Hollandok Magyarországon: Ria

Csemőn járva két hollanddal tudtam hosszabban beszélgetni. Az első akivel találkoztam Hanno volt- a vele készül beszélgetés linkjét lenn találjátok-, majd felkerestem a másik helyet, egy – ahogy a helyiek mondták- ‘holland tanyát’. Erről már messziről egyértelmű volt, hogy megtaláltam, amit kerestem: nagyon rendezett, emellett egyszerű fehér és hívogató. Olyasmi, amihez Hollandiában már hozzászoktam.
A vendéglátóm egy kedves hölgy, Ria, aki hazánkban már évtizedes tapasztalattal rendelkezik.
Miért is jött Magyarországra?

A férjem már nyugdíjas volt, a barátaink pedig Lajosmizsén laktak. 2011-ben megkértek minket, hogy figyeljünk a házukra, míg vakáción vannak. Ez a Puszta (feljebb Pusztavacs, jobbra Mizseszék, Pusztatemplom, stb.) , ahol nagy volt a nyugalom, a tér. Ez mindkettőnknek nagyon tetszett, viszont arra, hogy egyik pillanatról kimondjuk: itt szeretnék élni, még nem volt elég. De továbbra is gondoltunk rá.
Általuk érintkezésbe kerültünk másokkal, akik szintén hozzánk fordultak, hogy menjünk hozzájuk is a házra/ háziállatokra vigyázni. Így voltunk Lajosmizsén, Ásotthalmon, Csemőn és Nyársapáton is. Számukra ez jó volt az állatok és a biztonság miatt, nekünk pedig megvolt a nyaralás. Jó volt nekünk is- itt lenni is, illetve a nyugalom és a nagy tér miatt.

2013-ban súlyos beteg lettem. A kemoterápia után egy pár hétre ide jöttem pihenni. A következő évben, 2014-ben megint ismerősök házára felügyeltünk, akkor épp Nagykőrösön, hat hét- közel két hónapra. Ekkor beszéltünk róla, hogy körül kellene nézni, de a férjemnek azt mondtam: beteg voltam és nem tudni, hogy ez vissza fog-e térni, mi pedig itt vagyunk… De ő azt mondta, hogy nem tart ettől. Végül megvettük ezt a házat. Eredetileg még nem azért, hogy tényleg itt lakjunk, mivel volt házunk Hollandiában, Zwartewaal-ban, Rotterdam környékén.

Eztán úgy döntöttünk, hogy a hollandiai házunkat mégis eladjuk. Kiürítettünk, majd szinte azonnal orvoshoz mentünk, mert akkor ő lett nagyon beteg. Végül 2018. januárjában elhunyt, tehát már 5 éve egyedül élek itt, a három lányom pedig Hollandiában maradt. Ez nem könnyű, de ők felnőttek és repülővel a közlekedés is megoldható.
Míg a férjem élt, addig rendszeresen mentünk autóval, de a gyerekeim nem akarják, hogy kocsival, egyedül menjek, tehát marad a repülés. Ez csak a korona időszakában volt máshogy, de akkor újra megbetegedtem.

Amire korábban nem gondoltunk az az, hogy ez nem a legszebb/ leginkább érdekes környék, tehát az unokáim számára nem elég izgalmas egy vakációra. A hely túl nyugodt, az utak rosszak. Például egyikük szeret kerékpározni, de itt az nem túl egyszerű.
Múlt héten biciklivel mentem el itthonról. Ehhez előbb ki kell sétálni a bekötőúton, mert a homokon nem lehet kerékpározni. Ahova mentem, az is homokút volt. Ez nekünk anno nem volt gond, mivel pont a nyugalom miatt jöttünk.

Mióta egyedül vagyok néhányan megkérdezik, hogy miért nem megyek vissza Hollandiába. De ott már nem szeretnék házat venni, bérelhető egyszerűen nincs, legalábbis ahonnan jöttem, ott nem igazán lehet találni. Mehetnék másfelé, akár Frízföldre is, de akkor ugyanannyit látnám a családomat, mint hogyha Magyarországon maradok.

Ami az utóbbi időszakban megváltozott, az az élelmiszerek ára. Sokkal drágábbak lettek, szerintem drágább, mint Hollandiában. Amikor 2015-ben jöttünk, egy zsemlét 9-13 forintért lehetett megvenni. Most nagyjából 50 forintba kerül. Ha Hollandiában bemegyek egy üzletbe azt látom, hogy az ottani árak valamivel olcsóbbak. Viszont az egyéb költségek Hollandiában borzasztóan magasak, ez itt más. Magyarországon az autózás, vagy akár az egészségbiztosítás díja még mindig kedvezőbb.

Az ingatlanárak is nagyon megemelkedtek. Amikor ezt a házat megvettünk, még jóval kevesebbe kerültek. Több házat is megnéztünk, olyat is, amiben mostanra már szintén hollandok élnek. Ezzel szerencsénk volt. Nem volt csúnya kívül, nem volt rendezetlen, vagy szemetes.

– Miben más Magyarország, mint Hollandia?
– Itt minden ráérősebb. Mostani tapasztalat a kórházról: nehéz időpontot kapni. Időpontra valamit elvégezni még nehezebb. Ha egy magyar azt mondja, hogy délelőtt tízre jön, akkor lehet, hogy délután kettőre érkezik meg. Ez elég észrevehető különbség.
Hasonló a helyzet a kórházban is. Teljesen nyugodtan adnak úgy időpontot, hogy mindenkinek reggel kilencre kell mennie, aztán várakoznak.
Ami még más, hogy Hollandiában tízkor kávéidő van. Elmehetsz valakihez egy kávét meginni. Ezt a magyarok úgy látom, hogy nem teszik.

– Kérdezni is akartam: ön itt egyedül él. Milyen a szociális élete?
– Élénk, de hollandokkal. Múlt héten sportolni voltam velük, nemsokára pedig más egyedülállókkal fogok találkozni. Ez egyfajta ‘eetclub’ (eten: étel/evés, club: klub), heti egyszer együtt eszünk valamelyikünknél, hol itt, hol ott. Ezen kívül rendszeresen járok úszni, azt is hollandokkal. Korábban az volt a benyomásom, hogy a magyar nők prűdek, szégyenlősek. Ehhez képest jókora meglepetés volt, hogy az uszoda öltözőjében az idős hölgyek is nyugodtan jártak anyaszült meztelenül. Ezt abszolút nem vártam volna. Ugyanezt tapasztaltam a kórházban is.

