátólés zenétől, hogy a jármű- így a benne ülő pár- már nem volt tőle biztonságban. Végül az iskola gyerekei ugrottak be és szó szerint befogták magukat, hogy a fiatalokat elhúzzák a céljukig.
Remélhetőleg másutt még sokáig gyönyörködhetünk a hagyományban. Kár volna érte, ha eltűnne.
Abban a reményben írom meg az ADHD kivizsgálására vonatkozó hollandiai tapasztalatainkat, hogy hátha ezzel segítséget nyújthatok valakinek, aki hasonló helyzetben van. Valakinek aki szintén nem tudja, hogy merre is induljon el. Legalább annyit szeretnék, hogy tudja: nincs egyedül.
‘Előszó’: A környék csoportappjában nemrégiben megjelent egy felhívás: ‘A szüleink hatvan éves házassági évfordulója következik, de a jelen helyzetben a megszokott módon nem tarthatjuk meg. Ezért kérjük a szomszédok- barátok segítségét, hogy február X-én, este hétkor álljanak ki velünk a házuk elé énekelni.’ Szerveztek hangszórókat, harmonikást, énekest. Ehhez az áramot az egyik szomszédtól kérték, a fáklyákat pedig a másik szomszéd gyújtotta meg, helyezte el. Jó kis szomszédsági öszefogás lett belőle.
Mivel február eleje, hideg idő volt, én a már régebb óta kinn készülőknek vittem ki plédeket, hogy kicsit felmelegedjenek. Az ünnepelteket – ahogy a néni utána mondta- a gyerekeik figyelmeztették, hogy bármit hallanak ‘ne vegyék észre’, csak ha konkrétan kihívják őket. Mondjuk ‘nem is volt feltűnő’ a hangfalas mikrofonpróba, meg kinn több tucatnyi ember csivitelése. Végül jó hosszú koncertet kaptak, mialatt mindenki bőven megfüstölődött a fáklyáktól. A fiam az egyik szomszédasszonnyal táncolt a tömeg közepén. Senki más, csak ők ketten. Eztán kávét és csokit szolgáltak fel, ezt is kinn a ház előtti parkban. A gyerem közben odament csacsogni a zenészhez és a mikrofon közvetlen közelében elmondta neki, hogy ‘de amúgy mi magyarok vagyunk’. Persze a kihangosításnak köszönhetően mindenki hallotta, úgyhogy már mindenki is tud rólunk.
Másnap az ünnepelt néni egy nagy tábla csokival a kezében kopogott be, hogy Péternek hozta. Őt az első pillanattól kezdve kedvelik. Ehhez az is hozzájárult, hogy a bácsi is Peter, na meg a fiam mindig is közvetlen volt velük. Velük is. …
A közvetlenség/ izgágaság/ állandó beszélőke tőle már nem újdonság. Úgy másfél éve, az akkori tanárnője nagyon panaszkodott rá. Ők annyira nem jöttek ki egymással, hogy már komolyan gondolkodtunk az iskolaváltáson, mert a gyerek egyre frusztráltabb, nyugtalanabb lett. Ezt egy idő után agresszivitással fejezte ki. A tanárnő korábban a kislányomat is tanította. Nagyon hálás vagyok neki! Ő volt az, aki az akkor hollandul még egy szót sem beszélő lányom után tablettel/ beszélő- fordítóprogrammal a kezében járkált, hogy valahogy tudjon vele kommunikálni. A lányom az ő osztályában tanulta meg a nyelvet, illeszkedett be és egyszerűen tökéletes volt vele- egy nyugis, csendes, elfogadó kislánnyal szemben. Aztán egy örökmozgó energiabomba kifogott rajta. A gond az, hogy valószínűleg jövőre is egy olyan tanárt fogunk kapni, aki nem szívleli a ‘kilógó’ gyerekeket.
