Ismét egy egyszerű, de nagyszerű/ vicces ötlet.
A fríz fővárosban, Leeuwardenben már nem csak bevásárolni lehet, hanem a szingliknek is teret adnak.
Ideiglenes jelleggel (?) rózsaszín bevásárlókosarakat tettek ki azok számára, akik a közelgő Valentin-napot nem szereténk egyedül tölteni. Már csak azt kell figyelni, hogy ki más mászkál rózsaszín kosárkával.
Így a napi vásárolnivaló mellé esetleg még egy randi is összejöhet. 🙂
Vera
Haarlem régi börtönét oktatási intézményként nyitotta meg.
A régi cellákba egyelőre főleg külföldi diákok ‘költöztek be’, de a vezetőség kétnyelvű oktatással megpróbál több hollandot is bevonzani. A jelenlegiek pedig el vannak ájulva a helyszíntől.
Tény, hogy az újrahasznosításban egy börtön mindig kiemelt figyelmet kap.
A több mint száz éves büntetésvégrehajtási intézmény bezárásáról 2015- ben rebbentek fel a hírek. Eztán sokáig találgatták, hogy mire is lehetne használni. A környékbeliek egy dolgot biztosan tudták: szeretnék, ha megmaradna és nem kerülne lebontásra. Ez idő alatt pl. szíriai menekülteket szállásoltak el benne. (Morbid, nem morbid: hely kellett, ez pedig üresen állt.)
Az oktatási célig még rögös volt az út: előbb meg kellett vásárolni az államtól, majd átadni az alapítványnak (Stichting Panopticon), ami társadalmi célra, a helyiek előnyére kívánta felhasználni.
A tervekben- 2019-es hírek alapján- szerepelt még egy mozi, 250 diák- és 100 ifjúsági lakás kialakítása is. Eddig ebből az oktatási intézmény megvalósulásáról (és talán a moziról) adtak ki tájékoztatást. A helyszín bejárása- bemutatása tegnap történt meg, a négy alapképzési program pedig jövő héten indul.
Bontás helyett újrafelhasználás, esély az oktatásnak. Ha a diák- és ifjúsági lakások megvalósulnak, akkor még két komoly gondon is segítenek valamennyit: a külföldi- többek közt magyar- diákok, illetve a fiatalok lakásproblémáin.
Vera
https://www.nhnieuws.nl/nieuws/309159/studenten-in-voormalige-koepelgevangenis-onder-de-indruk-studyrooms-in-cells-is-genius?fbclid=IwAR2CdGqoZSb9fOeiwqxg9-tf37CI4hPajt4Pnyi9CPeCsuDzhdiHBI-8q8M
https://www.nhnieuws.nl/nieuws/257515/de-weg-naar-een-onderwijsbolwerk-in-de-koepel-in-haarlem
Kora tavaszra hál ‘Istennek megszabadultunk egy csomó eddigi korlátozástól, úgymint maszkviselési kötelezettség és a koronaigazolások.
Persze mikor máskor: a környezetünkben még ezek eltörlése előtt- mintha a természet direkt ki akart volna tolni velünk-, végigsöpört a korona.
Hurrá, Valentin! (Amit amúgy nem ünneplünk, mert nem vagyunk Bálintok 😀 )
Plusz egy kis gyerekszáj
Februárban, Valentin-napra különleges meglepetést kaptam a páromtól: pozitív lett a koronatesztje. Ezt a napot ennél felejthetetlenebbé nem is tehettük volna, mivel egy ideig valóban nagyon beteg volt tőle. A kisfiam meg is ijedt:
‘Apa, én félek mert te nagyon öreg vagy és akkor bele is halhatsz!’
