Kellemetlenségek, jó végeredménnyel: elvesztett tárgyak, postai portódíj, OV- chipkártyával kapcsolatos gondok. Okulásképp, hátha más is így jár. Hollandia még mindig tud újdonsággal szolgálni. Egy csokornyi a bosszantó apróságokból, amik végül- a rendszernek, embereknek hála- általában jó sok idő alatt, de pozitívan végződtek.
A fiam egy kirándulás alatt elhagyta a mobilját. Nem túl értékes, régi, csak játszani használt jószág, de- hallva a hollandok rendességéről- nézegettük az Arriva- a buszos szolgáltató- oldalát, ahol a talált dolgokat (elvileg) fotóval teszik fel. Nagyjából két hét múlva kapásunk is lett: a képek közt fel is fedeztük. A megismerésében sokat segített, hogy anno a telefon hátoldalára egy matricára fel lett írva a gyerek neve, az Arriva pedig ezt – a vezetéknevet- is feltüntette.
Írtunk nekik, hamarosan jött is a válasz: az ügyfélszolgálaton átvehető, vagy kérésre (természetesen postaköltséggel megfejelve) ki is küldhetik. Mi bementünk érte. Megdöbbentő volt, hogy semmi azonosító okmányt nem kértek, még csak aláírást sem, csak a levélben írt azonosító számot. Doei, mehettünk utána Isten hírével.
Eztán Péter nemrégiben iskolát váltott. A korábbi osztálytársai küldtek neki egy jókora képeslapot, aminek persze nagyon örült. Pár nappal később én nem annyira, amikor a postás egy postai díj elmaradásáról szóló értesítést hozott: a fiamnak küldött A4-es borítékon túl kevés volt a bélyeg, ezért fizessünk portóköltséget. Semmi gond, megtettük. A gyerek boldogságáért, a barátai kedvességéért megérte. Pár nappal később a postás jött még egy felhívással, amire legyintettünk, hogy már túl vagyunk rajta. Majd úgy két hét múlva érkezett egy harmadik. Ekkor már írtam a PostNL-nek (holland posta), hogy csókolom, mi ugyan kaptunk ilyen levelet, de csak egyet és arra már ki is fizettük amit kellett, ugyan nem néznének-e utána? Gondolom megtették, mert bár innen levélben/ e-mailben semmi értesítést nem kaptunk, de az oldalon eztán már ‘sorry, foutje’ (bocs, tévedés) jelleggel szerepelt. (Javaslat ilyen esetekben: fizetés előtt- után mindig csináljatok képernyőfotót! Mi először nem tettük, később pedig már nem volt fenn a kép, hogy a második levelet az első értesítésen levővel össze tudjuk hasonlítani.) … Ha már Arriva: a megszorítások- így vagy úgy- elérték Hollandiát is. Ennek ‘hála’ egy csomó vidéki buszjáratot megszüntettek. Ezzel szembesültünk mi is, amikor egyik hétvégén a szokott buszunkkal szerettünk volna Leeuwardenbe (majd egy másik alkalommal Harlingenbe) utazni, de kiderült, hogy nincs mivel. Újratervezés: busz- vonat csatlakozás van, bár így erre még sosem mentünk. Másfelé igen és eddig sohasem volt gond. Most Sneekben a vasútállomáson szembesültünk azzal, hogy nem tudunk kicsekkolni a kártyákkal. Ismeretlen terepről lévén szó, követtük a tömeget. Ez általában bevált. Viszont amikor az automatánál próbáltunk kilépni, az azt írta ki: nincs elég összeg a kártyáinkon. A buszunkig három perc volt, így gyors megbeszélés után arra jutottunk, hogy a rendszerben látszik majd ha felszállunk a buszra. Ez annyiból fontos, hogy ha a szolgáltató nem látjaa kiszállás helyét, akkor az utazási díjat a végállomásig számlázza. Más ötletünk nem lévén, hazajöttünk. Itthon derült ki, hogy hármunk esetében összesen több mint 55 euróval többet vont le a rendszer, mint amibe kerülnie kellett volna. Gyors e-mail a szolgálatatónak: ‘Levelét megkaptuk, kérjük türelmét, általában két héten belül tudjuk rendezni.’