A kisfiam egy szeretetgombóc. Nagyobb a szíve mint maga a gyerek, baba kora óta elvarázsolja az embereket a közvetlenségével és Frízföldre érkezésünkkor ugyan még beszélni sem tudott/ akart, de séta közben a maga babanyelvén már akkor magyarázott a helyieknek. Én meg lapítottam csendben, vagy épp élveztem azt, hogy ‘megoldja a társas életemet’. Harmadikos korában, azaz hat és fél évesen, az iskolában tapasztalt problémák miatt kérdeztem rá első ízben, hogy ki lehetne- e vizsgáltatni, mert gyanús, hogy ADHD-s. ”Láttam már ilyet ” és ”egy ismerősömnek volt”- ugye azt sosem lehet mondani, ha valami gubanc családon belül fordul elő…
Ekkor valahol még homok került a gépezetbe. Én nem tudtam, hogy Hollandiában ehhez hol kell kezdenünk. A tanárnőnek pedig nem volt több ideje ránk, csak beszélt a ‘lehetséges speciális iskoláról’, meg Pétert a következő évre egy másik osztályba tették. Ez lett a szerencsénk. Itt a tanárnő már az első ‘szülőin’ meghallgatott, majd elmondta, hogy a saját fia is komoly ADHD-s, így azonnal felsorolta a lehetőségeket: háziorvos, vagy – meglepetés! – az iskolának saját fejlesztő/speciális tanára van- erről eddig miért nem tudtunk, ha már fél/ egy éve gondjaik voltak vele?- , aki felveszi a kapcsolatot a szükséges szervezetekkel.
Hamarosan jelentkezett is egy hölgy a helyi gyermekgondozótól (vagy valami hasonló). Ő ellátott olyan praktikus tanácsokkal, amik minden gyermekgondozási könyvben szerepelnek. Amúgy nem véletlen, mert biztos hatásosak, csak borzasztóan általános dolgok. Valahogy ekkor olyan érzésem volt, hogy neki az a lényeg, hogy ledarálja a mondanivalóját és ennyi. Látta a fiamat egy tanórán, erről írt öt oldalt, aztán ez a része be is fejeződött.
Emellett- az iskola tanácsára- elkeztem hordani egy logopédushoz, aki játékterápiát csinál vele. A logopédus édes, értelmes hölgy, Péter imádja, ahogy a vele töltött időt is. És viszont. A logopédus mindig a fiam hatalmas fantáziájáról beszél és arról, hogy bár a játékban az általa kitalált cselekménynek ezernyi szála van, ezt mindig képes fejben tartani és hétről- hétre visszaemlékszik mindenre. (Bezzeg két különböző zoknit vesz fel, azt nem veszi észre.) Ez már egy éve tart és legutóbb Eeuwkje azt mondta, hogy szerinte a fiam jóval összeszedettebb, mint a kezdetekben. Na ja: ha először megismer valakit, produkálja magát. Ahogy sok más kicsi is. De valóban: Eeuwkje a játék közben olyan bölcs tanácsokat ad- és olyan módon-, hogy azokat a fiam megjegyzi és megpróbálja alkalmazni.
Például a dühkitörései miatt egy teknősös ‘hőmérőt’ kapott, ami a hangulat: nyugalom, izgalom és düh fokozatait mutatja be. Emellett elmondott neki egy mesét a kissárkányról, aki azzal üldözte el a barátait, hogy álladóan felrobbant az idegtől. Ez elég hatásos volt.
Elirányítottak minket a CEDIN-hez, ahol végeláthatatlan hosszú kérdőívet kaptunk. Minden kérdés a viselkedésével volt kapcsolatban: mit csinál, mennyire tűri a monotonitást, mennyire igényli a szociális kapcsolatokat, stb. Csak ennek a kitöltése vagy másfél órán át tartott. Innen szintén érkezett egy- újabb- tündéri hölgy, akinél már nem azt éreztem, hogy felesleges időpocsékolásról van szó. Személyesen is ezer kérdéssel bombázott, majd szintén bement az iskolába. Először a fiamat megnézte óra közben, ‘inkognitóban’, majd leült vele beszélgetni és szintén kérdőíveket kitölteni- feladatokat megoldani. Eztán felhívott azért, hogy elmesélje: szuper gyerekem van és fantasztikusan érezte magát vele. ❤
Végül az ‘ilyen karantén, olyan lockdown, lezárások, csak videó megbeszélést lehet tartani’, stb. miatt másfél évig tartott, hogy a folyamat végéig jussunk. Ezalatt négy szervezet- az iskola, a saját speciális tanárával együtt, a gyermekvédelem vagy mi a szösz, a Cedin illetve a logopédia- és nagyjából hat- hét különböző személy- tanárok, tanácsadók, pszichiáter, stb.- kellett ahhoz, hogy megszülessen a végeredmény arról, amit addigra már amúgy is tudtam.