– Ön egy holland csoport tagja.
– Ha valaki már régóta itt van, a többiek által sok új embert megismer. Akik miatt anno Magyarországra jöttem, egyikük elhunyt, a másik visszament Hollandiába.
A Facebookon van egy magyarországi csoport, a Nagykőrös és környéke, hollandul. Ott szoktunk programokat szervezni, például Koningsdagra (a király születésnapja), Újévre, vagy akár egy barbecuet, ahol szintén másokkal is megismerkedünk.

Sok kapcsolatom van, de nem magyarokkal, így a nyelvet sem igazán lehet elsajátítani, ezért nem is haladok vele. Minden nap megpróbálok a telefon segítségével gyakorolni, de gondjaim vannak például a nyelvtannal. Ehhez valódi leckére, magyarázatra volna szükségem.
Az, aki a kinti munkákban szokott segíteni, szívesebben beszél velem angolul. Tehát tőle sem tudok tanulni.

– Hány holland lakik a környéken?
– Elvileg háromszázan is, de ezt nehezen hiszem el.

– Hanno, a korábbi beszélgetőpartnerem szerint a környékbeli hollandok nem igazán keresik egymás társaságát. Eszerint ő egy más típust ismer. Ön szerint pedig igenis, a hollandok összejárnak.
– Igen, bár nem mindenkivel. Én véletlen ismerkedtem meg egy nagyjából három kilométerre lakó ‘szomszéddal’, akivel nagyon jól kijövünk. Mivel egyedül kellett járnom a kezelésekre, jött velem Szolnokra és még most is velem tart, ha kontrollra kell mennem. Ezt nem kellene, de azt mondja, hogy mégis jön: ha esetleg rossz hírt kapnék, ne legyek egyedül.

– Volt nyelv miatt gondja a kórházban?
– Igen. Ez bonyolult. Mivel én nehezen értem meg a magyart, nem tudok/ nem merek beszélni. Az orvosokkal nagy szerencsém volt, mert mind jól tudott angolul. De az ápolók általában csakis magyarul értenek. Ott tehát kézzel- lábbal kommunikálunk. Amikor két éve műteni kellett, pont pozitív lett a koronatesztem is, tehát a koronaosztályra kerültem. Ott viszont maszkot kellett használni, amin át még nehezebb volt a kommunikáció is. De végül minden jól alakult.

– Ön szerint az itteni hollandok hány százaléka próbál magyarul tanulni?
– Mindenki. Többeket is ismerek akik leckéket vettek, majd leálltak, például mert nem nagyon haladtak. Ez egy borzasztóan nehéz nyelv. Ha egy hangot másképp mondanál akkor már mást jelenet, vagy nem értik meg. Ezen kívül teljesen más a nyelvtan és rengeteg a szabály.
Volt próbálkozás a csoportos nyelvtanulással is, de míg valaki teljesen kezdő volt, a másik már sokkal előrébb tartott és ez így nem működött. Én most online tanulok, bár ezt eredetileg nem akartam.
Néha a kórházban megkérdik: ön mióta él itt? Amikor mondom, hogy több mint hét éve, látszik az embereken, hogy elgondolkodnak: ‘miért nem tudsz még magyarul?’
Viszont úgy látom, hogy néhányan amikor észreveszik, hogy nem beszélem a nyelvet, megijednek, majd többé nem mernek megszólalni. Rendszeresen járok kezelésre, amit az orvos asszisztense csinál. Valószínűleg egy nagyon kedves hölgy, de nekem nem mer semmit sem mondani, mivel csak magyarul beszél.

Egészségügyi szempontból nézve nekem itt pozitívabb a tapasztalatom, mint Hollandiában volt. A háziorvosokat összehasonlítva viszont feltűnő, hogy az ittenieknek sokkal kevesebbet lehet, mint Hollandiában. Itt nagyon gyorsan tovább leszel küldve. Ha elvágod a kezed és össze kell varrni, elküldenek a sebészetre. Hollandiában ezt megoldja a háziorvos.
Másrészt itt egy kórház nem küld olyan gyorsan haza. Ezt jónak tartom. Persze nem kellemes ha kórházban kell maradni, de egyfajta biztonságérzetet ad.

Tavaly egy felülvizsgálaton az orvos angolul megjegyezte, hogy ugyanabban az évben születtünk. Visszakérdeztem, hogy akkor nem kellene már nyugdíjasnak lennie? Azt mondta, hogy azt nem lehet, nincs helyette más… Ez egy kórház, és nincs másik szakorvos.

A magyarokról: akikkel eddig kapcsolatba kerültem- például mert itt dolgoztak, felújítást végeztek- kedvesek. Tisztelnünk kell a másikat és én abszolút tisztelem a magyarokat, illetve mindenkit. Én döntöttem úgy, hogy ide jövök és itt is maradok. Tehát nekem kell elfogadnom, hogy a dolgok itt másmilyenek, mint Hollandiában.

Vera

A Hollandiában dolgozó külföldi munkavállalók egészségügyi rizikója magasabb mint gondolták

A Hollandiában dolgozó külföldi munkavállalók élethelyzete még rosszabb, mint gondolták volna- állapította meg a Pharaos szakértői központ.

Hollandiának nagy szüksége van a külföldi munkavállalókra. Ők azok akik elvégzik azokat a munkákat, amiket a hollandok nem (szívesen) vállalnak el. Az olyan létfontosságú ágazatok mint például a mezőgazdaság, a logisztika és építőipar, nem nélkülözhetik a külföldről érkező dolgozókat. A statisztikák szerint jelenleg az országban nagyjából mint félmillió ilyen személy él, akik gyakran nem/ alig beszélnek hollandul vagy angolul, illetve nem ismerik a helyi szabályokat és a hatóságokat, emiatt nagy mértékben függenek a munkáltatójaiktól. Gyakran ezek szervezik meg számukra a lakhatást, illetve intézik az egészségbiztosítást is- miáltal némely munkaközvetítők ezzel is visszaéléseket követnek el.
Legtöbbjük lengyel, de sok a román, bolgár és a magyar is.

A külföldi munkavállalók többsége nem rendelkezik egészségbiztosítási kártyával, ugyanis a legtöbb munkaközvetítő felajánlja, hogy elintézik a számára, de a kártyát nem kapja kézbe. Így, illetve a nyelvtudás hiánya miatt gyakran túl későn, vagy egyáltalán nem kerül orvoshoz.

