A bicikliző hollandok a kevesebb CO2 kibocsátással jó példát mutatnak a világnak

Biciklizz: segítesz a klímaválságon, az emberek egészségesebbek lesznek és éves szinten sokkal kevesebben halnak meg. Erre jutott egy összefogó európai vizsgálat. A hollandok példamutatók.

Ha a világon mindenki annyit kerékpározna mint a hollandok, 700 millió tonnával kevesebb volna a CO2 kibocsátás. Ez a világon levő összes személyautó kibocsátásának a 20 százalékának felel meg.
Ez derült ki egy csoport európai kutató vizsgálatából, amit a Nature Communications Earth & Environment-ben publikáltak. A hollandok napi átlagban 2, 6 kilométert bicikliznek. A dánoknál, akik szintén kerékpárosok, ez napi 1,6 km. Ha a világ többi lakója is gyakrabban ülne a biciklire, ez a kutatók szerint segíthetne a klímaváltozás elleni harcban. Gang Liu, a Dél- Dániai Egyetem kutatója szerint azonban a 700 millió tonnás kibocsátás egy durva becslés.

Egészségesebb
A kutatók szerint a kibocsátás csökkenése mellett a kerékpárosok hozzájárulnának a világ egészségügyi állapotának javulásához is. A gyakran kerékpározó országokban az elhízás is valamivel kevésbé fordul elő. Több biciklis mellett kisebb az elhalálozások száma is- írja a Trouw a vizsgálat alapján. A globális kerékpárhasználat által évente 170.000 haláleset előzhető meg- számította ki korábban az Egészségügyi Világszervezet. Ennek száma még tovább nőhet, ha a többi országban is annyit bicikliznének, mint a dánoknál vagy Hollandiában. Ebbe beleszámolták a közúti balesetek áldozatait is.

A kerékpározást menővé tenni
A kutatók elismerik, hogy némely ország nem alkalmas arra, hogy sokat kerékpározzanak benne. Példának a száraz és forró Kuvaitot hozták fel, ahol a kerékpározás kihívás lehet. Éppen úgy, mint a hideg, hegyes- dombos Norvégiában. De van egy csomó ország, ami alkalmas volna rá- mondja Liu, a kutatás vezetője. Ezeknek az országoknak a döntéshozóinak szerinte Amszterdamban és Koppenhágaban kéne megnézniük, hogy hogyan lehet a kerékpáros infrastruktúrát kialakítani. Liu szerint a kerékpározás elősegítésére fontos a bicikli népszerűsítése.
‘Az autót nemzetközi szinten nagyra értékelik.’ Szerinte ebben például a szociálmédia hozhat változást. ‘Egy influenszer segíthetne a kerékpározást menővé tenni.’

Az NOS cikke alapján
Vera

https://nos.nl/artikel/2441248-fietsende-nederlanders-geven-wereld-goede-voorbeeld-voor-minder-co2-uitstoot

Hollandia születése- A Nyolcvanéves Háború Emlékéve

A király március 24- án, Den Briel- ben nyitotta meg az emlékévet, ami a Nyolcvanéves Háborúból való felszabadulás 450. évfordulóját ünnepli. A mostani események hatására az emlékév a szabadság, tolerancia, szolidaritás és a sokszínűség eszméire koncentrál.
Idén országszerte 40 helyszínen tartanak összejöveteleket, előadásokat, amik témája a Nyolcvanéves Háború kezdete és fontossága.

Az országban elsőként, a vízi koldusok segítségével Den Briel szabadult fel a spanyolok uralma alól. Ezt a településen nagyszabású programokkal és korhű ruhákba öltözött felvonulókkal ünnepelték.

Figyelem: hosszú történelmi ismertető következik. Aki a történteket rövidebb formában- de hollandul- szeretné megismerni/ feleleveníteni, az ITT teheti meg (80 másodperc):
https://www.youtube.com/watch?v=S7H4kc8pkHY


A Nyolcvanéves Háború- Hollandia születése
A nyolcvanéves háború a hollandoknak a spanyol uralom elleni lázadása volt. 1568- tól 1648-ig tartott. Hollandia mai területét ekkor a Habsburgok és a spanyolok uralták (Habsburgse of Spaanse Nederlanden).
A háború első időszaka Nederlands opstand-ként, azaz holland felkelésként ismert. Húsz évvel később, 1588-tól terjedt ki nagy háborúvá. Kezdetben a ‘Lage Landen’, vagy Tizenhét Tartomány együtt indult a spanyol uralkodó ellen.

A Tizenhét Tartomány és az előzmények
A Tartományok területe a mai Hollandia, Belgium, Luxemburg és Franciaország északi, valamint Németország nyugati részére terjedt ki. Nagy részüket a Burgundi- ház uralta. A benne álló országok nem kapcsolódtak össze, csak saját régiójukkal foglalkoztak. Az uralkodó, V. Károly viszont ezt egy központilag irányított állammá kívánta összekapcsolni.

V. Károly ekkor a leghatalmasabb birodalom feje: a holland fejedelemségek uralkodója, a Római Birodalom császára, valamint Spanyolország és összes gyarmata királya is. Az egyetlen elismert vallás a katolikus. A XVI. században viszont elterjedt a reformáció, ezzel pedig a katolikus egyház veszélyeztetése. Az uralkodó ezt nem tűrte, így a protestánsokat üldözni kezdték.

V. Károly 1555-ös lemondása után a birodalmát fia és testvére közt osztották fel. Így került Hollandia, Spanyolország és az Újvilág Fülöphöz, míg az osztrák földeket a császári koronával Ferdinánd kapta meg.

A tizenhét tartományban az inkvizíció, súlyos adóterhek, fokozódó centralizáció, bürokrácia, illetve a gazdasági hanyatlás és az 1557-es spanyol államcsőd fokozódó elégedetlenséget váltott ki. A kálvinizmus megerősödött. Válaszként II. Fülöp még inkább sanyargatta őket. A becslések szerint 1523- 1566. közt ‘vallási okokra’ hivatkozva 1000- 1500 személyt végezhettek ki.

II. Fülöp Hollandia régensének féltestvérét, Pármai Margitot (Margarita de Parma) nevezte ki. Az államtanács, illetve a nemesek hatalmát korlátozták, mivel azok nem értettek egyet a sok feszültséget okozó politikával.
A főnemesek mellett a köznemesek is elégedetlenkedtek, így 1566-ban egyesültek és megírták kérvényüket, amiben a reformátusok üldöztetésének végét kérték. Ezt több száz főrang írta alá és a régensnek nyújtották be. Itt, Karel van Berlaymont tanácsos szájából hangzott el a híres mondat:
‘N’ayez pas peur Madame, ce ne sont que des gueux/ “Wees niet bang mevrouw, het zijn slechts bedelaars”- azaz:
‘Ne féljen Asszonyom, ezek csak koldusok!’

A régens a király válaszáig visszavonta a reformátusokat sújtó intézkedéseket, aminek hatására azok szabadon tevékenykedhettek. Ez augusztusra az ikonoklazmusban/ képrombolásban nyilvánult meg.