Ilyen nincs is, mert én még nem láttam/ vagy csak mert én azt mondom! Egy olyan rendellenességről/ gondról- nem betegség-, amire sokan azt mondják, hogy nem is létezik, csak eleven a gyerek, vagy épp neveletlen és ‘adják egy időre a kezeim közé, megtanulja mi a magyarok Istene’. Vagy ‘idióta’ és küldenék speciális iskolába.
Hogy miért is kellett ez a vizsgálat? Mivel túl gyakran hallottuk, tapasztaltuk, hogy ‘Ez a gyerek nem figyel!’ ‘Nem lehet tőle órát tartani!’ Ki lett küldve az osztályból, hat- hét évesen, mert zavarta azt. Ez pedig nem értette. Mert biztos ‘direkt rosszalkodik’. Épp csak az maradt el, hogy ‘bezzeg egy-két jó nagy pofonnal…’
Azt szerettem volna, hogy ezzel a papírral bizonyítani tudjuk: nem direkt nyüzsög. Nem az a célja, hogy zavarja a tanulást/ bosszantsa a tanárt. Próbál ellene tenni, mert már megtapasztalta, hogy a többiek közül kilógni nem mindig jó. De ez van.
Annak idején Pesten egy nagyon kedves, nagyon intelligens pszichiáter, amikor még semmit sem tudtam az ADHD-ról, ‘konyhanyelven’ azt mondta: ‘Olyan, mint pl. a tüdőgyulladás. Van, aki gond nélkül, ‘lábon kihordja’, van, akit komolyan érint és megkeserüli.’
A fiamnak gondja van az olyan dolgokkal, ami miatt nyugton kell ülni. Főleg az írással. ‘Nincs ideje’ rajzolni, színezni. Viszont pöpec a logikai játékokban, eszméletlen dolgokat épít Legóból és jó matekból. A kivizsgálás során azt mondták: nagy ívben felejtsük el a speciális iskolákat, Péter nagyon is intelligens, ezzel nincs semmi gond. Ilyesmire még csak véletlen sincs szükség. Kedves és együttérző, mindenkivel barátkozna és hamar túllép a sérelmein, ha megbántják. Karácsonykor a- környéken szinte kötelező- képeslap mellett sütit vitt az egyik idős néninek, hogy ne érezze magát annyira egyedül. Kimondhatatlanul büszke vagyok rá.
Igaz, más. ‘Kilóg a skatulyából’. Mozog, beszél. Mindig! Nyughatatlan. Robbanékony. Egy pillanat alatt robban ‘zen- nyugalomból’ , majd nyugszik vissza. Most megpróbáljuk a javasolt tablettával, aztán majd kiderül, hogy mennyire hatásos. Ha azt mondanák, hogy a gyereknek használ, ha éjfélkor az esőben lambadázok az utcán, megtenném. Sőt, viharban, csónakban is. Szinte mindent, hogy senki se bántsa feleslegesen.
Az uszodában, ahol az úszásoktatása folyik, ma a lecke alatt odajött hozzám a tanára. ‘Anyuka, jövő héten lesz Péter utolsó órája. Ennek ideje alatt megcsináltatjuk vele a C- vizsgát (az utolsó szint, amit a gyerekek sima úszásoktatáson elérhetnek). Nem szereti ha egy csomóan nézik, ezért nem a többiekkel egy időben fog vizsgázni.’
Van, aki még az ilyen ‘apróságokra’ is odafigyel. Így is lehet.
Frízföld és Hollandia blog 