Mint kiderült, Sneekben a be-kicsekkoláshoz két szolgáltatónak is van eszköze, mi pedig- persze- visszafelé a másikét használtuk, amit a rendszer ismét bejelentkezésként (átszállásként) értelmezett volna. Ezért az egyik kártyáról- ahol volt még ennyi pénz- plusz húsz eurót is leszívott, a többiről ‘csak’ a végállomásig utazáshoz szükséges összeget. Ezeket káryánként kellett visszaigényelni, azaz naponta ellenőrizgetni a weboldalon. Az egésznek nagyjából 16 nap után lett vége, amikor ‘meglátták’, hogy nem utazhattunk a vonat végállomásáig, mivel Sneekben ugyanazokkal a kártyákkal egy buszra szálltunk fel. De végül minden jó ha vége jó: visszakaptuk a pénzt. Legközelebb figyelünk melyik szolgáltató gépéről van szó.
Pár kedvezményes lehetőség, ha gyerekkel utaztok- nem teljes körű, a mindenféle előfizetéseket nem tartalmazza.
Sokan nem tudják, pedig ez sem mindegy: Ha Eindhovenbe/- ből repültök és gyerekekkel, tömegközlekedéssel utaztok, a busz Brabant tartományban 11 éves korig ingyenes.
Mi évekig, minden (4 év feletti) gyerekkel használtuk az OV-kártyáját, míg legutoljára a reptéri járaton szólt egy kedves buszsofőr, hogy nincs rá szükség.
Tehát, összefoglaló: Hollandiában a gyerekek 4 éves korig (értsd: a negyedik szülinapjáig, nem akkor, ha már négy éves) használhatják ingyen a tömegközelekedést. Ez az egész országra érvényes.
Brabantban ez 11 éves korig tart. FELTÉVE, hogy van vele egy 12 éves, vagy ennél idősebb, fizető (érvényes utazási igazolványt használó) személy. Ő a hivatalos oldal szerint két 4-11 év közti gyereket vihet magával ingyen (erről a mi buszsofőrünk eltérően vélekedett, azt mondta, hogy bármennyit, de tartsuk magunkat a hivatalos adathoz). Náluk nem kell, hogy ilyen igazolvány/ OV-chipkaart/ legyen. Ez csak Brabantra érvényes, nem országos. (Persze lehet, hogy más tartománynak is van hasonló akciója. Ha ezt tudatjátok, megpróbálom a listát frissíteni.)
Másutt is vannak hasonló lehetőségek, például Rotterdamban a RET-en (metró, villamos és busz), kivéve a RET úgynevezett BOB- (éjszakai) buszain.
Emellett van még az NS (a legnagyobb holland vasúti szolgáltatójának) ‘Kids Vrij előfizetése’, ami szintén ingyen utazási lehetőséget nyújt a 4-11 éves korúaknak, amennyiben egy fizető felnőtt kíséretében vannak. Amit ez ígér: a gyerekek ingyen utazhatnak veled, a csúcsidőszakban is és nem csak az NS vonalain, hanem más vasúti szolgáltatónál. Ez érvényes akkor is, ha Belgium, vagy Németország felé vennétek az irányt- itt viszont figyelni kell, hogy a felnőttnek nemzetközi jegyre van szüksége.
Feltételek: minden gyereknek saját, személyre szóló OV- kártyával kell rendelkeznie (ez most, ha minden igaz 7,50 euro). A kísérő személy legalább 12 éves, vagy idősebb. A kedvezmény az NS-nél, más vasúti szolgáltatóknál érvényes, a vonaton kívül pedig a buszon, villamoson és metrón automatikusan 34% kedvezménnyel jár. Ez utóbbi egyébként ugyanaz, ami a személyes kártyával amúgy is felszámolásra kerülne, szóval itt nincs változás. Figyelem: a gyerek hiába utazik OV- kártyával, ha az nem személyes (sárga: személyre szóló, kék: anonim). A rendszer úgy nem fog kedvezménnyel számolni.
A kedvezmény megigénylésekor egy iDEAL-os 0,01 eurós költséget kell megfizetni, hogy ellenőrizni tudják a személyes- és fizetési adatokat.
A vonatnál a ‘gyerekjegy/Railrunner’ egész napra amúgy 2,50 euróba kerülne.