Persze pár napon belül majdnem mindenki megfertőződött. Szerencsére ekkor is meglátszott, hogy itt milyen kedves magyarkáink vannak: a másik családok ennivalóval, nasival, gyógyszerrel segítettek- támogattak minket, illetve állandóan figyeltek ránk és kérdezték, hogy hogy vagyunk. ❤
Amikor a páromon láttam, hogy lebetegszik de még tudtuk, hogy most tényleg koronás lett, mondjuk úgy, hogy ‘női megérzésből’ elmentem egy nagybevásárlásra, hogyha bármi is jönne, ne legyünk gondban. Így vettem konyhakész ‘holland-kínai’ ételeket is. Ezt a gyerekek nálunk nagyon szeretik, viszont én magyarként még mindig inkább frisset főzök. Így később meg is kaptam, hogy ‘most, hogy beteg vagy, végre ilyen finomakat fogunk enni?’
😀
Hurrá, a felgyógyulással megkaptuk az utazáshoz, ide-oda szükséges QR-kódot! Amit most már dobhatunk is ki, mert ahová mi megyünk, ott a kutyának sem kell. Sebaj. Azóta már az influenzajárvány volt a divat, úgyhogy gyorsan azt is beszereztük, hogy nehogy kimaradjunk a jóból. Jelentem: pár nap alatt túl voltam mind a kettőn, kivéve, hogy a koronával megszerzett fülgyulladásnak köszönhetően három hétig voltak egyensúlyzavaraim, illetve még másfél hónappal később is köhögök. De ‘amúgy’ nem volt vészes.
Magyar szó (majdnem) mindenütt
Viszont az ezt követő időszakban- nagy meglepetésemre- több helyen is találkoztunk olyanokkal akik vagy magyarul szóltak hozzánk- ez történt Sneekben, vagy csak azt tartották fontosnak közölni, hogy ‘az év egy részében a barátnőm is Magyaroszágon él’- ez pedig a fogászaton.
Legutóbb a Hema kávézójában álltunk sorban, amikor a beszédünk hallatán egy nénike hozzánk fordult, hogy magyarok vagyunk-e? Azt mesélte, hogy az édesanyja kilenc évesen az első világháború után, a nővérével együtt az egyik gyermekvonattal került Hollandiába. Őket külön- külön fogadták be, így még az idegen országban el is szakadtak egymástól, de ha jól emlékszem mindkettő itt is maradt. A minket megszólító néni 85 éves volt, az édesanyja már nem él. Túl sokat nem tudott a dologról. Ahogy mondta: anno nem igazán érdekelte, később meg az anyukája már nem nagyon beszélt róla. Magyarul nem tanult meg, de felismeri a nyelvet- legalábbis néhány szót, mint az igen, nem, finom. Ezeket hallotta meg tőlünk is. Annak ellenére, hogy magyarul beszélni már nem tud és anno a magyar gyökereit annyira nem érezte fontosnak, most úgy gondolta, hogy meg kell szólítania minket.
Végül vele ittam meg a kávémat. Azt mondta jó volt visszaemlékeznie és kutatni az emlékei közt. Engem meg persze érdekelt, mert ugyan a holland gyermekvonatokról már sokat olvastam és elég sok ismeretet összegyűjtöttem, de olyannal még nem találkoztam, aki ennek valódi emlékét őrzi. Persze a rajta ülő egykori gyerekek már mind el is hunytak…
– A gyermekvonatokról, röviden: az első világháború után, 1920-tól Magyarországról több vonat indult az akkori semleges országokba, többek közt Hollandiába is. Ezeken több ezer rászoruló gyermek utazott, hogy idegenben felépüljenek- megerősödjenek, majd eztán térjenek haza. Ez utóbbi nem mindig így történt, ahogyan ennek a néninek az édesanyjánál és nagynénjénél sem. Ők egész életükre itt maradtak.