A külföldi munkaerő számára a lakhatási- és életkörülmények is egészségügyi kockázatot jelenthetnek. Sokan laknak a közvetítő által biztosított szállásokon, ahol gyakran élnek egy lakásban/ szobában túl sokan, nem megfelelő körülmények közt, illetve privát tér nélkül. A vizsgálat következtetése szerint ez ahhoz vezethet, hogy a rossz körülmények miatt egyre többen nyúlnak az alkoholhoz és drogokhoz- bár erre vonatkozóan nem tüntettek fel adatokat.

A most közölt kutatásban ‘csak’ 260 személyt kérdeztek meg, de ezek a panaszok már több éve meg-megjelennek a sajtóban. Ezek szerint a főleg kelet- európai munkások a hivatalos munkaidőnél jóval többet dolgoznak, a kikapcsolódásra viszont kevés idejük marad. Ahhoz, hogy egészséges ételeket tudjanak vásárolni, keveset keresnek.
Mivel az egészségbiztosításukat általában a munkáltató köti meg és hollandul nem igazán beszélnek, így orvoshoz sem tudnak fordulni, vagy későn jutnak el oda. Gyakran tartanak attól, hogy ha orvoshoz mennek, elveszítik az állásukat. De ha az állásuknak vége, már nem részesülhetnek ellátásban. Sokan a betegségüket ‘lábon hordják ki’, gondolván: ‘lassan úgyis hazamegyek és majd ott elmegyek az orvoshoz’.

Az ‘Aanjaagteam Bescherming Arbeidsmigranten’ (Munkavállalók fokozott védelmével foglalkozó csoport) még 2020- ban ajánlásokat fogalmazott meg a migráns munkavállalók körülményeinek javítása céljából, de úgy néz ki, hogy ez nem elégséges. A Pharos vizsgálatát végzők szerint ennél több kellene: több információ az egészségügyben, több tolmács és a munkaközvetítőkre vonatkozó szigorúbb szabályok.

A vizsgálat konklúziója: a külföldi munkavállalók egészségügyi- és jóléti politikájára nagyobb figyelmet kell fordítani, jobb foglalkozás- egészségügyi ellátást kell nyújtani, emellett invesztálni kellene a prevencióra és nyelvoktatásra is.

Nagyjából ugyenezek vannak felsorolva a két évvel ezelőtti, lenn megtalálható cikkekben is.
Ez pedig a kormány éves értékelése a témában, ahol kifejtik, hogy 2020. óta sok kezdeményezés történt, de ‘ezek eredményei a munkaerő- migránsok számára még nem észrevehetőek, mert további vizsgálatokat, törvénymódosítást vagy beruházást igényelnek’.
Eszerint 2022-ben terjesztenék be a sokat sejtető című törvényjavaslatot is e témában: ‘‘Tegen slavernij en uitbuiting; een wetelijke ondergrens voor verantwoord ondernemen’’: azaz ‘A rabszolgaság és a kizsákmányolás ellen; a vállalati felelősség jogi alsó határa’. Ebben a kormány oldala szerint olyan uniós jogszabályok várhatók, amelyek köteleznék a cégeket, hogy figyeljenek rá, hol történhetnek emberi jogsértések, ezzel kapcsolatban biztosítsanak nagyobb átláthatóságot és a jogsértések megelőzése és orvoslása érdekében tegyenek lépéseket.
A cél a külföldi munkavállalók jó munka- és életkörülményeinek megfelelő biztosítása.

Jól hangzik, de ez még csak egy idén benyújtandó törvényjavaslat volna. (Az első linken találjátok meg.)




Vera

https://open.overheid.nl/repository/ronl-0c84f298-c4b1-46c7-a3b5-8b3b0c1dc5c3/1/pdf/73223_SZW_BOEK_Jaarrapportage_Arbeidsmigranten_2021_.pdf

https://nos.nl/artikel/2424777-gezondheidszorg-niet-goed-toegankelijk-voor-oost-europese-arbeidsmigranten?fbclid=IwAR3eTrTXHcCQ6ft7a-IKb24J2EyTBqOQBEwRFQWuWmvOoCCnnECsiPRvZQM

https://www.rtlnieuws.nl/nieuws/nederland/artikel/5301147/gezondheidsrisicos-arbeidsmigranten-expertisecentrum-pharos-roemer?fbclid=IwAR1MM9LSSlPK2BKQC3b_Qi4ijAVtSDOzjU3UjgR_Gf9wePZmgEBYKxe-cIQ

https://www.rtlnieuws.nl/economie/artikel/5193717/arbeidsmigrant-uitzendbureau-boete-eisen-certificaat-roemer-advies

https://www.rtlnieuws.nl/economie/artikel/5172897/arbeidsmigranten-zorgpas-huisarts-werkgever

https://www.rtlnieuws.nl/economie/business/artikel/4651576/arbeidsmigranten-slechte-omstandigheden-huisvesting-nederland

https://www.rtlnieuws.nl/economie/artikel/4647926/gemeenten-worstelen-met-huisvesting-arbeidsmigranten?redirect_from=rtlz

https://www.rijksoverheid.nl/actueel/nieuws/2020/10/30/tweede-advies-aanjaagteam-bescherming-arbeidsmigranten


https://vng.nl/files/vng/abu-whitepaper_arbeidsmigranten._van_groot_belang_voor_nederland.pdf

https://www.rijksoverheid.nl/onderwerpen/buitenlandse-werknemers/verbeteren-positie-arbeidsmigranten

Hat év alatt nyolc általános- magyar oviból holland középiskolába

Hat éve költöztünk ki, a kislányom ennyi idő alatt elkezdte és be is fejezte az általános iskolát.
A költözködésünkkor hivatalosan még ovis volt, a nagycsoporttól köszönt el márciusban. Én szülőként pedig a hivatalos dolgokat próbáltam intézni, hogy innen ki legyen jelentkezve, az új országba pedig be.

‘Könnyű’ helyzetben voltunk, mivel a párom és egy kollégája a családjával már pár hónapja kinn volt, ők már felderítették, hogy melyik iskola fogadja a nyelvtudás nélkül érkező magyar gyerekeket. Szóval az igazgató már tudott a várható új magyarkáról és a tanárokat sem riasztotta el az, hogy hogyan is fognak majd kommunikálni egymással.
A sulit a lánykám nem azonnal kezdte meg, mert előbb ismét haza kellett mennünk ügyet intézni, így az első osztályba a tanév utolsó másfél hónapjára tették be- hat és fél évesen.

