A bicikliző hollandok a kevesebb CO2 kibocsátással jó példát mutatnak a világnak

Biciklizz: segítesz a klímaválságon, az emberek egészségesebbek lesznek és éves szinten sokkal kevesebben halnak meg. Erre jutott egy összefogó európai vizsgálat. A hollandok példamutatók.

Ha a világon mindenki annyit kerékpározna mint a hollandok, 700 millió tonnával kevesebb volna a CO2 kibocsátás. Ez a világon levő összes személyautó kibocsátásának a 20 százalékának felel meg.
Ez derült ki egy csoport európai kutató vizsgálatából, amit a Nature Communications Earth & Environment-ben publikáltak. A hollandok napi átlagban 2, 6 kilométert bicikliznek. A dánoknál, akik szintén kerékpárosok, ez napi 1,6 km. Ha a világ többi lakója is gyakrabban ülne a biciklire, ez a kutatók szerint segíthetne a klímaváltozás elleni harcban. Gang Liu, a Dél- Dániai Egyetem kutatója szerint azonban a 700 millió tonnás kibocsátás egy durva becslés.

Egészségesebb
A kutatók szerint a kibocsátás csökkenése mellett a kerékpárosok hozzájárulnának a világ egészségügyi állapotának javulásához is. A gyakran kerékpározó országokban az elhízás is valamivel kevésbé fordul elő. Több biciklis mellett kisebb az elhalálozások száma is- írja a Trouw a vizsgálat alapján. A globális kerékpárhasználat által évente 170.000 haláleset előzhető meg- számította ki korábban az Egészségügyi Világszervezet. Ennek száma még tovább nőhet, ha a többi országban is annyit bicikliznének, mint a dánoknál vagy Hollandiában. Ebbe beleszámolták a közúti balesetek áldozatait is.

A kerékpározást menővé tenni
A kutatók elismerik, hogy némely ország nem alkalmas arra, hogy sokat kerékpározzanak benne. Példának a száraz és forró Kuvaitot hozták fel, ahol a kerékpározás kihívás lehet. Éppen úgy, mint a hideg, hegyes- dombos Norvégiában. De van egy csomó ország, ami alkalmas volna rá- mondja Liu, a kutatás vezetője. Ezeknek az országoknak a döntéshozóinak szerinte Amszterdamban és Koppenhágaban kéne megnézniük, hogy hogyan lehet a kerékpáros infrastruktúrát kialakítani. Liu szerint a kerékpározás elősegítésére fontos a bicikli népszerűsítése.
‘Az autót nemzetközi szinten nagyra értékelik.’ Szerinte ebben például a szociálmédia hozhat változást. ‘Egy influenszer segíthetne a kerékpározást menővé tenni.’

Az NOS cikke alapján
Vera

https://nos.nl/artikel/2441248-fietsende-nederlanders-geven-wereld-goede-voorbeeld-voor-minder-co2-uitstoot

Meztelen biciklizés Amszterdamban

‘Légy olyan meztelen amennyire csak mersz’ mottóval tartották meg ma Amszterdamban a World Naked Bike Ride biciklis túrát.

A World Naked Bike Ride (WNBR) egy nemzetközi szervezésű biciklis út, ahol az emberek (általában) ruhátlanul, emberi erővel hajtott közlekedési eszközzel mennek- ez főleg bicikli, de előfordul a gördeszka vagy a görkori is.
Célja a ‘biztonságosabb, tisztább, test- pozitív világ’ elérése.

Első alkalommal 2001-ben Zaragozában, az olaj- és autófüggőség, ennek a világra gyakrolt negatív hatásai elleni tiltakozásként és az emberi test erejének-egyéniségének megmutatása okán került megrendezésre. (Másik oldalak 2003-at jegyeztek fel.) 2006-ra ez a kerékpározás/ a saját erőből mozgó emberek támogatása felé tolódott el. Értsd: nem motorizált, autó, vagy egyéb gépjárművek/ üzemanyag nélküli helyváltoztatás. Emellett persze az emberi test sérülékenységének bemutatása és a test tiszteletének kérése.