Plusz, más lapra tartozik: hétközben ingyenes az utazás a hbo, egyetemi hallgatók számára, már a beiratkozás idejétől- bizonyos feltételek mellett (pl. hétfő hajnal 4 után). Az erre vonatkozó infók a legutolsó linkben állnak.
Az iskolai vakációk ideje alatt az ARRIVA szintén ingyenes a kicsiknek. Tavaly az EBS (Waterland és Voorne-Putten & Rozenburg, illetve Haaglanden régiója) is ezt írta. Más szolgáltatóknál erre vonatkozóan láttam már kedvezményt, illetve ingyenes lehetőséget is, de ez megint helyfüggő. Érdemes utazás előtt időben utánanézni.
Természetesen lehetnek még más, helyi kedvezmények és időszakos lehetőségek, itt most főleg (eredetileg) a repülőtéri kijutás lehetőségét akartam ismertetni. Bosszantó, ha valaki éveken át fizet és utólag derül ki, hogy felesleges volt- bármennyit is.
A lenti linkekben megtalálhattok néhány erre vonatkozó szabályozást, ismertetőt és a z oldalt, ahol a ‘Kids Vrij’ előfieztést kérhetitek.
Repülni mindig izgalmas, főleg úgy, ha pont akkor bombákat robbantanak a reptéren. Vagy legalábbis tervezik és erről már csak ott értesülsz, aztán lehet izgulni: robbantanak? Nem robbantanak?
Ez történt velünk, amikor legutóbb hazautaztunk. Amúgy is feszülten, mivel a repülő indulását annyival előbbre tették, hogy tömegközlekedéssel magunk semmiképp nem értük volna el csak a szomszédaink segítségével, akik autóval kivittek minket a másik város vasútállomására: amikor indulnunk kellett, busz még nem járt. Vasárnap, ilyen korán a fű sem nő.
Eindhovenbe érkezve felszálltunk a reptéri járatra, ahol olyan fűszag terjengett, hogy attól tartottam mire a célunkhoz érünk mindenkinek keresztbe fog állni a szeme. Itt egy magyar sráccal kezdtünk beszélgetésbe. Ő mutatta a telefonján a Wizz Air-től kapott e-mailt, miszerint a reptér területén második világháborús bombá(k)ra bukkantak és lehetséges, hogy pont aznap fogják őket megsemmisíteni. Ennek következménye lehet, hogy a repülőteret biztonsági okokból lezárják. ‘Emiatt a Wizz Air egyes, a repülőtérre érkező és onnan induló járatai az adott időszakbanfennakadásokat tapasztalhatnak’– idézet vége.
A srác azt is mondta, hogy eztán már nem kapott értesítést, tehát elvileg nem lesz gond. Az egész arra tökéletes volt, hogy Eindhovenben egy percet sem unatkoztunk: volt ami lekösse a gondolatainkat, még ha nem is látszott valószínűnek, hogy se szó se beszéd pont akkor állnak mégis neki bombát hatástalanítani.
A gépre várakozva a neten még utánanéztem, hogy van-e hír erről az újságokban. Az aznapiról semmit nem találtam- talán csak nem akartak pánikot kelteni-, de több cikk található a neten arról, hogy Eindhovent a reptere miatt (ez 1932-ben nyílt meg) a háborúban borzasztóan erősen bombázták. Ebből persze még most is fel-felbukkan egy kis maradék robbanószer, emiatt minden építkezést is hosszas, kötelező kutatómunka előz meg. (Bommenkaart Eindhoven/ az eindhoveni bombák térképe lenn a harmadik link.)
A buszon a férfit még megengedte, hogy készítsek az üzenetéről egy fotót, de sajnos menet közben ez nem lett túl éles. Azért arra alkalmas lett, hogy Pesten a családom- miután ezt elküldtem nekik- ‘örüljön’. Az utunk így nekik is izgalmas lett.
A menetrend változása Az elmúlt időszakban viszonylag (az eddiginél) sűrűbben kellett utaznom és a WizzAir háromból kétszer megváltoztatta az indulás idejét, tehát erre figyelni kell. Előző alkalommal a Pestre indulást tette előbbre. A visszafelé tartón nem változtatott. … Ott felszállt mindenki, majd jött egy szerelőruhás szaki, aki egy darabig matatott a pilótafülkében. Eztán közölték: ‘Sorry, ez a gép mégsem indul, mert meghibásodott egy computer’. Úgyhogy leszállás, majd lesz másik.