A holland Képrombolás:
A németalföldi protestánsok 1566. augusztus 10. és október között megrohamozták, megszentségtelenítették a katolikus templomokat, ledöntötték szobraikat és egyéb vallási tárgyaikat. Kirabolták az egyházi épületek könyvtárait, szétverték az oltárokat, ereklyetartókat, szószékeket és festményeket.
A történelem szerint a genti Het Pand kolostor könyvtárát beledobták a Leie/ Lys folyóba, ami után azon száraz lábbal lehetett átkelni.
A kiélezett ellenétek és az ikonoklazmus közvetett okai voltak a nyolcvanéves háború kirobbanásának, illetve a Zeven Verenigde Nederlanden (Hét Egyesült Holland Tartomány) létrejöttének.

A ‘Beeldenstorm-ról’ (képrombolás) hallva II. Fülöp Hollandiába küldte Fernando Álvarez de Toledót, Alba hercegét ( bizonyos források Alvaként tüntetik fel). A herceg módszerei elleni tiltakozásul lemondott Pármai Margit, az ország kormányzója. Utódjául Albát nevezték ki, aki azonnal nekiállt a ‘rendrakásnak’:
megbüntette a felkelőket, centralizálta a kormányzást és a katolicizmust egyedüli hitté nyilvánította. Uralma idején közel tízezer főt tartóztattak le és ítéltek el. 1100 személlyel együtt kivégeztette Van Egmont és Horne grófokat. Mivel ők a holland ‘Aranygyapjú rend lovagjai’ voltak, ezért ez az ítélet a szemükben törvénytelen volt. Ez még nagyobb felzúduláshoz vezetett.

Vernieling van de Onze-Lieve-Vrouwekathedraal te Antwerpen op 20 augustus 1566, Frans Hogenberg

Willem van Oranje (Orániai Vilmos) teljesen ellene volt ennek a politikának: ő Hollandia nagyobb függetlenségét, emellett a katolikusok és protestánsok közti békét szerette volna elérni. A németországi Nassauba menekült, majd innen szervezett lázadást II. Fülöp ellen.
Ez a felkelés volt a nyolcvanéves háború kezdete, amit nem csak a reformátusok, de a mérsékelt katolikusok is támogattak.

Oranje és támogatói Pármai Margitnak megígérték, hogy ha engedélyezi a protestantizmust, akkor helyreállítják a békét. Neki nem volt más választása, így beleegyezett.
Időközben az ellenség megtámadta a vallon- tartományokbeli városokat, Doornik- et Valenciennes- t.
1566. végén a ‘koldusok serege’ a segítségükre indult, de az Oosterweel-i csatában (1567.márc. 13.) megsemmisítő vereséget szenvedtek. A városok elestek. Vallásszabadságról többé szó sem lehetett.
A lázadó nemesek a megtorlás ellen Németországba menekültek. A megtorlásoktól tartva Németalföldet nagyjából 60.000-en hagyták el.

A lázadás leverése, illetve Egmont és Horne lefejezése miatt, a felkelők vezére Willem van Oranje lett, aki 1568- ban seregeivel Hollandiába indult. A három irányból indított támadás északon, a heiligerlee-i csatában győzött, míg másutt vereséget szenvedett. A veszteségek ellenére Oranje úgy határozott, hogy Brabant irányába indul, de ezt pénzhiány miatt le kellett állítania. Ezért és a várt néplázadás elmaradása miatt a megszállás kudarcba fulladt.

A vízi koldusok és Den Briel
(Watergeuzen- koldus franciául: gueux)
A segítség váratlan helyről érkezett.
1567-ben rengetegen menekültek Alba elől- Ők Angliában és Németország nyugati részén telepedtek le. Innen hajókra szállva pusztítottak, kalózkodtak, illetve Hollandia partjainál folytattak támadásokat.

Oranje második támadásként az országot szintén több oldalról tervezte lerohanni. Ehhez a vízi koldusok (kisnemesekből, tengerészekből, halászokból, kereskedőkből és kézművesekből álló száműzöttek gyülekezete) segítségét kérte. Willem van der Marck vezette flottájuk 1572. április elsején érkezett meg Den Briel-hez. Innen a spanyol csapatokat Alba már kivonta, mert ezekre a francia határnál volt szüksége. Ez segített a város bevételében. Így vált Den Briel a vízi koldusok támaszpontjává.

A lázadás ezután nyert Vlissingen-nél, Veere- nél és Zierikzee-ben is. Enkhuizen átállt a felkelők oldalára, majd az északi hadműveletek központjává vált. Négy hónappal később Holland és Zeeland tartományok már nagyrészt a felkelőket támogatták. Ahol a lázadók hatalomra jutottak, ott betiltották a katolicizmust és a kálvinizmust tették kötelezővé.

Oranje, illetve testvére, Lodewijk van Nassau (Orániai Lajos) három helyen is megtámadta Hollandiát. Ezek a déli harcok Albát arra kényszerítették, hogy seregét az északi helyzet ellenére is délen tartsa.
Egyre több város állt át lázadók oldalára. A rend helyreállítása érdekében Alba büntetőexpedíciót indított, amit fia, Don Frederik vezetett. Az első várost, Mechelen-t harc nélkül foglalták el, majd a katonák engedélyt kaptak a mészárlásra és fosztogatásra. Ennek hatására a tartományokban elharapózott a félelem, több tartomány és város feladta magát.

1576. után Hollandia két részre vált.
A büntetőexpedíció csak még nagyobb tüzet okozott. II. Fülöp is felismerte, hogy Alba kormányzása pont az ellenkező hatást kelti, ezért Hollandia új kormányzójává Requesens-t nevezte ki. A királynak a török háborúk miatt is anyagi gondjai voltak.
Az anyagi támogatások helyett az összehívott tanács a békekötés mellett érvelt. A tárgyalások viszont nem vezettek eredményre, mivel a vallási és az államformát érintő kérdésekben nem tudtak megállapodásra jutni.
1576-ban elhunyt Requesens, ami után II. Fülöp az ország vezetését az Államtanács kezébe adta.

Genti Béke
 és a spanyol őrjöngés- spaanse furie
A spanyol katonák már két éve ne kapták meg teljes bérüket. Fellázadtak és Brabant, illetve Flandria területén fosztogatásba kezdtek. Ezzel az összes tartomány veszélybe került. A felkelő spanyol csapatok megtámadták és kifosztották Maastrichtet és Antwerpent. A három napos őrület alatt körülbelül 8000 embert öltek meg.