Globálissá 2004-ben vált: ekkor már négy kontinensen, tíz ország 28 városában indult. (A net szerint 2010-ben elérte Budapestet is, de erről más infót nem is találtam.)
Ez időszak alatt persze előfordult, hogy szeméremsértéssel, rendellenes magatartással vádoltak meg résztvevőket, illetve a rendőrség többeket megbírságolt.

Amszterdamban ez évben július 2-án tartották. A résztvevők egy része az Amstel állomástól a Frankendael parkig hajtott, mások már ott gyülekeztek és 14.00-kor együtt indultak a közel 12 kilométeres útra, aminek vége a Vondelpark volt.
Útközben három megállót tartottak, ahol az indulók a nézőkkel léphettek kapcsolatba (nem félreérteni 😀 ) és itt volt lehetőség a fotózásra is.

Ehhez kapcsolódik az alábbi cikk is (nem szó szerinti fordításban osztom meg):

”A kerékpározás a Föld lassú halála”
A közgadászokat elgondolkodtatta az Euro Exim bank igazgatója, amikor ezt mondta:
‘A biciklis egy katasztrófát jelent az ország gazdaságára: nem vesz autót és nem vesz fel kölcsönt, hogy azt megvásárolja. Nem fizet biztosítást és nem vesz üzemanyagot. Nem fizet szerelésért és karbantartásért. Nem fizet parkolásért.
Nem okoz súlyos baleseteket. Nincs igénye a több sávos autópályákra. Nem hízik el.

Az egészséges emberek nem hasznosak a gazdaságnak. Nem kellenek.
Nem vesznek gyógyszereket, nem járnak kórházba, orvoshoz. Nem tesznek hozzá az ország GDP-jéhez.

Egy új McDonald’s ezzel szemben létrehoz legalább 30 munkahelyet: ezek 10 kardiológus, 10 fogorvos, 10 dietetikai szakértő és azok az emberek, akik az étteremben dolgoznak.

A gyaloglás pedig még ennél is rosszabb, mert a gyalogosok még biciklit sem vesznek.’



A WNBR rendezvénye évente megrendezésre kerül, ha érdekel, jövőre csatlakozhattok ti is!


Vera
Kép: Forbes

https://wnbr.nl/
https://en.wikipedia.org/wiki/World_Naked_Bike_Ride
https://www.gettyimages.nl/fotos/world-nude-bike-ride
https://www.forbes.com/sites/ceciliarodriguez/2022/06/16/world-naked-bike-ride-2022-the-biggest-nude-event-to-protest-indecent-exposure-to-cars/?sh=658545a2efb9
https://www.ad.nl/video/productie/poedelnaakt-op-de-pedalen-willen-kwetsbaarheid-tonen-313309
https://wiki.worldnakedbikeride.org/index.php?title=Archived_ride_locations#Hungary
https://www.nhnieuws.nl/nieuws/305855/fietsnudisten-geven-zich-bloot-voor-milieu-lichaam-is-de-schoonste-motor-die-er-is?fbclid=IwAR1eg_0YlLssvxkdVvBq-DVxMl-z6NJ7JIsUUZ80f4jn6e-0jI3boY0wUsU

https://www.facebook.com/yvetteandjason/posts/pfbid0pb7AweB18Cp5yz5nA5idWbQd3E8bdbSU1uAHAkMpxN3ew8t389cwHXMui9DbNH4l
https://singletrackworld.com/forum/topic/the-bicycle-is-the-slow-death-of-the-planet/

Hollandia kerékpáros nemzet- avagy egy különleges helyzet

Kinek van igaza? Hollandiában általában/ mindig a kerékpárosnak, de mi van akkor, ha az emberek közt túl gyorsan hajt? Illetve miben változik az eljárás, ha egy ex-miniszterről van szó?
Másik oldal, egyszerű fizika: gyorsan megy és megfogod = piszok nagyot esik. Eredmény: több törött csont, azaz akár tényleges életveszély, legyen ex-miniszter vagy valakinek a gyereke/ apukája.