Mire jó sokára leengedtek minket, addigra ennek az időpontja is kiderült: ‘pótló’ járat két és fél órával később. Elkószáltam, majd mire felnéztem, a kijelzőn 14.30 helyett 14.10 állt, illetve az, hogy ‘kapuk zárva’. Szépen nézek ki, ha reggel kilenc körül itt voltam és lekésem a délutáni gépet… Rohanás a beszállókapuhoz, ahol szép komótosan akkor engedték be az embereket. Azért csak megkérdeztem az ott dolgozót, hogy ilyenkor mi van. Válasz: semmi, 14.30-kor indulunk. Az, hogy ezt a helyzetet én nem értem, egy dolog.
Ja: pont ahogy észrevettem, hogy átírták az indulási időt, hallottam magam mellett két férfit beszélgetni. Az egyik mutatta, hogy épp akkor kapott egy 5 eurós kupont a WizzAir-tól ‘kártérítésképp’, hogy vegyen magának egy kávét a várakozás idejére. ‘Pont jókor, amikor már nincs idő beváltani.’ Én ilyet nem kaptam, valószínű azért, mert más szolgáltatónál lett a jegyem lefoglalva. Vagy ki tudja… Amúgy (általában) nincs gondom a céggel és nem véletlen őket választom. Ahogy még sokaknak, nem mindegy az ár, illetve az indulás ideje.
Extra vakáció Most nagyon fontos volt, hogy hazajussunk, a gyerekek külön engedélyt kaptak egy hét extra vakációra az iskoláiktól, mert először lettek nagynéni és nagybácsi (a fiam 9 évesen 🙂 ). Már hónapokkal ezelőtt kérvényeztem, hogy engedjék el őket, mert várható az első unokám- az ő testvérük babájának- a születése. Őt pedig MUSZÁJ meglátogatnunk. A középiskolában nem is volt ezzel gond, a kislányom tanára mostanában lett apuka. Ő teljesen megértette és a suli igazgatója sem látott benne semmi kivetnivalót. Annyit üzentek, hogy ez tanítási idő, a gyerek nem beteg, tehát ugyanúgy készülnie kell, mintha benn volna. Vigyen magával tankönyveket, vagy ha akar, kapcsolódjon be az órákra online. Na, ez valahogy elfelejtődött.
A kicsinél ez egy kissé másképp alakult. A tanárnője szintén támogatott és ahogy az igazgatóval beszéltem, szóban ő is beleegyezett. Gondoltam magamban: még hónapok vannak hátra, ráérek a kérvényt beadni. Egy héten belül az iskola weboldalán állt a hír: direktort váltanak. Hurrá! Tanácstalanul mentem be megkérdezni, hogy ha most meg is kapom a pozitív elbírálást, az érvényes lesz-e a következő igazgatónál is? Megnyugtattak, hogy mindenképp, de az élet ismét közbeszólt.
A baba kissé korábban akart megszületni, a fiam pedig pár nappal később egy új iskolába került. Itt már a beíratása előtt ezzel kezdtem: el fogják-e engedni, ha az előző iskolája már beleegyezett? Végül ide is külön kérvényt kellett írni, el is fogadták, de az ügyintéző emellett fel is hívott. Elmondása szerint családlátogatás céljából nem adhatnak ki külön engedélyt távollétre. Ez viszont speciális eset, nem csak ‘simán’ látni akarom őket, tehát nincs gond, de számítsak rá: nem lehet rendszert csinálni belőle. Mint kiderült, a bevándorlók közül több csoport szokása, hogy ha sikerül megszervezniük egy családi összejövetelt, akkor szó nélkül (vagy némi jelzéssel) hetekre elutaznak, nem törődve semmivel. Nem magyarokról van szó. A szívem mélyén picit meg is értem őket.
Murphy Lényeg a lényeg: otthon voltunk, a picurka csodaszép, emellett sok általam szeretett/ hiányolt emberrel tudtam találkozni, akik nagyrészt szintén babalátogatóba jöttek. Murphy törvénye viszont itt is érvényesült: ha valami elromolhat, az el is romlik. Szép sorban szinte mindenki elkapott valami kórságot. Legvégére a nagylányom, a baba anyukája dőlt ki.