A történtek után még II. Fülöp támogatói is úgy gondolták, hogy a spanyoloknak el kell hagyniuk az országot. Ennek hatására béketárgyalásokat kezdtek el sürgetni, aminek a kinevezett Államtanács (a király parancsára) nem tett eleget. Ezt államcsíny követte: a Tanács tagjait bebörtönözték és összehívták a Staten-Generaal- t, ami október 19- 28. közt Gentben folytatott tárgyalásokat.
Ennek eredményeképp 1576. november 8- án Hollandia régiói közt megköttetett a Genti Béke.
Ebben vallási toleranciát és a lázadó spanyol zsoldosok elleni szövetséget fogadtak. Ezzel a küzdelemhez a déli, katolikus és királyhű tartományok is csatlakoztak, bár névleg hűek maradtak a tartomány urához, II. Fülöphöz.

Spaanse Furie, MAS

Brüsszeli unió
A későbbiekben II. Fülöp a féltestvérét, az osztrák Don Juant küldte kormányzónak. A király a feladatául a rend visszaállítását nevezte meg, de ehhez sem katonai erőforrásokat, sem vallási engedményeket nem adott.
Don Juan 1577. január 7-én megkötötte a brüsszeli uniót: eszerint örök tiszteletben tartja a genti békét, a lázadó tartományok pedig elismerték II. Fülöp uralmát és Don Juant kormányzónak, emellett vállalták, hogy harcolni fognak a katolikus hit megőrzéséért.

A spanyol csapatok 1577. tavaszán megkezdték kivonulásukat. Ezért cserébe a Staten-Generaal-nak megtiltották a gyülekezést és betiltották a kálvinizmust.
A brüsszeli unió feltételeit Orániai Vilmos, illetve Zeeland és Holland tartományok elfogadhatatlannak tartották és nem ismerték el Don Juan hatalmát. A felekezeti viták ismét fellángoltak. Mivel Don Juan fenyegetve érezte magát, sereget indított. Július 24-én Don Juan meglepetésszerű támadással elfoglalta Namurt, ezzel a brüsszeli unió és a Edicto Perpetuo előírásait is felrúgta. Hamarosan visszafoglalta Hollandia délkeleti részét.

Válaszul a rendi gyűlés 1577. december 10-én aláírta a második brüsszeli uniót, amelyben megerősítették a genti béke előírásait, de ebben már egyenlő feltételeket biztosítottak a protestáns és a katolikus vallásnak.

Arrasi szerződés és az Utrechti Unió
A felkelés radikális elemeitől való félelmében a déli vallon tartományok megalkották az 1579. január 6- i Arrasi Egyezményt. Ezt Spanyol- Németalföld déli tartományai (Belgium déli része és Franciaország egyes részei) írták alá. Ebben hűséget fogadtak a spanyol koronának és elismerték Don Juan fennhatóságát.

Erre reagálva, pár nappal később Holland, Zeeland, Utrecht és Groningen tartományok képviselői megalkották az Utrechti Uniót. Ehhez februárban csatlakozott Gent is, majd Frízföld és még többen. Az ellenálló Amerfoort vezetőit erőszakkal kényszerítették az unió aláírására.

Az Utrechti Unió kijelentette, hogy az aláíró tartományok egyesült külpolitikát folytatnak, de belső ügyeiket maguk igazgatják. Közös sereget állítanak fel és háborúban segítik egymást. Holland- ban és Zeelandban vallásszabadságot vezettek be, a többi tartomány ezt maga határozhatta meg. Később ezt ez a két tartomány felrúgta és betiltották a katolicizmust.

Észak- és Dél- Hollandia szétválása
Az Unió után kirobbanó harcokban a spanyolok ismét nagy részt elfoglaltak, többek közt Antwerpent (1585).
A város eleste jelentős gazdasági és társadalmi következményekkel járt: Észak- és Dél- Hollandia szétválását jelentette. Ennek másik oka az volt, hogy az északi területeken a reformáció jobban fenntartható volt, mint délen. A holland terület közel az Utrechti Unió méretére csökkent. Ebbe csak Holland, Zeeland, Frízföld és Utrecht tartozott bele.

Republiek der Zeven Verenigde Nederlanden
A megmaradt országrész Angliától kért és kapott segítséget, aminek következtében annak ‘védnöksége’ alá került. Főkormányzója Robert Dudley, Leicester grófja, Erzsébet királynő bizalmasa lett. Még az ő érkezése előtt Holland tartomány a sereg vezetőjének az elesett Willem van Oranje fiát, Maurits van Nassau-t nevezte ki (magyarul Móric orániai herceg). Ő ekkor még csak húsz éves volt.

De verovering van de stad Hulst op de Spanjaarden, Hendrick de Meijer, Rijksmuseum

A spanyol sereg tovább nyomult előre. A vesztes harcok okán és a hollandok ellenszenvét kivívva, az angol királynő bizalmasa inkább visszatért országába, de II. Fülöp a lázadók angol támogatása miatt úgy döntött, hogy Anglia ellen is hadba száll. 1588. július 29-én hajói elérték az angol partokat, ahol holland és angol hajók vártak rájuk- a spanyol Armada vereséget szenvedett.
A királynő megbízottjának távozása után a hollandok úgy határoztak, hogy többé nem ajánlanak fel szuverenitást egy külföldi uralkodónak, majd 1588-ban megalapították a Hét Egyesült Holland Köztársaságot (Republiek der Zeven Verenigde Nederlanden).
Ezzel a nyolcvanéves háború történetében egy új fejezet kezdődött.

II. Fülöp a francia hugenotta háború miatt visszarendelte Parmát (Alessandro Farnese), majd Franciaországba küldte, ugyanis a francia király utód nélkül hunyt el, örököséül pedig a protestáns Navarrai Henriket nevezte ki. II. Fülöp számára egy protestáns Franciaország túl nagy veszélyt jelentett, fontosabbat, mint a lázadó hollandok. Ezért Párma hercegének az északi harcokat fel kellett adnia. A háborúk miatt viszont Spanyolország lassan csődbe ment.

Aranykor és belviszály
Ez a Köztársaság helyzetét nagyban előrelendítette. Az ezt követő időszakot nevezik ‘de Tien jaren’– nek, azaz a Tíz évnek (1588- 1598), amikor a holland lázadás sorsa a reménytelenből a ‘majdnem nyert’-re változott. Maurits van Nassau, a későbbi Prins van Oranje megreformálta az állami sereget, ezáltal kisebb egységekből állt és jobban tudott manőverezni. Szigorú fegyelmezettségével hosszú időkre Európa katonai iskolapéldájává vált. A köztársaság számos katonai sikert ért el.
Miközben a harcok a határ menti területekre korlátozódtak, az északi tartományok nagyrészt békében éltek. A gyarmatok kialakulásával- kirablásával együtt beköszöntött a holland Aranykor: a gazdasági és kulturális fellendülés.

1598-ban Franciaország és Spanyolország békét kötött és a spanyolok ismét teljes erejükkel Hollandia ellen indultak. A Köztársaságra, – hogy a király elfogadtassa vele a saját békefeltételeit-, katonai és gazdasági nyomás nehezedett.
II. Fülöp halála után helyét fia, III. Fülöp vette át. A békefeltételek elutasítása után ismét nagy támadás következett. Ez sikertelen volt- a spanyol sereg megint lázongani kezdett.