Aki Hollandiában él az tudja, hogy a kicsik négy év plusz egy naposan már kezdhetik az elsőt, így egyértelmű volt, hogy az én kislányom nagyon kilógott a sorból. Amiatt is, hogy egy addigra összeszokott közösségbe került be, akiknek a nagy része már az ugyanebben az épületben levő oviba is együtt járt.

Már több gyerekes anyaként engem pedig az sokkolt amikor az iskola igazgatója közölte, hogy mit is kell beszereznünk a gyereknek a kezdéshez:
Egy pincurka hátizsákot, amiben elfér az uzsisdoboza és a pohara. Slussz.
Rákérdeztünk: ceruza, tankönyv, füzet, egyéb…? Nagy szemekkel nézett vissza, hogy akkor mire való a kormány? Annak a dolga ezek kifizetése, nem a mienk. Bevallom, ezt hónapokig hihetetlennek éreztem. Fizetnivalónk sem volt az első évben, mert a január után érkezett gyerekeknek már nem kell. Későbbi évekre persze igen: az idei költség 35 euróra jött ki. Évente/ gyerek. Ebben benne van a Télapó, farsangi és más bulikon megnyerhető ajándékok, kirándulások, wc-papír, minden. Kaja nincs, azt nem kapnak, kivéve a ‘sátoros ünnepeken’.

Kislányom számára a nyelvi korlátai és világának a teljes felborulása miatt borzasztó időszak következett, rengeteg sírással és hasfájással. Az elsőben töltött pár hét meg sem a nyelv megtanulására, sem beilleszkedésre nem volt elég. Sőt, mivel a többieknél több mint két évvel idősebben került oda, hiába kezdtek kialakulni a kapcsolatai: a másfél hónapos első osztály után a nyári szünetet követően azonnal harmadikba került, hogy írni- olvasni tanuljon, még mindig szinte totál nyelv nélkül.

Már más csoportokban vagy régebbi blogbejegyzésben volt szó erről az időszakunkról és kaptam is miatta hideget- meleget, mert sokak szerint csakis az történhet amit ők tapasztaltak meg- ami ettől eltér az csak hazugság. Nos, ismét:
Itt nincs nyelvi felkészítő. Aki nálunk kerül az általános iskolába az vagy felzárkózik élesben, vagy kibukik.
Tompítása a dolgoknak az, hogy ebben a tanárok ezerrel támogatnak mindenkit, legyen az a kisdiák vagy az általában szintén holland nélkül érkező szülő: szíriai, cseh, magyar vagy thai, mindegy.
Persze volt olyan tanárnő, aki nem túl finoman közölte velem (is), hogy ‘anyuka, tessék a gyerekkel együtt- gyerektől a nyelvet megtanulni’, de a kicsik számára minden lehetőséget megadtak: tabbal a kezükben rohangásztak a gyerek után ha annak gondja volt, hogy a fordítóprogram segítségével kiderítsék mi is a baj.
Vagy épp a másik anyukát ‘vadászták le’, aki véletlen épp arra járt, hogy ‘sír a másik családból való kicsi, segítsen’.
Az is megtörtént, hogy a négy- öt éves másik magyar picike lányt hívták át az osztályából, hogy ‘gyere kérlek, segíts fordítani’.

A kislányommal pont tegnap, a középiskolai dolgai megvásárlása közben egy boltban futottunk össze az egyik korábbi tanárnénijével, aki ebben a nyelv nélküli időszakban a hét majdnem minden napján külön olvasott vele, hogy a betűket, kiejtést, szavakat megtanulja. Megoldották, hogy legyen rá kapacitás.
Azóta is hálás neki a segítségéért.

A harmadik osztály még olyan nehezen vette, hogy nagyjából kilenc hónapig lebegett a kérdés a levegőben: megéri- e az egész, vagy húzzunk haza azokkal a körülményekkel együtt is amik miatt a kiköltözés mellett döntöttünk. Végül úgy tűnt elsimulnak a dolgok, bár ezer százalékig a mai napig sem vagyok biztos benne.

Bizonyítvány, értékelés:
A biziben van betű szerinti értékelés: O: onvoldoende, azaz elégtelentől a P, azaz prímáig. Emellett hosszabb szöveges rész is, amiben az egészet kifejtik és diagram, ahol a fejlődés képben látható. Plusz fotók.
Mi a bizonyítványai megkapásakor mindig a diagramot néztük, ami a változást mutatta.

Eleinte igazán értékelni nem is lehetett, mert nyelvi szinten még rettentő sokat kellett behoznia. De azok a tantárgyak ahol nem a nyelv számított (pl. matek), már a kezdetektől nagyon jól ment neki.
A bizonyítványában félévente láthattuk ahogy a teljesítménye emelkedik. Ez bőven elég volt. Lehet, hogy a másként gondolkodók megköveznek: nem kértem tőle, hogy (minimum) atomtudós szintig vigye, csak annyit, hogy haladjon. Ezzel együtt ha valaki ezer szakkörre küldi a gyerekét és csakis az ötös felel meg neki (magyar ötös, itt tíz), legyen. Csinálja, az ő dolga. Elfogadom.

Azt hiszem a hatodik év végekor volt szó először a továbbtanulásról. Kínaiul hangzott az egész, nagyjából abban maradtunk az épp aktuális osztályfőnökével (minden évben más), hogy majd kiderül mi lesz. A holland továbbtanulási szisztéma borzasztóan kaotikusnak tűnt.
Körülbelül ugyanez volt hetedikben is, csak a koronával bonyolítva. Beszéltünk róla a tanárral, elmondta, hogy mik a lehetőségek majd megbeszéltünk, hogy ő jobban tudja itt mit lehet és mik a pontos irányok, de még van időnk.

Nyolcadikban annak ellenére megírták a CITO- és eind-toets-ot, azaz a mindent eldöntő vizsgákat, hogy a suli a vírust követő intézkedések miatt ‘mesésen alakult’ : hol volt, hol nem volt. A kormány által elrendelt iskolabezárásokon kívül a gyereknek még háromszor kellett egy- egy hetet itthon maradnia karanténban. Emellé jött még az is, amikor (másfajta) betegséget kapott el.
Végül eldőlt, hogy a suli hol javasolja a továbbtanulását.

A helyzet itt jóval másabb mint otthon: nem volt felvételi vizsga, komolyabb körömrágás. A tanárok már az előző évek alatt és persze főleg az utolsó kettőben figyelemmel kísérték a gyerekek tudását és mentalitását.

