Nem vagyunk nagy országjárók, általában a könnyebben megközelíthető célpontokat keressük, ahová nem kell órákon át utazni. Egy pár évvel ezelőtti, ágyipoloskás magyar hostel után pedig nem igazán szeretek máshol aludni, viszont van, ami másképp elérhetetlen.
Évek óta élünk Hollandiában, de a ‘fő’ nagyvárosokból szinte még semmit sem láttunk. Ezek kiesnek a ‘lélektani határból’, azaz egynapos kirándulásra nekünk nem alkalmasak. Viszont mostanra már ennek is nagyon itt volt az ideje, így szállást foglaltunk és irány a messzeség! Azaz egy bő Bp- Balaton távolság :).
Az út előtti délután együtt kávézgattunk a barátainkkal, amikor egyikük azt mondta:
‘Azért ha véletlen találkoznátok Mark Ruttéval (a holland miniszterelnök, már 2010. óta), mondjátok meg neki, hogy Sylvia Lucia üdvözli Jouréból. Ugyan nem szavaztam rá, de attól még üdvözlöm.’
Jó vicc, persze, hogy megmondom… ha alkalmam lesz rá.
Szerencsére Hágában pazar helyre foglaltunk szobát (bár a Booking… megtréfált minket és a szállodát is, mert csak a felnőttek számát adta meg a hotelnek, így két személyre készültek. Azonban a páromnál megvolt a foglalás visszaigazolása négy személyről, így ez azonnal el is lett intézve. A recepciós szerint aznap mi jártunk így másodszor).
Az ott töltött idő alatt amennyire lehetett sétálgattunk a városban, megnéztük amit lehetett. Konkrét foglalásunk a második napra a ‘SEA LIFE Scheveningen-be’ (tengeri akvárium/ aquapark) és a mellette levő Legolandba volt, ami egy napra tömény élmény az állat- és legóbolondoknak.
Nálunk a négyből két személy az, a másik kettő pedig (időnként) türelmes, szóval jól elvoltunk.
Előtte-utána kicsit sétálgattunk a tengerparton, szedtünk egy pár kagylót, amit a hullámok sodortak ki- ez elmaradhatatlan-, illetve benéztünk a közeli játékterembe, ahol alig- alig voltak, de magyarokkal még így is találkoztunk. Még mindig nem tudtam- nem is akarom- levetkőzni azt a szokásomat, hogy ha magyart hallok, rájuk ne köszönjek. Eddig még nem fáztam rá, bár csak pár szót váltottunk, de ők is nagyon aranyosak voltak. (Üdv innen!)
Miközben a villamos visszavitt minket a városba azt néztük, hogy mennyi hely hasonlít a pesti helyszínekhez. Nem teljesen ugyanaz, de a hangulata/ stílusa sokszor olyan volt. Azon versenyeztünk, hogy egy-egy szobor, utcarészlet Pest melyik helyéhez hasonlít. A városnézés során ez az érzés kevésbé volt meg, de a scheveningeni villamos vonala ilyen. Legalábbis nekünk.
A hotelból kisétálva felfedeztük a királyi palotát (Paleis Noordeinde), majd a Paleis Kneuterdijk-ot, az Államtanács épületét is, ahol Willem-Alexandert ugyan nem, de előtte éneklő ukrán gyerekeket láttunk. A kisfiam utána büszkén hurcolta magával a tőlük kapott kis kék-sárga zászlót.
Persze jó turistaként megnéztünk mindent, amit lehet. Hágában bőven van látnivaló. Bementünk a kínai negyedbe is. Ez nekem még mindig fura: Hollandiában kínai negyed… Ebből is látszik, hogy vidéki vagyok, felénk ilyen nincs. Persze kötelező jelleggel kipróbáltuk a helyi ételt is. Az étteremben, ahova betértünk egyetlen fiú tudott valamennyire hollandul, de ő is csak pár szót.
Négy választott fogásból háromban annyi erőspaprika volt, amit én három év alatt használnék el. Azért megettük- amúgy nagyon finom volt, csak egy sárkány is tűzre kapott volna tőle-, majd a párom viccelődött, hogy szólni kéne nekik, hogy magyarok vagyunk, legközelebb tegyenek már bele egy kis paprikát. Már csak az íze kedvéért is…
Az utolsó napra, a hotelból való kicsekkolás utánra csak közeli célpontokat vettünk célba. Így sétáltunk a Hofvijver tó partján, ahol- ha már arra jártunk- meg akartam nézni a Binnenhof-ot, azaz a holland Parlamentet (a Képviselőház és a Szenátus otthona), illetve a sármos Torentjét, Rutte irodáját, aminél a tüntetők a koronaintézkedések bejelentésekor nagy balhékat csaptak.
Sajnos a Binnenhof egy része a felújítások miatt le volt zárva, de maga az épület még így is, mindenképp lenyűgöző.
A sarkán levő Mauritshuis pedig kihagyhatatlan: ez egy régi palota, ami most a holland aranykor festményeit bemutató múzeumként működik, teli Rembrandt-tal és egyéb híres festők remekműveivel. Némelyik ablak pedig a Torentje felé néz, ahol- bár csak pár méter széles víz választja el a kettőt- nem tudtam felfeledezni a miniszterelnököt.