A felek 1609-ben, Hágában fegyverszünetet kötöttek egymással, de a harcok ennek ellenére Németországban ‘harmincéves háború’ néven folytak tovább.
Hollandiában viszont Észak és Dél közt belharcok robbantak ki. Ezt megpróbálták elsimítani, de a béketárgyalásokon mindkét oldal a saját vallásának szabadságához ragaszkodott (észak: katolikus, dél: protestáns). Másrészt viták voltak a gyarmatokat illető kereskedelmi útvonalak miatt. A fegyverszünet után a spanyolok megint megpróbálták a lázadó tartományokat elfoglalni.
Móric hirtelen halála után testvére, Frigyes Henrik herceg vette át a vezetést, majd serege több fontos várost is bevett.

Mindezek közben megalakult a Holland Kelet- indiai Társaság, ami az afrikai és távol-keleti gyarmatok kereskedelmét felügyelte, míg Amerika területén a Nyugat- indiai Társaság végezte munkáját. Az innen származó bevételek nagyban segítették az Aranykor fejlődését, illetve- a spanyol flották hajóinak fosztogatása révén- a háborút is.

Spanyolország egy utolsó kísérletben ismét megpróbálta visszaszerezni a lázadó tartományokat. Húszezer katonával indított flottát, de az a downsi csatában szinte teljesen megsemmisült. Ezzel nagyjából vége is lett Spanyolország tengeri hatalmának.

A nyolcvanéves háború 1648-ban a Münsteri Békével zárult. Ez a híres Vesztfáliai Béke része volt, ami a nyolcvanéves (holland) mellett a harmincéves (német) háborút is lezárta.

Ezekre emlékezve tartották- tartják meg 2022. március végén- április elején a Brielle-i programokat.
A Den Brielben megrendezett ünnepség menetben felvonultak a vízi koldusok, a hagyományos öltözékbe öltözött nép, halászok és természetesen a spanyol sereg tagjai is.



Vera


https://geboortevannederland.nl/

https://www.rijnmond.nl/nieuws/140465/vergeten-verhalen-de-dagen-na-1-april-1572

https://www.facebook.com/beleefvestingstadbrielle

https://historiek.net/tachtigjarige-oorlog-opstand-nederlanden/63289/

https://npokennis.nl/longread/7867/waren-de-geuzen-terroristen-of-vrijheidsstrijders

https://brielle2022.nl/category/evenementen/

https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%B3ric_or%C3%A1niai_herceg

https://hu.wikipedia.org/wiki/II._F%C3%BCl%C3%B6p_spanyol_kir%C3%A1ly

https://hu.wikipedia.org/wiki/Utrechti_uni%C3%B3

https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A9metalf%C3%B6ldi_szabads%C3%A1gharc

https://nl.wikipedia.org/wiki/Republiek_der_Zeven_Verenigde_Nederlanden

https://nl.wikipedia.org/wiki/Vrede_van_M%C3%BCnster

https://nl.wikipedia.org/wiki/Gouden_Eeuw_(Nederland)

https://nl.wikipedia.org/wiki/Nederlandse_Opstand

https://nl.wikipedia.org/wiki/Willem_van_Oranje

https://historiek.net/willem-van-oranje-1533-1584/55645/

https://nl.wikipedia.org/wiki/Pacificatie_van_Gent

https://nl.wikipedia.org/wiki/Unie_van_Utrecht_(1579)

Varázslat és a hétköznapok: törpék a gombák alatt kontra késes fiatalok

Ősszel színesedik a természet, úton- útfélen bújnak elő a nagy kalapú, színes gombák. Ezekről mesélte még tavaly a kisfiam- mintegy a Hupikék Törpikék holland verzióját megerősítve-, hogy a gombák a törpék otthonai, ezek kalapján ülve hintáznak és fel volt háborodva, mert »a Timo rálépett egy gombára és lerombolta a törpék egyik házát«!

Az általunk itt megvásárolt házzal véletlen a párom egy kollégája is együtt ‘járt’, mint közvetlen szomszéd, úgyhogy nem teljesen ismeretlen külföldiként lettünk fogadva, hanem az ő révén a pozitív benyomás szerencsére már megalapozott volt. Ehhez jött hozzá a két (akkor) kicsi gyerek, akik rögtön elvarázsolták őt és a párját is. Ahogy telt- múlt az idő, a kicsikkel szépen »örökbe is fogadták egymást«. Most már évek óta ott tartunk, hogy a kisfiam a nagyszüleiként emlegeti őket mindenütt és ők is a gyerekeim fényképeit mutogatják a családi összejöveteleken, mint unokát. Ehhez jön még fűszerként az az apróság, hogy a szomszédasszony dédnagymamája ugyan még babaként, de Magyarországról érkezett Hollandiába. Persze magyarul már nem tud- azaz csak tőlünk pár szót.
Ő író az ehhez járó hatalmas fantáziával, amivel tökéletesen kiegészítik egymást Péterrel, a fiammal.

A helyi önkormányzat épületének van egy csodálatos parkja, a szélén majdnem mindenütt víz veszi körül, rajta vadkacsák, kormoránok, a tetején tündérrózsa. A vízbe benyúlva kidőlt fatörzsek, amiken teknősök szoktak napozni, vagy gémek állnak halra várva, mozdulatlanul.
A park közepén pedig a környék »hegye«: egy nagyjából olyan magas domb, mint a templom tornya. Hollandia sík területére tekintettel, valóban ez a környék legmagasabb pontja. Tehát a park egy igazi mesebeli hely, ahova jómúltkor ők is elmentek egy felfedezőútra. Egy öt-hat évest nem nehéz elvarázsolni, de a holland kisgyerekek sem hisznek már el mindent. Tehát az enyém is kicsit szkeptikus és szomorú volt. Mint mesélte: a többiek azt mondták neki az iskolában, hogy nincsenek is törpék, mindezt annak ellenére, hogy ez a holland gyerekmesékkel- mondókákkal homlokegyenest ellenkezik. Míg a magyar gyerekek otthon a csíkos talpú kiskacsáról énekelnek, aki a Fekete- tóban úszkál, itt a dal egy törpéről szól, aki a gombán ülve hintázik és az letörik alatta.