Erre emlékezve 2020- ban és tavaly, Hollandiában és Magyarországon is egy csomó rendezvényt, kiállítást, vagy épp konferenciát rendeztek. –
…
Sneekben az egyik üzlet tulajdonosa szólalt meg magyarul a hátam mögött. Azt kérdezte: ‘Magyarországról?’ Nagyjából ennyit tudott a nyelvünkön, na meg a ‘kötelező’ szavakat (köszönöm, szia, szép, egészségedre…)
Ő azt mesélte- már hollandul-, hogy régen egy ideig magyar párja volt.
Sneekben nem csak ez lepett meg, hanem- már nem először- az is, hogy mennyire odafigyelnek mindenkire. Már megszokott módon most is ott állt a könyvesbolt asztalán a többféle olvasószemüveg, hátha elfelejtetted magaddal vinni. Persze ez üzletpolitikának is jó, mert hátha beleolvasol egy könyvbe és azt meg is veszed…
Most a gyerekkönyvek közt kiemelt helyen volt a ‘Meseország mindenkié’ holland változata.
Egy cipőboltban pedig a ‘normál’ vevőkön kívül a speciális igényűekre is gondoltak: egy külön polc volt tele az extra nagy méretű női alkalmi-, sport- és férfi lábbelikkel. (Nőiben 43-46-os méretig.)
…
Ez volt még a ‘boldog békeidőkben’. Azóta mindenki tudja, hogy mi történt…
Sok minden- cég, bolt, iskola- érzi az ukrajnai háború hatását, még ha- szerencsére- nem is úgy, mint ott helyben, vagy a közvetlen országokban, pl. Magyarországon. Itt az üzemanyag, fűtés, némely élelmiszer árán látszik, illetve néhol pár cikk nem/ ideiglenesen nem kapható.
A Nagy Holland Áremelés
Az, amit magyar cikkekben olvastam a ‘Nagy Holland Problémákról’ , erősen eltúlzott. Igazságalapja az van.
Áremlés van bőven, az igaz. Az energiaválság- orosz gáz- és az ukrajnai háború miatt nagyon megnőttek az árak, mint talán mindenhol.
Van, ahol nincs napraforgóolaj. Ezt speciel én nem tapasztaltam, nálunk van és volt. Az ára magasabb, de tekintve, hogy Ukrajna a fő beszállító: totál érthető. Itt az a fajta Nescafe nincs amit szeretek, de soha senkinek ne legyen nagyobb baja, mint az, hogy nem tud Nescafét inni 🙂 . Úgyhogy ezt nem nevezném problémának.
Vannak olyan barátaim, akik az energiaáremelés óta lejjebb vették a termosztátot- biztos ami biztos, hogy a számlát ki tudják fizetni- és azóta a nyaralásra vett hálózsákba, vagy plédbe burkolózva ülnek este a tv előtt. A számlájukat nem láttam. Ők azt mondják, hogy ez megelőzés, nem pedig következmény- ami nem mindegy.
A mi számlánk is nőtt, kb. húsz százalékkal. Van ismerősünk, akinek több mint a duplája lett, de nekik másfajta energiaszerződésük van, ugyanis az ár nagyon függ a szolgáltatótól és a szerződéstől.
A Holland Statisztikai Intézet adatai alapján egy év alatt a fűtés/ energia ára 100 %-kal nőtt, az átlagos infláció pedig közel 20%. Ez nem finom, valóban.
Támogatások, segítség: az energiaszolgáltatónk a múltkori, áremelésről írt levelében rögtön részletfizetési lehetőséget is felajánlott (mindenkinek és amit köszönettel, de mi nem veszünk igénybe).
Az önkormányazt az alacsonyabb jövedelműeknek 800 eurós támogatást ad, illetve most csökkenti az üzemanyag jövedéki adóját, később pedig az energiaadót.
Van lakhatási támogatás, Élelmiszerbank és ilyen-olyan egyéb lehetőség. Persze ezek úgy a jók, ha NINCS rá szükség. Korábban is volt már szó róla, hogy Hollandiában is vannak szegények- igaz, ez jócskán másabb, mint otthon.
