Nemzeti Tulipánnap, 2023

Hollandiában 2012-től (majdnem) minden év január harmadik szombatján tartják az Országos Tulipánnapot, amikor a tulipántermelők Amszterdamban- eddig kilenc alkalommal a Dam- téren, idén a Museumplein-en- nagyszabású bemutatót/ fesztivált tartanak.
A hatalmas helyszín rövid időre egy több, mint 200.000 virággal elborított ‘szedd magad’ földdé változik. A helyszínenről minden látogató ingyen vihet magával egy csopor tulipánt.

10. Nemzeti Tulipánnap
A Hollandia egyik jelképeként ismert tulipán körüli, a Tulpen Promotie Nederland (TPN) által szervezett, tizedik alkalommal megtartandó eseményre rengeteg érdeklődőt várnak. 2012. óta teljes formájában a fesztivál kilenc alkalommal valósult meg, kétszer pedig – a korona miatt- alternatív formában kellett megrendezni.
Jó szokás szerint mozgáskorlátozottak- kerekesszékesek számára is elérhető lesz.

‘Typical Dutch’
Az eseménynek minden évben van egy mottója. Idén ez a ‘tipikus holland’ lett.
Ennek keretében a rendezők egy igazi nagy, holland tavaszünnepet kívánnak varázsolni a holland látogatók, illetve a várható rengeteg turista számára, akik a világ különböző pontjairól érkeznek a virágünnep megcsodálására.
A nap tiszteletére a TPN egy különleges, narancsszínű tulipánzászlót is csináltatott. A kereskedők számára pedig- éppen úgy, mint az eddigi években- egy kiterjedt kereskedelmi kampányt készítenek, hogy ezzel ösztönözzék a vásárlókat a szálas tulipán megvételére.

Az úgynevezett vágott tulipánszezon januártól áprilisig tart, ami nagyjából száz napot foglal magába.
Hivatalosan ezzel a nappal indul a tulipánnak, mint vágott virágnak az árusítása. Persze már addig is, hajtatott formában sok helyen elérhető, de e naptól a boltokat ellepik a mindenféle tulipáncsokrok- és ez még csak január közepe.

Helyszín:
Amszterdam, Museumplein
Időpont: 2023. január 21, 13.00
A szervezők arra számítanak, hogy az érdeklődől max. 16.00-ra az egész teret ‘kifosztják’, tehát aki teljes pompájában szeretné látni, annak érdemes időben érkeznie.
Az ‘új kor követelményeinek’ megfelelve a helyszínen biológiailag lebomló zacskókról gondoskodnak.
Belépés ingyenes, ebben a kemény árban benne vannak az elvihető tulipánok is 🙂 .
Persze pénz nélkül ne iduljatok el: a holland utcai árusok/ vendéglátósok biztos nem fogják kihagyni a lehetőséget a plusz bevétel megszerzésére.

További információkat itt találhattok: Facebook: @TulipTime
Instagram: @TulipTime.info
Website: https://tulpentijd.nl/

Ha van rá mód, mindenképp érdemes megnézni!

Vera
(Fotók: internet, a korábbi évekből)

https://www.facebook.com/Lovenetherlands099/videos/3770727099673326

Hozzászólás