Ez az ő osztályfőnöke szerint itt azt jelenti, hogy figyelembe veszik azt is, hogy némelyek ‘drukkhelyzetben’ leblokkolnak, tehát nem biztos, hogy a vizsgájuk eredménye a valós tudásukat tükrözi. Ilyenkor a gyerek mindennapos iskolai teljesítményét jobban figyelembe veszik.

Ugyan megkérdeztek minket és a gyereket is, hogy mi volna a jövőbeli terve, de állítólag a tanár és az iskola javaslata volna a döntő. Nálunk, a kislányom esetén ez a kettő egybevágott, tehát nem volt vele semmi gond. (Viszont olvastam olyanról ahol a szülő emiatt perre ment az iskolával, mert nem értett egyet annak döntésével.)

A jelentkezési papírját elküldték a kiválasztott- javasolt iskolába, a tudásának megfelelő szintre (szerencsére nem rossz), már csak várni kellett. Hamarosan kaptunk egy visszaigazolást ami szép, udvarias körmondatokban annyit jelentett: kösz, megkaptuk, feldolgozás alatt, majd értesítünk.
Pár hét után ismét levél: gratulálunk, üdvözlünk a diákjaink közt, ebbe az osztályba fogsz járni, az osztályfőnököd ez és ez. További információk hamarosan.

A tervekben a választás előtt benne lett volna pár iskolalátogatás is, de a pandémia miatt erre (sem) volt lehetőség. Volt ahol online próbáltak erre valamiféle megoldást találni, volt ahol nem.
Az általunk kiválasztott iskola a már ott tanulók segítségével készített egy kisfilmet, egy ‘reklámot’, amiben persze csak a ‘húdeszuper’ érzést lehet látni és emiatt nekem nem igazán látszik életszerűnek. Olyan ‘túl szép, hogy igaz legyen’. Bár jó lenne.

A vírus szinte az egész ‘szokott nyolcadikos’ folyamatot felborította. Nagyon készültem például a ‘musical’ előadásukra, ami az otthoni ballagás- mizéria- ünnepség helyi megfelelője. Volna, normál években. Most nem volt, pedig sokak szerint ez az általános iskola befejezésén a korona.
Helyette hetekig készültek- mint alternatíva- egy kisfilmmel amihez a direkt ilyen alkalomra készült forgatókönyvet valahonnan a netről rendelte meg az iskola. Sok gyakorlás után fel is vették, amihez egy- két délután benn kellett maradniuk. A többi részt elintézték nap közben, kissé a tanulás rovására- már ha a szintfelmérő vizsgák után van igazi tanulás.
A vakáció előtt pedig egy héttel meg lettünk hívva a sulijába a filmvetítésre, amivel így kiváltották az addig általános musicalt. (Ahol ugyanúgy ők játszottak volna egy kitalált/ megvett történtet, de élőben.) Mivel a gyermek itthon azt mondta, hogy a film nagyjából fél órás, én eszerint kértem meg a szomszédot, hogy figyeljen a kisebb csemetére, mert a koronaszabályok miatt őt nem lehetett vinni. De gondoltam fél óra, mi baj lehet…? Aha…

A nyolcadikosokat fél órával előbbre, egy másik helyszínen hívták össze. Fogalmunk sem volt róla, hogy miért, a mienk pedig épp elrontotta a gyomrát és emiatt rosszul volt. Úgy határoztunk, hogy a filmet nélküle is meg tudjuk nézni. Ő egyáltalán nem akart volna menni a vetítésre mert kellemetlennek érezte, hogy saját magát lássa benne. Így hagytuk, hogy itthon maradjon.
Egészen addig míg az iskolában meg nem láttuk, hogy jóval nagyobb a hajcihő mint gondoltuk: vörös szőnyeg volt leterítve már a kaputól, zászló felhúzva és videós állt készenlétben.
Majd kiderült, hogy miért is hívták őket bicikli nélkül a város másik pontjára: titokban megszerveztek nekik egy sztáros bevonulást, rózsaszín limuzinnal érkezve. Kivéve a mienk, mert ugye nem ment el…

Szegényt felhívtam, hogy ‘bocs, úgy néz ki ebből nem maradhatsz ki, próbálj azonnal itt lenni’. Kelletlenül, de meg is érkezett- még szerencse-, mert minden gyereknek végig kellett lejtenie a vörös szőnyegen, miközben a szülei kísérték, majd a bejáratnál fotózás.
Ez volt a másik amire nem számítottam. Úgy volt, hogy szimpla filmnézés, nuku ünnepély- már csak a korona miatt sem. Más is megjárta, több szülő mondta, hogy ő is átöltözött- megfésülködött volna ha erről tud…

Következő meglepetés a beérkezéskor jött: a koronaszabályok miatt a vendégeket kis létszámú csoportokra osztották, amik mindegyike más- más osztályba kellett, hogy menjen. Itt egy-egy tanár volt a házigazda, aki kávét- teát kínált. A családnévvel ellátott asztalokon pedig egy- egy teli papírtáska állt, benne többféle chips, csoki és mindenkinek innivaló, hogy legyen mit ropogtatni a mozizás alatt.
Mindez ingyen, azaz az év elején befizetett szülői hozzájárulásból.
Viszont minden asztalon ott állt a program: két és fél óráról!
Azonnal rá is kérdeztem, mondván, hogy a kicsi felügyelete fél órára van megbeszélve és az apuka is éjszakás műszakba indul(na), a tervezett időtartamon belül…
Hát, így jártunk. Újratervezés: én felhívtam a szomszédot, hogy maradhatunk-e, tud- e a kicsire figyelni, a párom pedig a főnökét, hogy ez van, megolható- e? Szerencsére mindketten rugalmasak voltak, úgyhogy megpróbáltuk élvezni a helyzetet.

Mint kiderült a gyerekek csak egy- egy szeletét ismerték a filmnek, ami végül az ‘összeállításkor’ jóval hosszabb lett mint várták. Emellett pedig az összes elbúcsúzó nyolcadikosról személyre szóló fényképes bemutatót- búcsúztatót készítettek, amit egyenként el is mondtak- bemutattak, ebben kiemelve az értékeiket: okos, talpraesett, segítőkész, kinek mi. Nagyon – nagyon pozitívra sikeredett, az egész este és a film is szuper volt. Megérte a plusz izgalmat (részünkről, a gyors átszervezés miatt) és a belefektetett munkát (a lányom, a többi gyerek és a tanárok részéről).