Pótnagyanyja meg elővette a mesélős fantáziáját és egy fa odvára mutatva elmondta, hogy az ott a törpék erdei rendőrőrse. (A gombaházakhoz erdei rendőrség is jár.) Persze a kicsi már hitetlenkedett, de pont arra járt két élővilág-könyves diák, akik szintén a fákat nézegették és hallották az eszmecserét, majd be is kapcsolódtak:

»Nyugodtan elhiheted, ez itt a törpe- rendőrség, pont ezt kerestük. Nézd csak, itt a fa képe a könyvünkben!«

Az ő távozásuk után Péterék még tovább beszélgettek a törpékről, akik a fák közt élnek és kerülik, de figyelik az embereket és szó esett a dombról is, ahol pótnagyanyja szerint egy öreg, fogatlan tigris él, akit a kapu melletti picike házban élő bácsi etet esténként. Senkit sem bánt- már csak azért sem, mert nagyon öreg és hideg estéken a bácsi egy meleg takarót visz neki, hogy alá tudjon bújni. Enni pedig csak (bolti, konyhakész) csirkemellet eszik, ezért néha egy darabbal többet kell venni, hogy neki is jusson.
És az arra sétálók közül erre is volt reagáló, aki ezt megerősítette. Mivel a szomszédasszonyom itt a faluban híresség- a Helyi Írónő-, ezért mindenki ismeri. Így tudták, hogy kinek kell írni: aznap este üzenetet kapott a Facen, hogy adja át azt Péternek: vittek a tigrisnek enni, már nem éhes. Komolyan írtak neki.
Így nem halnak ki a mesék.

A képhez tartozó alt jellemző üres; img_20200928_093057.jpg a fájlnév

Hollandia néha valóban kissé meseszerű, annak ellenére, hogy már látom a másik oldalt is. De ezek a fent említett apróságok szívmelengetőek.
Lehet rajta vitatkozni, van aki szerint a Télapó hazugság és az is hazug, aki ezt elhiteti a gyerekével. Hazugság a fogtündér, a karácsony körüli hangulat és az összes lélekemelő dolog, ami a valóságtól elrugaszkodik.
Amikor az időközben (nagyon) kiskamasszá serdült kislányom kérte ezt számon rajtam- mert már őt is felvilágosították az osztálytársak-, megkérdeztem tőle, hogy jól esik- e neki az ezzel járó kis varázslat, vagy szeretné, ha megszüntetnénk és nem jönne Télapó, fogtündér, húsvéti nyúl stb., nem kellene várni rá?
A varázslat nálunk megmaradt.

Úgy néz ki másoknál is van még belőle.
Apróságok:
Nem messze tőlünk, egy kis faluban az útfelújítás során elég sokáig gondot okozott az egyik általános iskola megközelítése. A kivitelező a munkálatok végén, hogy »megpróbálja jóvá tenni a kényelmetlenséget«, a suli homokozóját feltöltötte egy csomó friss homokkal.

Vagy Melissa, a testi fogyatékkal élő hölgy, aki hirdetést adott fel. Keres valakit akinek pont jobb lábas cipő kell- mivel neki csak bal lába van és a számára felesleges, megvásárolt X méretű fél pár lábbeliket el szeretné ajándékozni annak, aki örülne neki. Pedig mennyivel egyszerűbb volna csak kihajítani azonnal, ahogy a boltból kijön…

Vagy az egyik dolog, ami anno nagyon meglepett, mivel egyszerűen nem szoktam hozzá: a »Repair Café«, azaz nagyon csúnyán fordítva- de így hasonlít a legjobban és még nyelvtudás nélkül is érthető- a Reparáló Kávézó. Ez egy olyan összejövetel, ahol önkéntesek várják az embereket, hogy segítsenek nekik. Például sokan nem tudnak egy cipzárat bevarrni. Vagy bicikli kerekét megragasztani, kisebb dolgot megbütykölni. Az önkéntesek meg amit meg tudnak tenni, azt megteszik ingyen. (Persze a szervezet adományokat azért elfogad.)
Ezért ülnek ott, helyenként változóan havi egy-kétszer pár órát. Itt sincsenek mindenhatók, de amit lehet megtesznek. Miért lepett meg? Egyszerű: nem szoktam hozzá. Mármint az ilyen szintű önkéntességhez.

Persze itt sem minden rózsaszín és vattacukor, főleg mióta el tudok olvasni egyet-mást.
Több üzletlánc például bevezette a gyerekeknek történő kés-eladási tilalmat. Nem nehéz kitalálni miért: egyre többen hordanak maguknál kést és ezt úgy használják mint Pesten a Blaha aluljárójában a ‘menőcsávók’: azonnal. Valami nem tetszik? Kés elő, jobb esetben csak jelzés értékkel. Rosszabb esetben nem, így lett mostanában több tizenévesből gyilkos. Tizenéves tizenévest (és idősebbet) öl, vagy sebesít meg. Az üzletláncok új vásárlási tilalma szép, de mit fog érni? A párom szerint a gyerek aki kést szeretne, az kiveszi otthon anyuci konyhaszekrényének a fiókjából az elsőt és máris megvan amit akart.

De vannak idióta/ félresikerült viccek is, ezek némelyikéről utóbb kiderült, hogy csak a helyi cserkészek »szellemtúrájának« a részei, némelyek pedig maradnak azok amiknek elsőre látszanak: esztelen »tréfák«.
Az első fajtából való az a két eset, amiket egy-egy erdőben találtak: egyiknél két sétáló bukkant rá az ösvényen egy félig nyitott koporsóra, benne férfiruhákkal.
A másiknál pedig egy anya és fia két fán lógó, felakasztott élettelen alakot talált, akikről később derült ki, hogy felfújható figurák és csak a szellemtúra kellékei. Csak épp elfelejtették a környéket figyelmeztetni előtte.
Nem ez történt Zeeland-on, ahol egy viaduktól lógott egy felkötött, véresnek látszó fej. Itt is a rendőrség lett riasztva. Ők eltávolították a fodrásztanulók által használatos gyakorló babafejet, ami valami vörös kencével lett bemázolva. Az okot nem lehet biztosan tudni, valószínű »gyerekcsíny«.

Az pedig valahol a kettő közt van- mármint a meseszerű és a kriminális-, ami a napokban történt. Egy tolvaj ellopta az adományoknak kihelyezett dobozt, amiben pénzt gyűjtöttek a rák egy nagyon agresszív formájában szenvedő kisgyerek számára. Másnap pedig visszament a megduplázott összeggel, mert állítása szerint elszégyellte magát.
Ha a misztikát kicsit levakarjuk a történetről, akkor a háttérben ott van a tény, hogy a lopásról készült felvételeket nyilvánosan láthatóvá tették a Facebookon. Könnyen lehet, hogy a szégyen ennek szólt. De nem muszáj mindenről lefújni a varázsport, ha attól szép lesz valami. Nekem jobban tetszik az a verzió, hogy rájött mit is tett.

A kisfiam parkbeli kalandtúrája óta pedig legközelebb vinnünk kell a tigrisnek csirkehusit. Egy picit. Mert ő ígéretet tett rá. Én pedig neki ígértem meg.
Remélem a parkban élnek macskák 🙂 .

Vera

https://www.rtlnieuws.nl/editienl/artikel/5174197/spooktocht-leeuwarden-poppen-hangen-boom-camping

https://www.nhnieuws.nl/nieuws/273599/dief-heeft-spijt-en-brengt-geld-uit-gestolen-donatiebox-voor-zieke-bjorn-terug?fbclid=IwAR0EwUgxEw7a3AbTklqvrkdbbc88j3aRjtUiOJIfidvBvsD5a9UQvu3SLbw

#Friesland #Hollandia #fríz #Frízföld
#mese #Sinterklaas #Télapó #segítség #bicikli

Mesebeli kellékek, történelem és lázongás: A Hercegek Napja az Arany- és Üveghintókkal

A holland Prinsjesdag- teljes fordítás szerint talán kis hercegek napja, csak így elég borzasztóan hangzik- pontosan olyan amilyenek gyerekkoromban a mesék voltak: arany hintó, lakájok sora és csodásan öltözött királyi pár az udvartartásával.