Vera
A nap lúzere Nem is volna Hollandia, ha az eindhoveni eset és a hazaérkezésünk után nem sokkal bele nem botlanék még egy ilyen hírbe: ‘Egy férfi átmászott a rendőrség kapuján, hogy visszaszerezze a lefoglalt kábítószert.
Az úriembert az Arriva (tömegközlekedési cég) egyik járatáról szedték le, mert nem volt jegye, de az igazolványát sem akarta felmutatni. A sofőr kihívta a rendőröket, akik egy csomó kábítószert találtak nála, ezért bevitték. A szereket elkobozták, a férfi szabálysértés miatt figyelmeztették, majd elmehetett. Nem sokkal később a meglepett rendőrök a térfigyelő kamerán azt látták, ahogy az illető épp a kapitányság udvarára nyíló kaput mássza meg, mivel ‘nem értett egyet a szereinek a lefoglalásával és azokat vissza akarta szerezni‘. ‘
Nem vagyunk nagy országjárók, általában a könnyebben megközelíthető célpontokat keressük, ahová nem kell órákon át utazni. Egy pár évvel ezelőtti, ágyipoloskás magyar hostel után pedig nem igazán szeretek máshol aludni, viszont van, ami másképp elérhetetlen.
Évek óta élünk Hollandiában, de a ‘fő’ nagyvárosokból szinte még semmit sem láttunk. Ezek kiesnek a ‘lélektani határból’, azaz egynapos kirándulásra nekünk nem alkalmasak. Viszont mostanra már ennek is nagyon itt volt az ideje, így szállást foglaltunk és irány a messzeség! Azaz egy bő Bp- Balaton távolság :).
Az út előtti délután együtt kávézgattunk a barátainkkal, amikor egyikük azt mondta:
‘Azért ha véletlen találkoznátok Mark Ruttéval (a holland miniszterelnök, már 2010. óta), mondjátok meg neki, hogy Sylvia Lucia üdvözli Jouréból. Ugyan nem szavaztam rá, de attól még üdvözlöm.’
Jó vicc, persze, hogy megmondom… ha alkalmam lesz rá.
Szerencsére Hágában pazar helyre foglaltunk szobát (bár a Booking… megtréfált minket és a szállodát is, mert csak a felnőttek számát adta meg a hotelnek, így két személyre készültek. Azonban a páromnál megvolt a foglalás visszaigazolása négy személyről, így ez azonnal el is lett intézve. A recepciós szerint aznap mi jártunk így másodszor).
Az ott töltött idő alatt amennyire lehetett sétálgattunk a városban, megnéztük amit lehetett. Konkrét foglalásunk a második napra a ‘SEA LIFE Scheveningen-be’ (tengeri akvárium/ aquapark) és a mellette levő Legolandba volt, ami egy napra tömény élmény az állat- és legóbolondoknak. Nálunk a négyből két személy az, a másik kettő pedig (időnként) türelmes, szóval jól elvoltunk.
Előtte-utána kicsit sétálgattunk a tengerparton, szedtünk egy pár kagylót, amit a hullámok sodortak ki- ez elmaradhatatlan-, illetve benéztünk a közeli játékterembe, ahol alig- alig voltak, de magyarokkal még így is találkoztunk. Még mindig nem tudtam- nem is akarom- levetkőzni azt a szokásomat, hogy ha magyart hallok, rájuk ne köszönjek. Eddig még nem fáztam rá, bár csak pár szót váltottunk, de ők is nagyon aranyosak voltak. (Üdv innen!)
Miközben a villamos visszavitt minket a városba azt néztük, hogy mennyi hely hasonlít a pesti helyszínekhez. Nem teljesen ugyanaz, de a hangulata/ stílusa sokszor olyan volt. Azon versenyeztünk, hogy egy-egy szobor, utcarészlet Pest melyik helyéhez hasonlít. A városnézés során ez az érzés kevésbé volt meg, de a scheveningeni villamos vonala ilyen. Legalábbis nekünk.