A másik, ami itt hozzátartozik a nyolcadikosok évzárásához az a kamp, avagy év végi táborozás. Ezt az iskola a koronaszabályokra hivatkozva már meg sem szervezte, ami miatt a szülők és gyerekek részéről hatalmas volt a felháborodás. Végül ‘alternatív módon’ maguk a szülők oldották meg- iskolai időben úgy, hogy a tanárok is kísérték az osztályt. Szóval olyan lett mint az egyszeri lány a magyar népmesében, aki vitt is ajándékot meg nem is… Iskolai is lett, azaz mégsem.
Igaz, nem egy hétre- szerencsére-, hanem csak másfél napra, egy hétvége előtt. Végül a tábor a kislányom számára nem volt túl happy, de ez más téma.

A vakáció előtt már csak egy dolguk volt: az utolsó tanítási napjukon (egy nappal előbb, mint a többieknek) kiugrottak az osztály ablakán.
Földszint.
Ez a ‘bulija’ annak, hogy utoljára kilépsz az iskolából. Azt, hogy ez egy több emeletes iskolában hogyan működik nem tudom, remélhetőleg megszervezik, hogy a nyolcadikosok mindenütt földszinti termet kapjanak. Legalább egy napra.
Kis furcsaság: tavaly, amikor még csak hetedikesek voltak, volt egy osztálytársuk aki Szíriából érkezett. Papír szerint egy évvel volt idősebb náluk, de holland tanulmányi-nyelvi lemaradása miatt nem kerülhetett nagyobb oszályba. Viszont hetedik év végén az életkora és az addig behozott hátrány miatt úgy döntöttek, hogy ‘elengedik’. Nem kellett a nyolcadikat elvégeznie hanem anélkül mehetett a középiskolába. Ő emiatt már- egyedüliként- a hetedik év végén kiugrott az ablakon.

A kislányom pedig, hat (tan)évvel a kiköltözés után- ez idő alatt elvégezve a nyolc általánost- most a középiskolára vár, amihez eddig egyedül egy brossúrát kaptunk. Ebben benne volt a lista, hogy mit kell beszerezni. Ez kb. tíz féle dolog: füzetek, szögmérő, körző… Darabszám, fajta sehol (spirál, nem spirál, A4 vagy A5). Kivéve a számológép, ahol tökéletesen pontos típusszámot kaptunk, ezt kell megvenni és slussz. Úgy néz ki vagy országos, hogy ez a típus kell, vagy a helyi középiskola egyeztetett a környékbeli boltokkal, így ez a fajta itt mindenütt (is) kapható.
Több infónk egyelőre nincs, pedig a szünetből már csak kevesebb mint egy hét maradt.
Még azt sem tudjuk pontosan, hogy mikor is kezdődik majd a tanítás: a a papírunkon nem egyértelmű az erről szóló dátum. De semmi gond… Megoldjuk. 😀

Az sem mellékes, hogy ez az eset nem egyedi: majdnem minden négy éves kor felett kiköltöző kisgyerek végigcsinálja, hacsak nem olyan helyre érkezik ahol nyelvi felkészítéssel kezd. Egy dolog változatlan: szerintem ezek a gyerekek – nyelvi előkészítővel vagy sem- igazi kis hősök.



Vera

Rabolt kicsektől börtönszigetig és a tolerancia

A nyelvi kurzusom utolsó óráin ismét kényes téma jött elő. A tolerancia- érintve a legutóbbi magyar eseményeket és a helyieket egyaránt.
Hollandiában élve- pláne, ha az ember eleve vegyes csoportban mozog a nyelvtanulás miatt- nem nehéz különböző népcsoportok más és más véleményébe, illetve szemléletébe botlani. Ilyenkor témától és embertől függően lehet a helyzetet kibeszélni, elviccelni vagy inkább elhallgatni. Ez utóbbit ritkábban. Kedves emberek közt élek.

Az, hogy a napokban az újonnan elfogadott ‘homotörvény’ miatt csomóan minket kérdeznek, vagy fejezik ki az értetlenségüket, egy dolog. Az általános iskolában (nyolcadik) is esett szó róla… A kislányom értetlenül jött haza.


Ez sem csakis fekete- fehér, mert ugyan az országban törvény az el- és befogadás, de sokan találják a ‘polkorrektséget’ vagy ezt az elfogadást túlzásnak. Az itteni helyzetről beszélek, Frízföld köztudomásúan konzervatívabb, mint az ország sok más része. Ami itt gyakori az nem biztos, hogy Rotterdamban is ugyanez.
Itt már nem egyszer hallottam, hogy igen, elfogadjuk, de jobban örülök ha ez nem a családban történik. (Az is igaz, hogy adott esetben elfogadnák a helyzetet.)

Azért- látva a hamarosan Budapestre menő holland szurkolókat, akik ‘csakazértis’ szivárványos zászlókkal akarnak protestálni a számukra elfogadhatatlan törvény ellen, félek. Igen… félek, hogy mi lesz belőle. A begőzölt szurkolók- minden országból- szerintem- ‘csakazértis’ alapon nagyon be tudnak hülyülni.
Most féltem a ‘saját országát védő’ magyarokat (‘mit provokálsz, leütlek‘) és a másik oldalról a hollandokat is, akik közt élek. Igenis félek, hogy csak a más szemszög miatt esetleg vér fog folyni.

Az ‘igen, elfogadjuk, de’ más téren is érvényes, ami jelenleg a hollandokat jobban, vagy többeket érint és a helyzet itt is bonyolult.


Hollandia aranykoráról és a gyarmatokról, a szerzett- rabolt kincsekről van szó. Egyre gyakrabban jön elő a téma, hogy amit itt a holland helyiek Gouden Eeuw- nak, azaz aranykornak neveznek- méltán-, az a helyiek másik felének, azaz a volt gyarmatokról származóknak gyászidőszak. Szintén jogosan.
Csakis összehasonlításképp: ez annyira kétélű, mint nekünk a románokkal szemben Erdély. Mi is és ők is másképp látjuk a történteket.

Anno Hollandia tengeri világhatalommá nőtte ki magát, ‘meghódított’ egy csomó karibi szigetet. Ez időszak alatt hihetetlenül meggazdagodott, kulturális és művészeti szinten is hatalmas fellendülés következett be. Elvileg a kis földterület miatt kerestek más lehetőségeket, hatékonyabb megoldásokat és ehhez kapóra jött a tenger , vele az elfoglalható területek.