Nos, nem tegnap voltam gyerek és akkor még előfordult, hogy szovjet tankok vonultak végig az utcánkban. Azzal együtt, hogy mindig is tudtam, hogy vannak királyok és királyságok, ez Magyarországon mégis valahogy mesének látszott. Legalábbis az előbb felsorolt kellékei.

Hollandiába költözésünk előtt a kislányomnak elmagyaráztam, hogy olyan helyre megyünk, ahol igazi király uralkodik (addigra egy kis ideje épp királya lett az országnak, Beatrix királynő nem sokkal előtte mondott le a fia javára). Ráadásul három igazi királylány is van. Általában nem mászkálnak koronával a fejükön, de akkor is igaziak… Nagycsoportos ovis lévén kerekre tágult szemekkel bámult rám. Addig még csak az oviban hallott ilyesmiről. A farsangon persze majdnem minden kislány királylánynak- hercegnőnek öltözött.
Azt is elmondtam, hogy ez már rég nem mesebeli: mára már egy király/ királynő autóval vagy repülővel jár- a holland király vezeti is, mint pilóta-, a hintók a kényes paripákkal rég a múlté.

Vagy nem.

Egy évben egyszer Hollandiában előkerülnek ezek a ‘mesebeli’ dolgok és látható mindaz amit mi régen csak a képeskönyvekből ismertünk. Ez a Prinsjesdag, vagy a (kis)Hercegek Napja.
Valóban van arany hintó, mára már komoly történelmi háttérrel és nagyon kevés kivételtől eltekintve még maga a király is maximum egy évben egyszer, a fenti alkalomból használja. Másnak pedig mint a királyi családnak (azaz a királyi párnak vagy a trónörökösnek, 18 éves kora után), egyszerűen tilos.

Az Arany Hintót még Wilhelmina királynő 1898. szeptember 6-i koronázására szánta az amszterdami lakosság ajándékképpen, de ő nem szeretett volna ez alkalomból semmit sem elfogadni. (A királynő magyarul több helyen I. Vilmaként szerepel.) Végül addig bombázták táviratokkal, levelekkel és annyit beszéltek róla, hogy beadta a derekát. Csak- mert mégis tartani szerette volna magát az elhatározásához- nem a beavatásán, hanem egy másik meghatározott napon- egy nappal később adták neki át. Első útjára két és fél évvel később került sor, a királynő és Hendrik herceg esküvőjén, majd egy hónappal később már mint királyi pár, az amszterdami bevonulásukon.

A képhez tartozó alt jellemző üres; gouden-koets4.jpg a fájlnév

Ezen kívül csak néhány nagyon- nagyon fontos alkalomra vették igénybe: az első volt a már említett eset, Wilhelmina királynő esküvője majd bevonulása. Eztán Juliana hercegnő- trónörökös, későbbi királynő keresztelőjén (1909), majd az ő házasságkötésekor Bernhard herceggel (1937). Eztán ismét egy trónörökös- hercegnő, Beatrix keresztelője következett (1938), majd az ő egybekelése Claus herceggel (1966). Legutóbb jött- ki tudja valóban utoljára- e ilyen téren- Willem- Alexander akkori trónörökös, mostani király és párja, Maximá lakodalma. Ez összesen hét rendkívüli eset 1898. óta… Az elkopás veszélye nem fenyegeti.

Ezeken kívül a király hivatalos járműve a Prinsjesdag-on, az ünnepen ami valójában nagyon prózai dolog miatt történik: ez a holland éves költségvetés nyilvánosságra hozatala és a parlament időszakának megnyitása. Időpontja minden év szeptemberének harmadik keddje.
Csak a körítés csodaszép. Valóban az.

A történelem során- főleg a második világháborúban- sok hintó és szán eltűnt, tönkrement (a megszállók ellopták az állomány felét). Az Arany-, Üveg és még egy híres- drága hintó úgy menekült meg, hogy múzeumi állományba vették. Egyesek szerint az Arany egy szalmakazalban volt eldugva, de erre nincs írott bizonyíték.

Maga a jármű valóban csupa arany: ez hol aranylemezekből, hol pedig festékből áll. Elkészítésén anno több mint 1200 ember dolgozott és azóta még jó páran az időszakos restaurációk alatt.
Holland reneszánsz stílusban készült (a holland Aranykorból), példájául a X. Károly koronázásakor, Versailles-ban használt hintó szolgált. Versailles-i eredetéhez illő módon telis- tele van gyönyörű díszítésekkel amik közül (legalább) egyet mostanában komoly kritika ér és emiatt lehetséges, hogy többé nem is lesz használható, csak egy múzeum tárgyai közt fog porosodni.

A hintó súlya 2500 kiló, jávai teakfából (tikfa) készült, teteje domború, mivel Wilhelmina királynő azt kívánta, hogy kalapban állhasson benne. A bakot vörös anyag borítja. Belső burkolata kézi hímzésű fehér (elefántcsontszínű) selyem narancsvirágokkal és kerubokkal. Mindkét oldalán látható a nemzeti címer, emellett allegorikus szobrokkal és festményekkel díszes.

Kerekei a napot, az (enyhén: “mild schijnende koningschap”) ragyogó királyságot jelképezik. A küllők napsugár alakúak amik ‘megvilágítják az eget’, köztük az állatövek jelei látszanak. A zsanérok, zárak kutya és bagoly motívummal díszítettek: ezek a hűséget és éberséget szimbolizálják. A lépcsőkön vízililiom van: az óvatosság jelképei, az alátámasztáson pedig a vízimadarak a gyorsaságé. Természetesen szerepet kap az akkori tizenegy holland tartomány címere és persze Amszterdamé, az ajándékozóé is.

A képhez tartozó alt jellemző üres; gouden-koets3-1.jpg a fájlnév

A tetőn levő dísz négy nőt ábrázol: ők a mezőgazdaság a rá utaló gabonával és sarlóval, a kereskedelem a munkással és oroszlánnal, az ipar kalapáccsal és szalamandrával, mint a tűz szimbóluma, végül a hajózás szextánssal és delfinnel. Ők együtt egy párnát tartanak amin a királyság jelképei: a korona, jogar és kard látható.
Emellett a négy sarok körül gyerekábrázolások veszik körül babérokkal a királyi címereket és kicsi angyalok koszorút tartanak Wilhelmina királynő nevének kezdőbetűje köré.