A hotelból kisétálva felfedeztük a királyi palotát (Paleis Noordeinde), majd a Paleis Kneuterdijk-ot, az Államtanács épületét is, ahol Willem-Alexandert ugyan nem, de előtte éneklő ukrán gyerekeket láttunk. A kisfiam utána büszkén hurcolta magával a tőlük kapott kis kék-sárga zászlót.
Persze jó turistaként megnéztünk mindent, amit lehet. Hágában bőven van látnivaló. Bementünk a kínai negyedbe is. Ez nekem még mindig fura: Hollandiában kínai negyed… Ebből is látszik, hogy vidéki vagyok, felénk ilyen nincs. Persze kötelező jelleggel kipróbáltuk a helyi ételt is. Az étteremben, ahova betértünk egyetlen fiú tudott valamennyire hollandul, de ő is csak pár szót. Négy választott fogásból háromban annyi erőspaprika volt, amit én három év alatt használnék el. Azért megettük- amúgy nagyon finom volt, csak egy sárkány is tűzre kapott volna tőle-, majd a párom viccelődött, hogy szólni kéne nekik, hogy magyarok vagyunk, legközelebb tegyenek már bele egy kis paprikát. Már csak az íze kedvéért is…
Az utolsó napra, a hotelból való kicsekkolás utánra csak közeli célpontokat vettünk célba. Így sétáltunk a Hofvijver tó partján, ahol- ha már arra jártunk- meg akartam nézni a Binnenhof-ot, azaz a holland Parlamentet (a Képviselőház és a Szenátus otthona), illetve a sármos Torentjét, Rutte irodáját, aminél a tüntetők a koronaintézkedések bejelentésekor nagy balhékat csaptak. Sajnos a Binnenhof egy része a felújítások miatt le volt zárva, de maga az épület még így is, mindenképp lenyűgöző.
A sarkán levő Mauritshuis pedig kihagyhatatlan: ez egy régi palota, ami most a holland aranykor festményeit bemutató múzeumként működik, teli Rembrandt-tal és egyéb híres festők remekműveivel. Némelyik ablak pedig a Torentje felé néz, ahol- bár csak pár méter széles víz választja el a kettőt- nem tudtam felfeledezni a miniszterelnököt.
A programok vége után az épületkomplexum másik oldalán levő sétálóutcában ültünk le, hogy a nehéz hátizsákokat kicsit levehessük és felfrissüljünk. Körülöttünk- ahogy Hágában általában- ezerféle ember sétálgatott nyugisan, hippitől a ‘jajdefontos vagyok’ külsejűekig. A Parlament mellett ez természetes. A padon ülve egyszer csak megakadt a szemem egy ismerősnek tűnő alakon, aki harmadmagával jött felénk. Mark Rutte. Semmi testőr és izomfickók, csak ő egy hölgy és egy másik jól öltözött férfi társaságában.
Eszembe villant, amit Sylviának ígértem- ígéret szép szó!-, így gondolkodás nélkül, hátizsákostól odamentem hozzá. Persze azonnal összeakadt a nyelvem és alig tudtam beszélni, ő meg elkapta a vállam: ‘Sietek, de tartson velem Hölgyem’ szöveggel már vitt is magával átkarolva, én pedig habogva próbáltam mondani, hogy megígértem, hogy átadom Sylvia üdvözletét, ezért zavartam meg. Amúgy nem is ismerik egymást.
Eztán hirtelen megkérdezte, hogy mit szólnék egy közös szelfihez, majd azonnal szólt is a vele levő hölgynek, hogy segítsen a fotózással. Mint kiderült, a nő az egyik közvetlen munkatársa, aki adott egy névjegyet, hogy arra írjak és elküldi a képet. Közben a párom már csörtetett is utánam- ilyet nem lehet kihagyni alapon-, így most neki is van Ruttéval közös fotója. (Ez a legjobb:)
Hoi, vriend 🙂
A padhoz visszaindulva egy angolul beszélő hölgy jött oda hozzám, hogy ‘jól látta, tényleg a miniszterelnök volt az? Ennyire spontán és testőrök nélkül, micsoda szabadság!’, majd hüledezve tovább ment.
Hazaérkezve, a barátainkkal találkozva Sylviának elmondtam, hogy teljesítettem az ígéretem. A legközelebi utazásunk előtt pedig majd egyeztetünk, hogy kit szeretne üdvözölni. Ha Ruttéval ennyire hirtelen, váratlanul sikerült, eztán bárkivel megoldjuk. Legközelebbre bevállalom akár a király, vagy a királynéval való találkozót is.