De fura érzés ezt otthoni cikkekben látni. Hét éve, amikor kijöttem a kenyeret 99 Ft-ért vettem. Most mennyi is? 400?
Azért a holland árak ez idő alatt nem mentek fel négyszeresére, a rászorulók számára pedig támogatási rendszer van. Persze az áremelkedés mindenkit rosszul érint- én sem örülök neki- és az élet Hollandiában sosem volt olcsó.
Szóval a híreknek alapja van, az igaz, de itt még mindig meg tud élni egy egyedülálló szülő két- három gyerekkel, egy fizetésből. Ilyenek vannak a szomszédainkban.
Orosz- ukrán barátok
Nekem- a korábbi holland nyelvtanfolyamnak köszönhetően- sok nemzet tagjai közül vannak ismerőseim, köztük orosz és ukrán is. Azt, hogy most ezt a helyzetet az iskola- aminek profilja a különféle nemzetiségű emberek tanítása- hogyan tudja kezelni, el sem tudom képzelni.
Az orosz barátnőmmel a háború kitörése óta csak egyszer volt időnk kávézni. Ez idő alatt természetesen jócskán volt szó erről a témáról is. A médiában több hír volt arról, hogy hollandiai oroszokat zaklattak. Őt még nem, de a feszültségtől már így is elsírta magát.
Én pedig őt is, illetve a korábbi tanfolyamomon levő ukrán lányt is kifejezetten szeretem és borzasztóan sajnálom őket. Mindkettőt, mert mindketten abszolút ellene vannak az egésznek és értetlenül- félve nézik a történteket. Mindkettőjüknek otthon maradt a családja- a szerelem hozta ki őket-, így féltik az övéiket.
Ez nem az ő háborújuk, ők ‘csak’ békét szeretnének.
Ráadásul az orosz lánynak holland férje, kislánya van. Ő a fiam egyik barátja. Az általános iskolában pedig napi szinten meghallgatják a ‘Kinderjournaalt’, azaz a gyerekhíreket. Ez ugyanazokat a fontos témákat dolgozza fel, mutatja be, mint a ‘normál’ hírek. Nem is lebutítva, csak éppen gyerekek számára érthető nyelven. Szegény kicsi lány pedig tudja, hogy ő félig orosz és most azt hallgatja, hogy az oroszok rosszak- mert amit Oroszország tesz, az tényleg az.
…
Külföldiből földönkívüli
A mi általános iskolánk minden évben segélyakciókat szervez egy-egy fejlődő ország javára, most épp a Malawi Köztársaság volt soron. Emellé jött hirtelen Ukrajna is: a háború pont ugyanazon a héten kezdődött, mint a Malawi megsegítésére indított szponzorakció.
A gyerekek különféle ötletekkel álltak elő, amivel pénzt tudtak gyűjteni. A fiam a helyi nagymamája kíséretében a környék minden házához becsöngetett, hogy Ukrajna/ Malawi támogatására visszaváltható palackokat kérjen. Azok árát vitte a suliba leadni. Mivel ő közvetlen, persze többekkel leállt kicsit csevegni is. Az egyik helyen hirtelen nem jutot eszébe a ‘buitenlander‘ szó, ehelyett ‘buitenaards-ot’ mondott. (Land: ország, Aarde: Föld)
Így lettünk hirtelen külföldiből földönkívüliek.
Szponzorakció, kerekesszékkel
Más gyerekek pénzért nyírtak füvet, vagy kertészkedtek. Egy pár napja pedig ‘sponsorloop’ volt: a gyerekek kaptak egy papírt, amire szponzorokat lehetett gyűjteni. A megadott napon az iskola körül futottak köröket, ezt jutalmazták a szponzorok (általában a szülők, nagyszülők, néha a sportszervezet vagy hasonló) egy fix összeggel, vagy megtett körönként valamennyivel.