A sarkokat négy ‘Atlasz’ támasztja, a kezükben elektromos lámpással, rajta a királyi koronával. A lámpásokat már a készítéskor elektromossághoz tervezték (több mint 120 éve). Az ablakok alatt végigvezető frízen a vallás, hadsereg, törvény, művészet, tudomány és munka szimbólumai.

Az oldalakon levő négy táblaképet Nicolaas van der Waay festő készítette. Ezeken allegorikus alakokon Hollandia múltja, jelene és jövője látható- és ez az amire évek óta, most pedig a #BlackLivesMatter – t emlegetve- talán már örökre letörölhetetlen/megoldhatatlan módon- rasszistaként hivatkoznak.
A képeken az alakok római kori öltözékben vannak megörökítve, a holland jólétre utalva.

A Jövő: az elöl levő kép. Ez az ideális jövőt mutatja be, az akkor elképzelt, továbbfejlesztett szociális lehetőségekkel. Bal oldalán Justitia védi a rászorulókat: sérült munkást, vak öreget, özvegyet, árvákat. Jobb oldalt az oktatás, alatta egy domborművön a betegek rászorulók életbiztosítása.

Múlt: a hátsó kép. Clio, a történetírás múzsája ír a Chronos tartotta Idő Könyvébe. Bal oldalán Merkúr, a kereskedelem istene és az amszterdami címer, jobb oldalon a hűséget jelképező kutya és kisgyerek a Királyság címerével.
A háttérben Amszterdam látképe: az IJ és az Amstel látszik a rajtuk haladó hajókkal, a Nieuwe Kerk-kel (Új Templom) és az amszterdami Királyi Palota (Paleis op de Dam).

A hintó jobb oldalán: a ”holland szűz” előtti tiszteletadás. Hollandiát egy meztelen fiú szimbolizálja aki virágokat szór a szűz lábai elé. Emellett szerepelnek a béke, oktatás, hit, mezőgazdaság, állattenyésztés, kereskedelem és ipar a kép jobb oldalán, a balon látszanak a zene, költészet, tudomány, jog és hadsereg megszemélyesítői.

A hintó bal oldala, a vérlázító kép: ‘Tisztelet a gyarmatoknak’ ( Tribute to the Colonies).
Hivatalosan ez tisztelgés Kelet- és Nyugat- India volt gyarmatai előtt. A fő figura ismét a ”holland szűz”, aki képviseli a Holland Nemzetközösséget. Jobbról egy indiai uralkodó néhány helyi előkelőséggel és őslakosokkal.
Közvetlenül bal oldalán a férfialak a könyvvel: jelképe a kolóniákhoz való civilizáció (és termékek) eljuttatásának.

A képhez tartozó alt jellemző üres; gouden-koets2-1.jpg a fájlnév

Nos, mivel ezen fekete bőrű alakok láthatóak, SŐT: tisztelettel adóznak/ meghajolnak a fő alak előtt, ez mostanában nem történelemként tekinthető hanem sokak szerint maga a színtiszta rasszizmus. Emiatt a kép miatt van a hintó bojkottálva, emiatt lehet az, hogy talán már maga a királyi család sem használhatja a továbbiakban.

Most szinte kapóra jön a korona (ez esetben nem a királyi dísz, hanem a vírus), mivel a Prinsjesdag-on nem lesz a szokott felhajtás megtartva, így a hintó elmaradására sem kell nyilvánosan azt mondani, hogy a rasszizmus miatt nem látható többé.
Az pedig, hogy mostanában a király és a királyné is mindenki előtt összetett kézzel hajladozik, mert kezet fogni nem szabad… más kérdés.

A hintó elleni tiltakozás legalább 2011-ig nyúlik vissza, amikor a bal oldal pár képviselője kötött bele és javasolták, hogy a kérdéses- vitatható oldalpanelt távolítsák el. Szerintük a rajta látható alakok nem sima helyi őslakosok hanem mindjárt (és csakis) rabszolgák. Történészek szerint nem, a képnek a rabszolgasághoz köze sincs, a királyi jogokhoz sem és a gyarmati kor dicsőítése sem volt a célja. Csakis a kolóniákkal való kapcsolat bemutatása.

Természetesen ezen lehet vitatkozni és mint sok minden mást, ezt is mindenki a saját szájíze szerint értelmezi és dönti el.

A királyi családnak egyébként van még egy ‘mesebeli hintója’ ami akár- kis túlzással- a Hamupipőkéből is kiléphetett volna. Na nem azért mert annyira hasonlít arra amit ott ábrázoltak, inkább csak a neve miatt. Ez az Üveghintó. Megbecsültségében- fontosságában nagyjából (hivatalosan, a protokoll szerint) az Arany Hintóéval megegyező értékű.

Az 1821- ből származó hintó viszonylag nagy méretű, egyszerű sötétkék lakkozással amit krémszínű, széles, aranyozott keret díszít babér- és tölgylevelekkel. Az ajtón a készítéskori királyi címer látható.
Tetején fából készült királyi korona van, a belső burkolat bíborszínű bársony arany díszítéssel, mindenütt a királyi címerrel belehímezve. A mennyezet fehér selyem.

A történelem ezt a járművet nem kímélte: a belgák az Oranje- Nassau ház elleni lázadásukkor ezt lefoglalták az Oranje-k többi holmijával együtt. 1839-ben a Londoni Szerződéskor, a belga függetlenség nemzetközi elismerésekor lett visszaszerezve (visszavásárolva).
Évekig használták az Arany Hintóval felváltva Prinsjesdag-on. Wilhelmina királynő ezt kedvelte jobban, 2016-tól pedig az Arany Hintó felújítása miatt ideiglenesen (pár évig) ez maradt a fő jármű.
Ezen kívül ezt is csak különleges alkalmakkor vették igénybe: például trónörökös esküvőjekor ebben utaztak az örömszülők. Ilyenkor a királyt-királynét szállító hintó elé nyolc, míg a trónörökösé elé hat lovat fognak.
A befogott lovak a hagyományokhoz hűen feketék, a fajtájuk változó de leginkább fríz. A nagy esemény előtt tesztelik őket a scheveningeni tengerparton. Kipróbálják, hogy hogyan reagálnak hangos zajokra, durranásra, síró babákra. Ez a látvány sok nézelődőt vonz.

Mégis mi is a Prinsjesdag, a jeles alkalom amikor a holland királyság ezekhez a mesebeli eszközökhöz nyúl?
Ez az országgyűlés megnyitása, a költségvetés előterjesztése. A király elmondja a Lovagteremben a trónbeszédet (ez az uralkodó által a törvényhozás tagjaihoz az országgyűlés megnyitásakor és berekesztésekor intézett beszéd).

Az elnevezést már a 17-18. században is használták, csak még eltérő időpontokban. Eredetileg hétfői napon volt tartva, de ez kényelmetlenséget okozott az ország több pontjáról érkező képviselőknek, mivel vasárnap kellett utazniuk. Ezért cserélték le keddre. 🙂

Ehhez társul a sok ceremoniális külsőség ami miatt mindenképpen érdemes megnézni akkor is, ha valakit egyáltalán nem érdekel hány euró jut az egészségügynek vagy épp az iskoláknak-egyébnek.