…
Széljegyzet: Rutte egy régebbi, Jouréban tett látogatása után- nem feltétlen mint politikus, hanem mint ember- szerezett itt magának egy kis népszerűséget.
A településen működik egy kicsi, de elég híres klub a Solex rajongóinak. (Solex: régi, nagyon egyedi és jellegzetes kismotor. A klub tagjai ezekkel a kis motoregerekkel szoktak felvonulni, gyakran muzeális bukósisakokat és bőrdzsekiket hordva.)
Rutte egy választási körútja során (az itteni verzió szerint) ezért jött Jouréba, hogy Solex-rajongó lévén ezt a klubot/ járgányokat megnézze. Meg is látogatta az alapítót, aki egy tipikus, igazi facipős parasztember (Ynte Kuidersma). A látogatás alatt Ynte mondta neki, hogy van még egy csomó Solexe, relikviája, de azokat a sufni padlásán tartja. Rutte annak ellenére, hogy a választási kampányhoz volt öltözve, megkérte, hogy hadd nézze meg azokat is, majd talpig glédában felmászott vele a padlásra. A ‘tárlatvezetés’ után indult volna, mert a kísérőivel- egy választási kampányra ő is testőrökkel/ kísérőkkel ment- már megbeszélték, hogy elmennek kávézni, ehhez pedig a közeli vendéglőt szemelték ki.
Mit tesz ilyenkor egy igazi háziasszony? Ez valószínű az egész világon hasonló: Ynte felesége közölte, hogy ehhez egyáltalán nem kell elmenni, kávéja neki is van. A miniszterelnök visszahívta a már indulófélben levő embereit, hogy ‘hahó fiúk, itt kávézunk’, majd szépen letelepedtek. A következő cikkek már arról szóltak, hogy Rutte mennyi suikerbroodje-t tud megenni (ez a holland cukros kenyér).
Elköszönőben meghívta magához a vendéglátóját, aki ezt el is fogadta, sőt valamivel később viszonozta is. A Torentjében a szokott fapapucsában jelent meg, amit a szokásokhoz híven a küszöbnél levetett, és a hagyományos vastag, kötött zokniban ment tovább. Állítólag a miniszterelnök mondta neki, hogy erre nincs szükség, de ő nem tágított a facipős illemtől. (Ha valaki ebben megy iskolába, bárhova, azt szépen leveszi a bejáratnál és vagy zoknival megy be, vagy gondoskodik váltócipőről. A régi okot nem tudom, de a facipő a modern padlóburkolatot tönkreteszi. A templomba betérve mindig látni egy pár facipőt a bejáratnál.)
Ezt a látogatást, illetve a miniszterelnök közvetlenségét a helyiek azóta is anekdotaként emlegetik és- bár állítólag a választásokat nem befolyásolja, itt is vannak Rutte-ellenesek -, de magánemberként megbecsülést szerzett magának.
A közvetlenségét pedig Hágában én is megtapasztaltam. Elvileg amikor odamentem hozzá bármi lehetett volna a hátizsákomban, mégis simán átkarolt, magával vitt, nem pedig testőrhadak vadásztak le. Igazi meglepetés.
Nemrégiben érkeztünk haza Magyarországról, ahova haláleset miatt kellett hazamennünk. Eztán jött velem szembe egy ötlet, ami most megfogott (gondolom a történtek miatt is): az egyik temetőben postaládát állítottak fel, ahol elhunyt szeretteink számára, a mennyországba lehet levelet küldeni. Eddig úgy tudni, hogy az országban ez az első hasonló kezdeményezés. Filmben már volt ilyen. Ott a kisfiú a nagymamájának akart volna levelet küldeni, de már túl későn, emiatt próbált megoldást keresni rá. Különféle felekezetek képviselőit kérdezte, hogy hol a mennyország. Most a helyzet ezzel a postaládával jócskán leegyszerűsödött, csak el kell menni Driehuis-ba.
A kezdeményezés ötletadója egy hölgy, aki elhunyt férjének írt minden nap levelet, de nem tudott rajta rendeltetési helyet feltüntetni. Arra gondolt, hogy jó volna hozzá egy postaláda, a temető pedig nyitott volt rá.