Emellett a gyerekek rajzaiból, kreálmányaiból egy kisebb kirakodóvásárt is csináltak, ahol anyuci-apuci persze még megvette a gyermeke műalkotását is, ezzel is támogatva a jó célt. Ehhez karkötőket, muffinokat, rajzokat, illetve méhek és pillangók által kedvelt virágok magkeverékét készítették és árusították.
A fiam sulijába jár egy kerekesszékes kisfiú is. Természetesen (itt természetes) őt sem hagyták ki: az egyik tanár tolta végig körbe- körbe. Ugyanúgy megcsinálta a programot, mint mindenki más. Még a bemelegítésnél is ott volt a többiekkel, a maga módján részt is vett benne.
A nap végére az iskola több mint 2000 eurót szedett össze. A totál összeg (három hét alatt) több mint 11.000 euró! Egy iskoláról van szó. Ezt felezték Malawi és Ukrajna közt. Az ukrjanai menekülteket segítő csekket az iskola meghízottjától tegnap vette át a helyi polgármester.
…
Rakéta az úton
Múlt héten jelent meg a sajtóban, hogy egy különleges szállítmány tart az egyik fríz sziget felé: egy rakéta.
Persze- főleg a háború miatt- nagy feltűnést okozott. A rakétaszállítás oka: pont most jött el az általános iskolák egy projektjének az ideje. Ennek keretében, többek közt André Kuipers űrhajós kezdeményezésére egy SpaceBuzz rakétát visznek az országban iskoláról- iskolára. Most épp Terschellingre, a szigetre. A gyerekek így tanulhatnak a bolygóról, beleülhetnek annak mozgó székeibe és ‘virtuális sétát tehetnek a világűrben’.
Az meg, hogy épp ilyenkor szállítanak rakétát- még ha másféle is-, buta véletlen.
Vera
https://www.elte.hu/content/a-gyermekvonatok-de-hongaarse-kindertreinen.e.12375
https://lc.nl/friesland/Een-raket-op-transport-naar-Terschelling-Het-heeft-allemaal-te-maken-met-een-basisschoolproject-27563559.html?fbclid=IwAR0Hm3_fMiTokLQ0VP50eOTLb1ENJ_d_PzQX9YKVTm-dAue-ql0HVzP8D8s
Időnként rácsodálkozom, hogy az emberek itt az élet minden területén, mennyire ‘egyszerű de nagyszerű’ ötletekkel tudnak előállni . Most főleg az iskoláról, gyerekekről lesz szó.
Félreértés ne essék: itt sem minden rózsaszín és vattacukor- most sem lesz az.
Pár hete fordult elő, hogy egy boltba betérve a pult mögött egy csapat picike gyereket találtam, akik szájtátva hallgatták az ott dolgozó bácsit, ahogy az a munkájáról mesél. (Melyik kicsi ne figyelne egy közel két méteres óriásra, akinek egy hatalmas hentesbárd van a kezében?)
A pénztárhoz érve pedig egy másik csoport pindur volt, akik sorban lehetőséget kaptak arra, hogy beüljenek és valóban kasszázhassanak. Nekik az, hogy ők kezelhetik a szalagot és lecsipoghatják az árukat, láthatóan hatalmas élményt jelentett. Persze a kasszás felügyelete alatt, miközben a vásárlók nagy mosollyal nézték őket.
Külön engedéllyel képet is készíthettem róluk.
Ez még a múltkori gyermekkönyvhét alkalmából lett szervezve. Ezen kívül az általános iskolában is felkérték a szülőket, hogy aki megteheti, az menjen be a saját szakmáját bemutatni. Így került az iskolába lovas rendőr, fogorvos, újságíró és banki dolgozó is, akik mind a munkájukról beszéltek. Persze, hogy még izgalmasabb legyen, mindegyik vitt valami kis ajándékot is: a rendőr rendőrségi matricákat, a fogorvos és asszisztense fogkefét és fogszínező tablettát. Eztán minden gyerek rózsaszín fogakkal jött ki a suliból.