Holland gyarmat lett többek közt Indonézia, Suriname, a Holland- Antillák, Ceylon és pár indiai város, brazíliai, afrikai terület stb.
Mind- mind aranytojást tojó tyúkocska azt tekintve, hogy régen a fűszereket is arany áron mérték. Szó szerint is. Így lett például a holland tea- és kávénemzet.

Viszont az itt élők közül sokan a rabszolgák leszármazottjai vagy a korábbi gyarmatok népe, akik az országuk ‘felszabadulása’, gyarmati sorból kilépése után Hollandiába költözhetettek. Sokan megtették, mert az aranykor után is megmaradt az ország a maga gazdasági stabilitásában és mindenképp magasabb életszínvonalat nyújthatott, mint az egykori (kifosztott) gyarmatok.


Itt jön képbe a nyelvtanfolyam.
Az országban van egy kezdeményezés, hogy ha már annyi mindent tolerálnak, akkor miért marad az ország aranykora elnevezés, amikor százezreknek ez pont az országuk kirablását jelenti? Nem csak jelképesen, mert már évek óta próbálja több (sziget)ország az akkor elhurcolt nemzeti kicseit visszaszerezni.
Ugye megérkeztek a hódító hollandok és az ‘enyém az ország, enyém minden’ alapon ami mozdítható volt- fűszer, arany, ember- vitték magukkal. Az arany, műalkotás gyakran a mai napig megtalálható a múzeumokban és tart a huzavona: most kié is?
Csak udvariasan, mert már nincsenek letagadva a történtek, de a visszaadáshoz még itt is le fog folyni egy kis víz a Rajnán. Érthető: olykor felbecsülhetetlen értékekről van szó.

Viszont az órán a tanárunkkal szoktunk beszélgetni a heti- aktuális történtekről, így ez is képbe jött. Megkérdezte, hogy mi a mi véleményünk, hogyan kell eztán nevezni ezt az időszakot: Gouden (aranykor) vagy Grauwe (szürke, gyászos évszázad) Eeuw?
A csoportban átlag tizenöten vagyunk, indonéztől ausztrálig.
Persze a vélemények eltértek (minek megváltoztatni- megbolygatni a történelmet, stb.) egészen addig, míg elért a kérdés az indonéz, cuki, mindenkinek segítő és szuper intelligens csoporttársunkig. Ugye az ő népe keményen érintett volt. Ő a Grauwe Eeuw- ra szavazott. Érthető. Az ő történelmük némileg mást mutat mint a hollandoké.

Eztán jött a folytatásba az, amikor az ausztrál lány mesélte, hogy mennyire megalázó ahogy a mai napig- mint történelem- az jut az eszébe az embereknek, hogy esetleg az ősei elítéltként kerültek a börtönszigetre. (Gy.k: Ausztrália az angolok börtönszigete volt. Időközben pedig a ‘felsőbbrendű faj’- a fehérek- úgyszólván kiirtotta az őslakosságot.)

Mindenesetre ezekbe a beszélgetésekbe minimum ‘érdekes’ belefolyni. Most a csoportból ilyen- olyan okok miatt többen is érintettek voltunk. Ha a tanárt, mint legalább két ügyben érintett hollandot is beleszámoljuk, akkor még többen. Itt mi mindannyian elfogadóak vagyunk. Ők elfogadják az én magyar véleményem a magyarországi eseményekről és nem bántanak miatta. Az indonéz lány és a holland tanár pedig szintén nem bántja egymást, pedig a történelmük okán teljesen a másik oldalon állnak. A tolerancia nélkül köpködhetnénk egymásra, de minek?

Azért reménykedem, hogy a pesti meccsen is működni fog a tolerancia. Vagy legalább a ‘kiskakasok’ csakis egymást keressék. Ne azokat verjék, akik nem akarnak agressziót!



Vera


Holland kedvességek és màszófalak

Általában az ember örül, ha a gyerek iskolájából nem érkezik hír/ levél. Ez otthon az Álmoskönyv szerint rosszat jelent, de úgy tűnik ezt a hollandok nem tudják, mert napi- heti szinten kapjuk az e-maileket. Úgy látszik itt fontosnak tartják közölni az összes apróságot- az aranyos, ellenben nem fontos dolgokat pedig még inkább.
Már volt róla szó, de imádom: így jött már üzenet arról, hogy a nagyok osztályába nem várt látogatóként egy kismadár repült be és ki lett emelve, hogy mennyire óvatosan próbálták kiengedni.
De amikor a kicsik tanár nénijének tönkrement az autója, ahhoz az összes elsőst- másodikost kivitték és végignézhették az autómentő ügyködését, sőt, beülhettek a kocsijába. Ezekről is tettek fel az iskola oldalára képeket, ahol a lurkók boldogan vigyorognak. (Minden év elején kapunk egy papírt a személyiségi jogok miatt, amiben nyilatkozni kell, hogy fotózhatják-e őket, illetve ezeket a képeket használhatják-e később.)
Mindent összevéve láthatóan nagyon próbálkoznak vele, hogy ne lerombolva legyen a gyerekek lelke- önbizalma, hanem támogatva érezzék magukat.

A napokban volt a »nemzeti kedveskedés/ bók- nap«. Itt ilyen is van. Ekkor olyan foglalkozást szerveztek ahol a diákok tudatosan tanulták azt, ami némely kamaszodónak borzasztóan nehéz: érzésekről beszélni és dicsérni. A mienk legalábbis nem nagyon szeret kitárulkozni, csapatban inkább csendben marad és a háttérbe húzódik- de úgy, hogy ezen a tréningen mindenki rész vett, talán könnyebb volt.


Kis cetlikre felírt dolgokból lehetett választani, pl:
– Lelkesen reagálsz
– Remek, hogy segítettél
– Erős vagy
– Kedves vagy velem
, stb.
Ezeket a picike üzeneteket tehették az egyes tanulókat megszemélyesítő borítékocskákba.

Ilyen régebben a mi nyelvi csoportunkban is volt- csak néhol a lehető legegyszerűbben megfogalmazva, mivel a hollandja még mindenkinek bőven hiányos szinten állt. Azért az ott kapott papírt a mai napig szívesen őrzöm, egyszerűen jó érzés ránézni.
Az országban ezt a napot az iskolákban, némelyik munkahelyen jobban megtartják mint a nemzetközi nőnapot. Annak csak nyomait láttam: mondjuk múzeumi ajánlatban, ahol az alkotások női szereplőit, alkotókat állítják erre a kis időre előtérbe.