Japánban egyébként a nagy cunami után állították fel a »Szél telefonját«, ahol az áradás alatt hirtelen eltűnt- meghalt embereket »tudják hívni« a hozzátartozók, akik a búcsú nélkül nem tudják feldolgozni a történteket. Ez valami hasonló itt, Hollandiában is. Most a postaláda felállításával bárki, akár a gyerekek is lehetőséget kaphatnak, hogy szeretteiknek levelet, rajzot küldjenek, így segíthet a bánatukat feldolgozni.
A hollandoknak amúgy is gyakran vannak jó ötleteik, még ha ez néha meredek, vagy a kívülálló számára baromságnak látszik is. Viszont elég ha egy pár embernek tetszik, ad valamit, máris van értelme- legyen az akár csak a »múting- re« bérelhető tehén még a vírushelyzet elejéről, amikor sokaknak a hócipője tele volt a folyamatos online meetingekkel. A »múting« pedig arról szólt, hogy bekapcsolták a legelőről a tehenet, aki vagy hozzászólt vagy nem, de mindenképp feldobta a megbeszélést.
Vagy a hágai, demenseket gondozó idősek otthona, ahová csacsikat (másutt kutyát vagy akár alpakákat) visznek be, hogy felpezsdítse, kicsit kizökkentse a lakókat. A postaláda a temetőben pedig egy új ötlet, ami némelyeknek egész biztosan nagy jelentőségű. Másoknak esetleg bizarr.
Persze vannak más ötletek is, egyéb téren. Ezek egyike helyben már elég régen az, hogy a frízek a farkastól való félelmükben a teljes provinciát bekerítenék. A terv- vita hónapok óta zajlik, már ügyvéd bevonásával: törvényileg meg lehet-e tenni, elzárni egy egész tartományt?
Frízföld olyannyira mezőgazdasági terület, hogy a hollandok az ország más részeiből egyszerűen csak parasztoknak nevezik az itteni lakosokat, mindegy, hogy az bankár, vagy tényleg mezőgazdasági termelő. Rengetegen élnek állattenyésztésből és – főleg ők- olyan magas és erős kerítést gondoltak felhúzni, amin a farkas nem tud átjutni. Természetesena tervnek támogatói és simán lehülyézői is vannak. Mondjuk már késő, mert időközben van farkasunk, ami persze mindig akkor jut eszembe amikor már visszafelé jövök valahonnan egy hosszú bicajozásból, így ezek vége az utóbbi időszakban elég izgalmas. Márpedig biciklizni szívesen és sokat járok el- már csak kedvjavítónak is jó-, ami az utóbbi időben nem jött rosszul. Feltéve ha nem jut eszembe, hogy »hoppá, itt farkas is van«. Vagy lehet. De azért hurrá biodiverzitás és helyreálló természet! Most komolyan.
Csak lábjegyzetként, az utazásra visszatérve: Az előírás szerint a veszélyesként besorolt országokból visszatérve kötelező a karantén, amit majd, pár nap után negatív teszttel ki lehet váltani. Hogyan néz ki ez a gyakorlatban, most, nálunk? (Ez utóbbi fontos mert el tudom képzelni, hogy máshol megint más a gyakorlat.) Az elindulásunk be lett jelentve a párom munkahelyén és a kicsik iskolájában (a távolmaradást, szabit meg kellett indokolni). Visszaút előtt a főnöke üzenetében az állt: csinálj tesztet, elég a zelftest (saját, itthon készített, amit a boltban lehet venni). Ha az negatív, gyere azonnal dolgozni. Fő a profit ugyebár. A gyerekek igazgatója pedig ezt írta: 5 nap karantén, utána hivatalos teszt. Majd ha az negatív, csak akkor mehetnek a kicsik suliba. Viszont az itteni magyarok dicséretére: már az első nap hoztak a küszöbre gulyáslevest, kenyeret és csokitortát, illetve kaptam ajánlatot a bevásárlásra is. A szabályozás kétféle nézőpontján és betartatásán pedig túltettük magunkat. Nem volt igazi meglepetés. Mellesleg azóta megvolt a teszt, az eredménye negatív.
Frízföld és Hollandia blog 