Még éppen csak elkezdődött az iskola, az első hetet sikeresen hátunk mögött tudhattuk, megtudtuk az újdonságokat, új szabályokat a korona miatt amikor hirtelen beütött a krach. Gyerkőc azzal a hírrel jött haza a suliból, hogy az egyik meester (férfi tanító) nélkül fog telni a következő két hét, ugyanis megfázásos tünetekkel otthon kell maradnia, követve a protokollt. Másnap enyhe megfázásos tünetek jelentkeztek a lányomnál is. Mivel szabálykövető vagyok,így rögvest utánanéztem a teendőknek, beszéltem a sulival is.
Az igazgatónő azt mondta, hogy ha csak orrfolyás van akkor azzal még nyugodtan lehet iskolába menni, így aznap még volt suli. Másnapra már komoly fejfájással, torokfájással indult a reggel, így a második hét nagyívű tervei hamar hamvába hulltak, maradt az otthoni gyermekgondozás. A szokásos nátha kezelés mellett (paracetamol, kamillatea mézzel és citrommal, orrfújás) az eddig szokásosnak vett javulás nem akart eljönni, viszont a kis vírus gyorsan leterítette a család még egészségesebbik felét is. Amikor jómagam már második napja szenvedtem egy olyan masszív torokfájással, hogy már nyelni is alig tudtam és mellé megszűnt a szaglásom, ízérzékelésem is éreztem, hogy eljött a pillanat, hogy kiderüljön mégis mi a csuda garázdálkodik a szervezetünkben.
Tárcsáztam gyorsan a 0800-12020-t, majd izgalommal vártam hogy most mi is fog történni. Az első húsz perc várakozózene még izgalmas volt, bevallom az utána következő negyedórát már csak rezignáltan tűrtem. Épp azt fontolgattam, hogy megszakítom a vonalat mire végre megszólaltak a vonal végén.
Megkérdezték a tüneteimet, ezeket a BSN szám bediktálása után még egyszer meg kellett ismételni. A telefonszámom és e-mail címem megadása után megkaptam az időpontomat három nappal későbbre, miközben a telefon másik végén lévő hang sűrű elnézéskérések közepette próbálta ecsetelni, hogy nagyon túlterhelt a rendszer, rengetegen készítettnek tesztet és ez így van jól.
A három nap alatt a mi kis vírusunk nagyon jól érezte magát, az egész családot két vállra fektette- illetve biztos tudott róla, hogy a boltokban már kapható a Sinterklaashoz köthető kruidnoten- és szeretett volna még karácsonyi hangulatot is teremteni, jelen esetben használt papírzsebkendőkkel borítva a lakást.
Ez a három nap összezártság, közös szenvedés, de legfőképpen fekvés, orrfújás, nyűglődés azért érzelmileg is megviseli az embert. Az egyik pillanatban szinte biztos voltam benne, hogy na ez a koronavírus lesz. A másikban már azon aggódtam elegendő lesz- e az itthoni készlet ha 10 napig ki se dughatjuk az orrunkat. A harmadikban, á, ez biztos nem lehet az. A negyedikben pedig azon aggódtam, hogy nem nyomtuk meg kellően a hamsterént, aztán itt maradunk WC papír nélkül. Az ötödikben azon, hogy fogok elbiciklizni a tesztelő helyre, ha már akkor is kifogyok a levegőből ha fellépcsőzöm teregetni.
A második napon eszembe jutott,hogy itt valami probléma lesz, ugyanis a telefonban azt mondták, hogy e-mailben és SMS-ben is fogok megerősítést kapni a dátumról, az időpontról és a pontos helyről. Nem is az én formám lett volna, ha minden flottul megy elsőre. Így kénytelen voltam még egyszer telefonálni, ekkor már a hangom egy oktávval mélyebben volt a szokásosnál, illetve a G hang után néha fel is szisszentem, hiszen a sajgó torkomnak nem tett túl jót az erőltetés. Újra bediktáltam a BSN számomat, az időpontom megvolt, viszont a kedves úriember is nevetett azon, hogy sikerült ennyire félreütnie a kollégájának az elérhetőségeimet, mert a telefonszámomnál még a számok darabszáma se stimmelt, kevesebb lett rögzítve kettővel.
A tesztelés napján maszkkal az arcomon indultam bringával útnak. Tisztában voltam vele, hogy kerékpáron ez nem kötelező, de az elmúlt napok szenvedései után tényleg senkit nem szerettem volna részesíteni ebben az élményben.
Hamarabb értem a megadott címre, ahol legnagyobb meglepetésemre nem volt bicikli tároló, mindenki autóval érkezett. A tesztállomáson a drive-in tesztelésre nem volt lehetőség, tehát mindenkinek be kellett mennie. A hely maga egy tornaterem volt, a padlón felragasztva a haladási útvonalak, belépéskor és távozáskor kötelező kézfertőtlenítéssel. Két asztalnál történt a regisztráció, nagyon rugalmasan kezelték, hogy tíz perccel hamarabb érkeztem. Lecsekkolták a telefonszámomat illetve kaptam egy kis tégelyt, hogy akkor majd hívnak. Ahogy beálltam a sorba már intett is az egyik hölgy, hogy akkor mehetek hozzá. Leültetett, kérdezte, hogy tisztában vagyok- e vele mit fog csinálni, vagy elmagyarázza. Mondtam neki, hogy nem szükséges elmondania a dolgokat, essünk túl rajta. Először a torokból vettek mintát. Amikor húzta ki a pálcikát, akkor elkezdtem öklendezni, a hölgy gyakorlott mozdulattal sasszézott hátrébb, majd mondta ne aggódjak, szinte mindenki öklendezik. Bár a maszkja takarta a száját a szeméből én mégis azt láttam, hogy mosolyogva próbál biztatni.
Aztán jött az orrból történő mintavétel, na ez határozattan kellemetlen volt, amikor húzta ki a kis műanyag pálcikát az egyik szememből elkezdett ömleni a könny. A hölgy elmondta, hogy ez is természetes, ugyanis a pálcika érintheti a könnycsatornát. Mikor kihúzta, azt hittem az orrom vére is eleredt, de mint kiderült az csak sima váladék volt.
Ami meglepett, hogy a mintavételi eszköz nem vattát vagy valami puha anyagot tartalmazott, hanem egy műanyag kis spirális, szőrös valamit, ami mondjuk szerintem szempillaspirálnak is megállná a helyét.
Ezek után hazabringáztam és vártam az eredményt. Ugyanaz az érzelmi hullámvasút, mint a várakozással töltött napokban. Másnap dél körül várt egy e-mail ami közölte, hogy negatív lett a tesztem, nem vagyok koronás. Egyfelől hatalmas boldogság öntött el, hogy nem kaptam el, másfelől viszont hatalmas csalódottság, hogy egy mezei nátha vírus ilyen szinten döntött le a lábamról engem és az egész családot is.
Tanulság? Az nincs. Csak tartsuk a másfél méteres távolságot, mossunk kezet, és ha a tünetek passzolnak, akkor jöhet a tesztelés.
Nóra
Frízföld és Hollandia blog 