A programok vége után az épületkomplexum másik oldalán levő sétálóutcában ültünk le, hogy a nehéz hátizsákokat kicsit levehessük és felfrissüljünk. Körülöttünk- ahogy Hágában általában- ezerféle ember sétálgatott nyugisan, hippitől a ‘jajdefontos vagyok’ külsejűekig. A Parlament mellett ez természetes. A padon ülve egyszer csak megakadt a szemem egy ismerősnek tűnő alakon, aki harmadmagával jött felénk.
Mark Rutte. Semmi testőr és izomfickók, csak ő egy hölgy és egy másik jól öltözött férfi társaságában.
Eszembe villant, amit Sylviának ígértem- ígéret szép szó!-, így gondolkodás nélkül, hátizsákostól odamentem hozzá. Persze azonnal összeakadt a nyelvem és alig tudtam beszélni, ő meg elkapta a vállam: ‘Sietek, de tartson velem Hölgyem’ szöveggel már vitt is magával átkarolva, én pedig habogva próbáltam mondani, hogy megígértem, hogy átadom Sylvia üdvözletét, ezért zavartam meg. Amúgy nem is ismerik egymást.
Eztán hirtelen megkérdezte, hogy mit szólnék egy közös szelfihez, majd azonnal szólt is a vele levő hölgynek, hogy segítsen a fotózással. Mint kiderült, a nő az egyik közvetlen munkatársa, aki adott egy névjegyet, hogy arra írjak és elküldi a képet. Közben a párom már csörtetett is utánam- ilyet nem lehet kihagyni alapon-, így most neki is van Ruttéval közös fotója. (Ez a legjobb:)
A padhoz visszaindulva egy angolul beszélő hölgy jött oda hozzám, hogy ‘jól látta, tényleg a miniszterelnök volt az? Ennyire spontán és testőrök nélkül, micsoda szabadság!’, majd hüledezve tovább ment.
Hazaérkezve, a barátainkkal találkozva Sylviának elmondtam, hogy teljesítettem az ígéretem. A legközelebi utazásunk előtt pedig majd egyeztetünk, hogy kit szeretne üdvözölni. Ha Ruttéval ennyire hirtelen, váratlanul sikerült, eztán bárkivel megoldjuk. Legközelebbre bevállalom akár a király, vagy a királynéval való találkozót is.
…
Széljegyzet: Rutte egy régebbi, Jouréban tett látogatása után- nem feltétlen mint politikus, hanem mint ember- szerezett itt magának egy kis népszerűséget.
A településen működik egy kicsi, de elég híres klub a Solex rajongóinak. (Solex: régi, nagyon egyedi és jellegzetes kismotor. A klub tagjai ezekkel a kis motoregerekkel szoktak felvonulni, gyakran muzeális bukósisakokat és bőrdzsekiket hordva.)
Rutte egy választási körútja során (az itteni verzió szerint) ezért jött Jouréba, hogy Solex-rajongó lévén ezt a klubot/ járgányokat megnézze. Meg is látogatta az alapítót, aki egy tipikus, igazi facipős parasztember (Ynte Kuidersma). A látogatás alatt Ynte mondta neki, hogy van még egy csomó Solexe, relikviája, de azokat a sufni padlásán tartja. Rutte annak ellenére, hogy a választási kampányhoz volt öltözve, megkérte, hogy hadd nézze meg azokat is, majd talpig glédában felmászott vele a padlásra. A ‘tárlatvezetés’ után indult volna, mert a kísérőivel- egy választási kampányra ő is testőrökkel/ kísérőkkel ment- már megbeszélték, hogy elmennek kávézni, ehhez pedig a közeli vendéglőt szemelték ki.
Mit tesz ilyenkor egy igazi háziasszony? Ez valószínű az egész világon hasonló:
Ynte felesége közölte, hogy ehhez egyáltalán nem kell elmenni, kávéja neki is van. A miniszterelnök visszahívta a már indulófélben levő embereit, hogy ‘hahó fiúk, itt kávézunk’, majd szépen letelepedtek. A következő cikkek már arról szóltak, hogy Rutte mennyi suikerbroodje-t tud megenni (ez a holland cukros kenyér).
Elköszönőben meghívta magához a vendéglátóját, aki ezt el is fogadta, sőt valamivel később viszonozta is. A Torentjében a szokott fapapucsában jelent meg, amit a szokásokhoz híven a küszöbnél levetett, és a hagyományos vastag, kötött zokniban ment tovább. Állítólag a miniszterelnök mondta neki, hogy erre nincs szükség, de ő nem tágított a facipős illemtől. (Ha valaki ebben megy iskolába, bárhova, azt szépen leveszi a bejáratnál és vagy zoknival megy be, vagy gondoskodik váltócipőről. A régi okot nem tudom, de a facipő a modern padlóburkolatot tönkreteszi. A templomba betérve mindig látni egy pár facipőt a bejáratnál.)
Ezt a látogatást, illetve a miniszterelnök közvetlenségét a helyiek azóta is anekdotaként emlegetik és- bár állítólag a választásokat nem befolyásolja, itt is vannak Rutte-ellenesek -, de magánemberként megbecsülést szerzett magának.
A közvetlenségét pedig Hágában én is megtapasztaltam. Elvileg amikor odamentem hozzá bármi lehetett volna a hátizsákomban, mégis simán átkarolt, magával vitt, nem pedig testőrhadak vadásztak le.
Igazi meglepetés.
Vera
Frízföld és Hollandia blog 