A bankban dolgozó anyuka száz eurósokat osztogatott- igaz, elkölteni nem lehet, de elültetni igen. Magok vannak benne. Remélem pénzfa fog belőle kinőni.
A kasszából valószínűleg nem vihettek haza szuvenírt- de ki tudja…?
Hasonló történt a középiskolában is, de ott inkább a pályaválasztás lehet a mottó: a tanár még év elején kérte meg a szülőket, hogy ahol az érdemes és megoldható, oda próbáljanak megszervezni egy gyár- egyéb céglátogatást.
Úgy gondolom, hogy ezek az alkalmak jóval maradandóbb élményt és betekintést adnak, mint egy csomó szórólap- ami általában a kukában végzi. Az meg csak jó, hogy már a picik számára is elérhetővé teszik. Lehet ezt úgy is csinálni, hogy az 5-7 évesek is értsék és élvezzék. A saját szememmel láttam.
Ami még nagyon tetszett idén a középiskolában, az a kötelező ‘bicikli műszaki vizsgálat’. Itt természetes, hogy mindenki kerékpározik. Az viszont, hogy milyennel teszi ezt, nem annyira magától értetődő. Így nyolcadikban kötelező kerékpáros vizsgát tettek (nem borult le az ég, ha nem sikerült- pl. olyan hibák miatt, hogy valaki nem tette ki a kezét, biztos tanult belőle így is). A suliból pedig egyszer küldtek egy e-mailt, hogy nézzük át, készítsük fel a bicikliket, mert felülvizsgálat jön. Küldték a listát, hogy mi kell, hogy rajta legyen, minek kell utánanézni, hogy jól működik-e. Ezek legfontosabbja a gumik és a fék állapota, illetve a csengő és a lámpák megléte volt. Emellett még egy komplett oldalnyi követelmény.
Szerintem egy ilyen helyen, ahol kis túlzással még a mellékhelységbe is biciklivel járnak az emberek, ez a vizsgálat alap kellene, hogy legyen. Nem is árt ha ezeknél a kamaszoknál utánanéznek, hogy ‘hahó, van- e egyáltalán lámpád?’
Ehhez itt meg is tesznek mindent: rendszeres, hogy szervezett kerékpárgyűjtési akcióba kezdenek, amiket azok kapnak meg, akiknek valamiért nincs saját biciklijük.
Az általános iskolának már voltak aranyos- figyelmes húzásai: ment be tanárnő az esküvője napján, talpig menyasszonyi ruhában a párjával együtt, hogy az osztályának (na meg az egész iskolának) megmutassa magát. A közelmúltban hintós bevonulást szerveztek a nyugdíjba menő pedagógusnak- persze igazi fríz paripát fogtak be elé- és a suli honlapján/ chat-jén- mindig a családdal egyeztetve– meg szokták osztani a nagy családi eseményeket is: szülők házasságkötését, kistestvér születését.
Nemrégiben azt is megosztásra került, amikor két kicsi az édesapját vesztette el. Itt a közleményben az állt, hogy a gyerekek számára egy ‘támogató/ emlékdobozt’ készítenek. Ebbe aki akar, tehet valami apróságot, hogy ezzel is éreztesse az együttérzésé. Emellett az érintett osztályokban egy kis időt a gyász témájának szenteltek.
Pont be kellett mennem, hogy beszéljek a tanárnővel, aki megengedte, hogy belenézzek a dobozba. Tudja, hogy nekem ez abszolút újdonság, így fogalmam sem volt, hogy mit tehetnék bele, mi a szokás.
Egy csomó képeslap (gyászlap), levélke állt benne, emellett csokik és plüssök, egyéb apróságok. Egy csomó pici szeretet.
A véletlen úgy hozta, hogy pár nappal később a kisfiam pont azt az osztálytársát hozta haza magával akinek ez a doboz készült, úgyhogy míg játszottak legalább ki tudtam lesni, hogy minek is örülne.