Apropója:
Dekker korábbi miniszter nagyot esett a versenybiciklijével, az őt elrántó nőt emberölési kísérletért tartóztatták le.


A korábbi holland jogvédelmi miniszter, Sander Dekker kedd este súlyosan megsérült, amikor Monsterben elesett a versenybiciklijével. Ezt erősítette meg a rendőrség a Telegraaf híradása után.
Az esettel összefüggésben egy helyi 42 éves nőt letartóztattak, őt súlyos testi sértés és emberölés kísérletével gyanúsítják.

A nő Dekkert nem régi miniszteri munkája, hanem a kerékpározási módszere miatt fogta meg- tudatta a rendőrség szóvivője. A baleset szemtanúi szerint Dekker (túl) gyorsan kerékpározott, ami miatt egy sétáló elkapta a karját. Ez a férfi eséséhez vezetett, akit kórházba szállítottak, mert eltört több bordája, a medencéje és egy kulcscsontja.

Most pedig kérdés, hogy kinek kedvez a jog.
Holland szokás szerint a kerékpárosnak, vagy jogosan sérelmezhető, ha valaki vadszamár módjára biciklizik? (Abból kiindulva, amit a szemtanúk állítanak.)


– Lássuk be: valós, hogy itt a biciklisnek van előnye, akkor is ha nincs- kis túlzással.
– De szinte mindenki látott már olyanokat akiket le kellene tiltani a bicikliről, mert másokat veszélyeztetnek.
Másik oldal: ha ez nem egy ex-miniszterrel történik hanem veled, velem- az elkövető akkor is emberölési kísérlettel volna gyanúsítva?

Vera

Forrás: https://www.nu.nl/politiek/6205312/oud-minister-dekker-valt-hard-van-racefiets-vrouw-vast-voor-poging-doodslag.html?redirect=1

Tesztelés gyerekkel

Nincs elérhető leírás.

A tegnapi napon volt szerencsénk kipróbálni az új, gyerekekre szabott korona tesztelési lehetőséget. Természetesen nem azért mentünk mert jobb dolgunk nem akadt, hanem azért mert a 8 éves lánykám már a húsvét hétfőt torokfájással kezdte, sajnálatos módon a paracetamol sem mulasztotta el.

Kedd reggelre kiegészítődött mindez fejfájással és megjelent a köhögés is. Az iskolában meglehetősen komolyan veszik a megfázásos tüneteket és csak negatív teszteredménnyel várják vissza a gyerekeket. Ez azt is jelenti, hogy ha orrfolyás van (ezt ugye egyből ki lehet szúrni), akkor simán haza is küldhetik a gyerkőcöt, megkérve a szülőt, hogy legyen kedves tesztre vinni a delikvenst, vagy maradjon a 10 nap karanténban amennyiben a tesztet szeretné elkerülni a gondviselő.

Tehát választási lehetőség mindig van. Az már más kérdés, hogy ki mit tud megtenni. Ez a hozzáállás az iskola részéről azonban megengedő is: amennyiben a teszt negatív, másnap már mehet is a gyerkőc suliba még akkor is, ha szép hosszú polipka kandikál ki az orrából.
Gyermekek részére 7 éves kortól van lehetőség a DigiD megigénylésére (ez egy nagyon hasznos dolog, segítségével rengeteg mindent el lehet intézni otthonról). Ezt tanácsolom mindenkinek aki nem szeretne sokat várni az eredményre, ugyanis DigiD- vel online le lehet csekkolni azt, az email vagy az SMS megérkezése után 15 perccel. Online hozzáférés nélkül viszont telefonon közlik az eredményt, ami a mi esetünkben 22 órával a teszt elvégzése után történt csak meg.
Reggel 8- kor el is kezdtem bőszen hívni a 08001202- es telefonszámot, ahol uszkve 20 perc zenehallgatás után végre sikerült egy emberrel beszélnem. A szokásos kérdések után- név, lakcím, BSN szám, tünetek, volt- e az elmúlt 10 napban külföldön, jelzett e a CoronaApp, keresték- e kapcsolati kutatás céljából-, eljutottunk a kérdésig, hogy óhajtom- e, hogy a gyermekem számára az új, gyermekbarát teszthelyen végezzék el a műveletet.
Úgy voltam vele, hajrá, legalább lesz összehasonlítási alapom, hiszen egyszer már februárban tiszteletünket tettük a leeuwardeni oltó és tesztközpontban a lányommal.