A gyerekek iskolájából a legújabb levél kettős érzéseket kelt.
Szuper igazgatónk van: annak idején felvette a magyar gyerekeket úgy, hogy egyik sem tudott egyáltalán hollandul, sőt, semmi más idegen nyelven sem, csakis magyarul. Egy másik helyi iskolából már volt elutasítás, nem tudni miért.
Itt nem volt előkészítő, egyéb nyelvi képzés, csak becsöppentek a kicsik: előbb egy- kettő, aztán az én (akkor még) kislányom is. Később a pici fiam is itt kezdett, de addigra a tanáraink megszokták, hogy »magyarkáik« vannak.
Most ez az igazgató elmegy. Túlhajtotta magát és emiatt még novemberben mentőt kellett hívni hozzá az iskolához. (Akkor pont nem kivitték a gyerekeket megmutatni, mint az autómentőnél, hanem valami indokkal áttereltek mindenkit a suli túloldalára.)
Azóta sem tud dolgozni. Most a búcsúzása miatt- teljes titokban- minden tanuló kapott egy papírt amire ki kell találni valamit- idézetet, rajzot, receptet, bármit. Ezeket beköttetik és az iskola az így készült könyvet fogja adni neki.
Semmi aranylánc, ‘dobjunk össze egy összeget’. Anyagi értéke semmi, érzelmi- remélhetően- annál több.

A mi nyelvi csoportunkból is elmegy egy tanárunk. Furcsa helyzet, mert a lezárások miatt a csoportból még sosem találkozott vele igazából, élőben senki, de megszerettük: emberi, illetve tanárnak is igazán remek.

Mivel már hónapok óta online leckét kapunk, ezt az oktatóinknak úgy kell lejelenteni az Oktatási Hivatal (?) felé, hogy az óra kezdetén és végén is képernyőfotót készítenek, ahol minden résztvevő látszik. Ebből születtek már érdekes- vicces- elgondolkodtató képek. A hónapok alatt voltak olyan események, amik ezeken is nyomot hagytak: Télapókor aki tudott beöltözött, karácsonykor a háttérbe próbáltunk valami erre utalót elhelyezni. A Hollandiát ért nagy hidegek alatt lehetőleg mindenki korcsolyázós- téli képet használt háttérképként. Aztán hóvirágost, krókuszost.

De persze a magánéletben történtek is látszanak rajtuk. Például van társunk Mianmarból, aki az elmúlt időszakban láthatóan nyúzott a képeken. Ahogy mondja: nem tudja biztosra, hogy mi van az otthon maradt szüleivel, családtagjaival, mert a most ott történtek alatt/ miatt minden nap tűnnek el emberek. Ahogy mondta: a börtönökből kiengedték a bűnözőket, helyettük az »ellenzékieket« viszik be. A legutóbbi információja szerint még megvannak a szülei, »csak« mindent elvittek a házukból: szekrénytől a hűtőig, csakis a rajtuk levő egy szál ruhát tarthatták meg.
Szóval ezek látszanak és a képeken vissza is lehet nézni a hatásukat- nemcsak rajta egyedül. Nagyon kedves, jó csoportom van és miután ezekről mesél, a képernyőfotón mindenki arca szomorkásabb lesz.
A mi leköszönő tanárunk pedig ezekből a képekből, hangulatokból szeretne egy könyvet emlékbe.

Az online oktatásban mindenhol másutt is megpróbálnak a lehető legpozitívabban kijönni.
Lichtenvoorde (Gelderland tartomány) egy középiskolai közösségnél a diákok VR-szemüvegeket kaptak, hogy valódibbnak érezzék az órákat. Olyan legyen, mintha nem csak egyedül ülnének és egy sima képernyőről magyarázna nekik a tanár. Így megvan az az érzés, hogy mellettük ülnek, rá tudnak nézni a többiekre és valóban »benne« vannak, részt vesznek az órán.
Persze ez még nem tipikus, csak olyan »jövő«, próbajelleggel. Majd meglátjuk, hogy mennyire kell maradnia, illetve mennyire lesz a mostani rendszer tartós.

(Ami viszont tartós és – végre valami- ami nem kapcsolódik a koronához, csak újdonság, suli- témában:
Megnyitottak egy »mozgás-iskolát«, ami elvileg egy normális általános iskola, csak éppen ezernyi mozgásra hívó- késztető dologgal. Így akár a wc-re is tudsz mászófalon kapaszkodva menni. Helyszín Alblasserdam, Zuid- Holland. Szerintem szuper! Más helyeken pedig az addig kővel burkolt iskolaudvarokat túrják fel, szedik fel a burkolólapok egy részét és a helyükre zöldet, fából készült kisházat, ügyességi- fejlesztő fa-játékokat telepítenek. Nálunk is ez történt pár hónapja. Igaz, azóta a fiam ruháiban kiszedhetetlen foltok vannak. 😀 )

A saját tanárom arról mesélt, hogy mivel jár az online tanítás az ő szempontjukból. Mivel külföldieket oktatnak, így sokan hazamentek a lockdown idejére. Az, hogy hol vagy, egy számítógépen követett óta esetében valójában mindegy. Elméletileg.
Gyakorlatban azt mondja ez úgy néz ki, hogy többen élnek olyan országban, ahol amikor ő a leckét tartaná, az időeltolódás miatt épp éjszaka van. A másik oldalon pedig követik ugyan, de fura, mert a diákjai álmosak, kókadoznak.

Nálunk a helyzet a továbbtanulás előtti tájékozódásba, nyílt napokba kevert bele. Anno elhatároztuk, hogy majd elmegyünk és jól megnézzük a kiszemelt iskolát, esetleg többet. Na ez az, amit nem lehet. Javukra legyen írva: minden középiskola próbál más alternatívát felajánlani. Az általunk megcélzottnál is remek bemutatkozó kisfilm készült (nem utolsósorban a környékbeli másik két, nagyobb magyar gyerek is oda jár és a videóban az egyikük elég sokat szerepel.)
Össz- vissz a környéken három családból hat magyar gyerek van, kettő »nagyobb«, az én nyolcadikosom és három kisebb.
Nagy szerencsénkre jól ki is jövünk egymással, hébe- hóba együtt kávézunk- sajnos a szigorítások miatt mostanában nem 😦 -, de mindenkinek megvan a maga élete is.



Vera

https://www.facebook.com/omroepgelderland/posts/3825154947598246
https://www.facebook.com/nos/videos/219585496523917