A dobozt- a gyerekek levélkéivel feldíszített virággal együtt-, a részvétnyilvánítási napon a tanár maga vitte el az anyukának.
Ez utóbbi egy otthon általam nem ismert hagyomány: a család egy kijelölt napon/ délután fogadja a részvétnyilvánításokat. Ez nem a temetés és nem tor, az érkezők- legalábbis itt, felénk- csak egy kávét kapnak. Rövid beszélgetés után mennek is tovább. Szinte kötelező alkalom olyanoknak is, akik a temetésre nem mennek el.
Ez nemrég az utcánkban a korona miatt úgy módosult, hogy az érkezők az első ajtónál mentek be: itt ki volt téve egy kisasztal fertőtlenítő zselével, majd a hátsó ajtón mentek ki. Még jó, hogy itt minden háznak két bejárata van.
Alkalmazkodás a mindennapokhoz.
Ha már ötlet: Utrecht a fiatalkorúak drogbizniszbe való bekerülése ellen egy új lehetőséggel állt elő. Az önkormányzat célja az, hogy az ilyen körökbe jutott fiataloknak megpróbálnak olyan munkát/ tanfolyamot ajánlani, ami ‘státuszt’ ad nekik, ami elég vonzó ahhoz, hogy ‘kiugorjanak’.
A tervnek vannak elkötelezett támogatói és persze kritikusai is. Utóbbiak szerint az elgondolás jó, csak kár, hogy az ötletgazdák ‘túl magasan’ vannak és fogalmuk sincs róla, hogy mi van odalenn. Szerintük ezt olyanoknak kellene kidolgozni, majd a srácoknak bemutatni, akik közel állnak hozzájuk, akikben megbíznak. ‘Akinek ugyanaz a DNS-e.’
A témát boncolgató cikk szerint ‘ezek a srácok sem akarnak mást, mint pénzt keresni és büszkévé tenni a szüleiket’.
Jó volna. Meglátjuk.
Vera
https://www.rtlnieuws.nl/editienl/artikel/5254871/gemeente-utrecht-criminele-jongeren-statusbaan-barista-duikinstructeur?fbclid=IwAR3OcvaIOZFUeTZEWBmpQ1z9rSk3J1QNEhAdvHp3sBRN2kVVUymWGFqDDO8
Mára is van egy nemzetközi ünnepnap: ez a Wereld Hallo Dag.
Eredete még az Egyiptom és Izrael közti konfliktusra visszavezethető, amikor sokan érezték úgy, hogy az embereknek kicsit több szolidaritást kéne tanúsítania. A kezdeményezéshez időközben több mint 180 ország csatlakozott.
Lényege nagyon egyszerű: köszönj minél több embernek, mondjuk egy hellóval.
A cél az, hogy naponta legalább 10 embernek tudd mondani. Ez az emberek közti kapcsolatot személyesebbé, kedvesebbé teheti. Kis lépéssel kezdődik, a cél akár a világbéke. 🙂
Frízföldön idén már csináltunk hasonlót: a blogon januárban volt szó a #GROETJEMEE kampányról, aminek lényege nagyjából ugyanez. Pontosabban az, hogy a korona miatt beszűkült a kapcsolattartás, ezért egy Leeuwarden (a fríz főváros) környékén élő nő elhatározta, hogy miközben a munkahelyére- vagy haza- biciklizik, mindenkinek köszönni fog. Egy idő után egyre többen köszöntek neki vissza, majd az egész járványszerűen elterjedt. Csatlakozott hozzá a helyi tömegközlekedés, az erről készített plakátokkal dekorálták a buszokat és az utcákat, majd még egyéb cégek és képzőművészek is átvették. ❤
Minden csak egy apró gesztussal kezdődik. Hoi mindenkinek!
Vera
Frízföld és Hollandia blog 