A történet ideális esetben úgy folytatódna, hogy gyönyörűséges tavaszi napon biciklire pattanva indultunk el a Heliconwegre a WTC mellé, azonban se nem volt tavaszi idő, viszont a hóesés és egy kellemes jégeső is elkapott útközben bennünket. Sebaj, élveztük a téli időjárást a tavaszban és miközben toltuk a bringát jókat nevettünk azon, hogy ez tipikusan az a szituáció ami velünk történni szokott. Délután négyre szólt az időpontunk, ami előtt egy jó negyedórával hamarabb sikerült odaérnünk, de szerencsére ez nem okozott problémát.

Meglepetésemre csak gyerekek voltak ekkor a tesztközpontban- természetesen a szüleikkel-, és mindenkin volt maszk. (12 éves kor alatt ez csak ajánlott). Sorba se kellett állni, az adminisztrációnál ellenőrizték a nevet, BSN számot. A hölgy nagyon kedvesen elbeszélgetett a lányommal aki büszkén mondta, hogy ő nem fél, hiszen már volt egyszer, így pontosan tudja mi fog történni.
Ekkor már előre megkapta az oltási diplomáját (tipikus holland szokás, hogy itt mindenért diploma jár: van már kutyaismereti diploma, biciklis diploma, korcsolya diploma, el tudom olvasni az ABC- t diploma, tudom a szorzótáblát diploma, és még hosszan lehetne folytatni a sort).

A gyerekbarát teszthelyiség aranyosan fel volt díszítve majommal, madárral, látható volt hogy 4 évesektől 12 évesekig van belőve a dizájn. Egy meglehetősen bőbeszédű férfi végezte a tesztet, végig próbált vicces lenni. A mintavétel előtt megkérik a delikvenst, hogy egy alapos orrfújással kezdje a procedúrát.
A legnagyobb különbség abban volt, hogy most már kisebb méretű pálcikával végzik a tesztet és előre megkérdezte, hogy mit szeretne a lányom: három másodpercig orrba majd 3 másodpercig garatba kerüljön a pálcika, vagy 5 másodpercig és akkor kiválaszthatja, hogy garatba vagy orrba kerüljön.
A lánykám az orrba pálcikázást választotta, bár az utolsó másodpercben már láttam rajta, hogy meggondolta volna magát, de ekkor ugyebár már nem volt visszaút.
Az első tesztnél, ami még a nem gyerekorr kompatibilis méretű pálcikával történt volt egy enyhe orrvérzése, ezen a tesztelő egy picit be is pánikolt, hogy az eredményes lesz- e így, de szerencsére az is valid volt.
Ugyancsak különbözött az első teszttől, hogy most látványosan több idő jutott egy gyerekre, még a művelet elvégzése után is percekig tartott a dumaparty.

Ahogy elindultunk felvenni a bringát éles anyaszememmel egyből ki is szúrtam egy Happy stonest (ezek a festett kövek, amiket a Facebookon osztogatnak meg az emberek. Egy újabb jó példája annak, hogy a kicsi dolgok is mekkora örömet tudnak okozni). Sajnos mi megint elfelejtettünk a saját gyártmányúból felmarkolni párat és magunkkal vinni- no sebaj, majd legközelebb…

Ugorjunk egyet az időben, csak 22 órát előre. Végre megcsörrent a telefonom, a várt eredménnyel.
Viszont itt is volt változás. Az első hívásnál csak születési dátumot, illetve a BSN utolsó három számát kérdezték, most viszont sokkal több kérdés fogadott.
A szokásoson kívül (külföldi utazás 10 napon belül, kapcsolati kutatás stb.) most megkérdezték, hogy másnak is van- e tünete a családban, ő volt- e teszten, jobban van- e lányom, lettek- e új tünetei, betegnek érzi- e még magát.
Ekkor bevallom már roppant ideges voltam. Úgy tűnt a kérdések sosem fogynak el, én meg nem tudom még az eredményt. Mikor már mindent tisztáztunk akkor végre csak kinyögte a hang a vonal végén, hogy jó hírrel szolgálhat, a teszt negatív. A gyermek újra kimehet az utcára, holnap már suliba is. Hatalmas kő esett le a szívemről és lassan a remegés is alábbhagyott, hiszen az első hívásnál csak beazonosítottak majd mondták is az eredményt.
Ehhez képest most ezek a percek hosszú óráknak tűntek- no igen, az idő relatív.

Összegezve, mindenki maga döntheti el mit szeretne. Megfázásos tünetekkel rendelkező gyerkőc esetében 10 nap otthontanulás, vagy teszt és másnap már mehet iskolába, ha a gyerek is úgy érzi magát.


Nóra

Chipkártyás zár bérelhető biciklikre, a kulcsok eltűnése ellen

Megint egy apró ötlet, ami megold egy mindennapos problémát.

Az OV- kerékpárok egy részének zárja mostantól OV- chipkártyával nyitható.
(OV: tömegközlekedés, OV- chipkártya: az otthoni bérlet/ jegy elektronikus kiváltója Hollandiában.)

A Holland Vasút (NS) az OV- bicikliket egy elektronikus zárral látja el, amit az OV-chipkártya tud nyitni/ zárni. Egy Apeldoorn-ban végzett teszt után az NS azt várja, hogy 2021. végére ezeknek a kerékpároknak úgy 70%-a elektromos zárral lesz felszerelve.

Az első négyszáz darab ilyen biciklit Apeldoorn állomásánál levő tárolóból már hétfőn használatba lehet venni.
Apeldoorn december végén kezdte a zárak tesztjét, ami az NS szerint sikeresen lezajlott. Eztán határoztak úgy, hogy ezeket a kerékpárzárakat széleskörűen kezdik használni.

Az új zárak az OV- chipkártya odatartásával nyithatók. Ha a kártyán előfizetés található, a zár kinyílik. A kerékpár visszaszállításakor és a zár lezárásával a bérlés automatikusan megszűnik. Az app-ban kontrollálható, hogy a bicikli rendben vissza lett-e adva. Az új zárakhoz a használati útmutatót a bicikli csomagtartóján lehet megtalálni.

Az NS minden évben nagyjából kétezer biciklikulcsot veszít el, mivel az utasok miután lezárják a kerékpárokat, a kulcsot automatikusan zsebre is teszik, majd hazaviszik- eztán persze a következő, aki használni szeretné, a kulcs cseréjéig nem tud vele mit kezdeni.

Az NS jelenleg majdnem háromszáz helyszínen 21.700 kerékpárt kínál: ezek a helyszínek például állomások, busz- vagy metrómegállók, illetve P+R területek.
Az elmúlt öt évben az OV- kerékpárok használata a 2014-es 1,5 millióról 2019-ben 5,2 millióra emelkedett. A koronavírus (otthoni munkavégzés, iskolák leállása) miatt 2020-ban ez már három millió volt, ami valamivel kevesebb, mint egy évvel korábban.

Vera

Forrás:
https://www.nu.nl/tech/6101210/deel-van-ov-fietsen-voortaan-van-het-slot-te-halen-met-ov-chipkaart.html?fbclid=IwAR1p_3tZIgEUmuSqsAXX9_mvYT1EoYlV3mSw0lY_xEGq7ekNLkbIOMyJuvQ