Az ünnepség 13.00 órakor kezdődik a királyi hintós felvonulással Hágán át, kiinduló állomása a Noordeinde Palota és egy fix úton nagyjából 25 perc múlva érnek el a Lovagteremhez. Ezt az útvonalat kis változtatással már 1925. óta használják. Akkor is csak annyi volt a módosítás oka, hogy az út átépítése/ megemelése miatt a magas hintó már nem fért ki az addig használt kapun.
A királyi menetet különféle katonai alakulatok lovascsapatai kísérik, díszes egyenruhákban.

A hintók minden ajtajánál lakájok állnak hagyományőrző öltözékben akik az út mellett is végig mellette gyalogolnak, a bakon parókás- egyenruhás kocsis.
Négy hintó van a legfontosabb személyiségeknek, persze rang szerint egyre szebb- díszesebb- előkelőbb, ahogy a lovak száma is változó. Egy azonos: mindenkinek aki hintóba ül, előbb meg kell hajtania a fejét a fegyveres erők zászlaja előtt. A királynak is.

Az elsőbe a királyi kamarás és az udvar ceremóniamestere szállhat be. Ezt két ló húzza.
A második hintó- szintén két lóval- a királyi ház nagymesterével és a fő-udvarhölggyel indul el.
A harmadikban a király testvére utazhat a feleségével- négy ló húzza a hintójukat, a lovak mindegyike mellett szintén uniformisos személyzet-, míg a negyedik, az Arany-, vagy épp az Üveghintó a királyé és a királynéé nyolc lóval ahogy a rangjukhoz dukál, azok mellett is egy- egy fő libériás kísérő.
Előttük- utánuk a katonai- rendőri osztagok felvonulása.
Hiába a név: Hercegek (adott esetben hercegnők) Napja, a királylányok csak a 18. születésnapjuk betöltése után vehetnek részt a ceremónián. A trónörökös, Amalia hercegnő most még nincs 17 éves, a testvérei pedig még fiatalabbak.

Az út mentén végig díszőrség és zenekarok állnak, a király feltűnésekor felcsendül a himnusz. Elindulása pillanatától kezdve pedig a visszaérkezéséig tisztelgő »perces« lövéseket adnak le.

Persze itt még nincs vége a ‘mesebeli’ körítésnek. A király megérkezésekor- éppúgy, mint a mesékben- bejelentik: »A Király!«, amire mindenkinek fel kell állnia, majd miután végzett szintén »Éljen a Király!« szavakkal és háromszoros Hurrá-val köszöntik.
A palotához visszaérkezésükkor van még egy fontos jelenet: 14.00-kor a palota erkélyére kiálló királyi családot köszönti a nép.

Azért az idő előrehaladtával a mesében is történnek változások.

Az egyik a már említett tiltakozás az Arany Hintó ellen.
A másik az erkélyjelenet: ez eredetileg egy időjárásfüggő nyitott hintós kikocsikázás volt Hágában amit biztonsági okokból változtattak erkélyen integetéssé.
Kicsit lazítottak is: korábban csak a király(nő) és házastársa állt ki, mostanában az uralkodó a testvérével és feleségeikkel.

Ami még ezen a napon fontos- bár nem mesebeli, maximum vicces- az egy ‘egyszerű’ aktatáska, amit a pénzügyminiszter visel. Ebben található a következő évre tervezett költségvetés. A modern koroknak megfelelően már nem is papíron- a terjedelme miatt-, hanem egyéb adathordozón. A táskán pedig egy felirat: »Szeptember harmadik keddje«.

A Prinsjesdag-on hagyományosan a nők kalapot viselnek, mindenféle meghökkentő, röhejes vagy épp elegáns darabot. Ez príma alkalom arra, hogy utána a média sokáig kitárgyalhassa a viseleteket.

Főleg most, a koronának ‘hála’ változik sok minden. Nem lesz az eddigiekhez hasonló díszes ceremónia, a király a trónbeszédét nem a Lovagteremben, hanem a hágai Nagytemplomban mondja el. Ilyesmire utoljára 1904-ben volt példa.

Tavaly fordult elő első ízben, hogy egy úgynevezett ‘kijelölt túlélőt’ különítettek el az ünneptől. Érthető is az óvatosság: Prinsjesdag-on majdnem mindenki egy kupacban van aki számít.
A ‘túlélőnek’ kell biztosítani, hogy egy esetleges véletlen (vagy épp nem az) katasztrófa után is legyen felelős államférfi. Ő végül- ahogy utólag kiderült- az Európai Parlament épületében volt, mivel ‘az a legbiztonságosabb’: államférfiak, uralkodók járnak oda rendszeresen.

Ez az idei évre a korona miatt ismét módosul: a fertőzés elleni védekezés miatt sokkal kevesebben mehetnek el a Trónbeszédet meghallgatni mint általában. A kimaradó államtitkárok a napot egy atombiztos bunkerben töltik.

De legalább a hintós felvonulás elmaradásával egy alkalommal kevesebb ok a demonstrációkra- agresszióra. Arra- a feketék ábrázolása miatt- most nagyon érzékeny a nép.


Vera




Zwarte Piet en de Gouden Koets..

https://www.wanttoknow.nl/politiek/zwarte-piet-en-de-gouden-koets/embed/#?secret=SbifdbMoTG

https://nos.nl/artikel/2301402-designated-survivor-blok-in-europees-parlement-niet-in-bunker.html?fbclid=IwAR0IOTYZZPOvdL_szA2oFEux0WTLLKMxwnonvaDLUSesvQj61nRV_26nojEhttps://www.gelderlander.nl/politiek/staatssecretarissen-zitten-op-prinsjesdag-in-nucleaire-bunker~aa8fabb3/

#Hollandia #Friesland #fríz #holland #hagyomány #tradíció #király #történelem

Prostitúció betiltása vagy sem? Mi lesz a vörös lámpás negyeddel?

Hollandia sokaknak a legális prostitúcióról, a vörös lámpás negyedről ismert.
Ha megkérdezel valakit a holland sztereotípiákról, akkor a holland tulipán, szélmalmok, csatornák, sajt (pl. Gouda), facipők és legális könnyű drogok mellett szinte biztosan ez is elhangzik. Van akinél elsőként, van akinél a sorban hátul, érdeklődési körtől függően.

Az országban (is) a prostitúció hosszú múltra tekint vissza, nem véletlen nevezik ezt a világ legősibb szakmájának.
Az amszterdami vörös lámpás negyed világszerte ismert- híres- hírhedt. Sok turista kifejezetten azért érkezik a holland fővárosba, hogy ezt megnézze. Igaz, egyre inkább előtérbe jutnak azok a tiltakozások- javaslatok- rendelkezések, amik célja, hogy a vörös lámpás negyedet a turisták elől elzárják,vagy legalábbis korlátozzák őket (gy.k: a turistákat)- pl. jó ideje tilos fényképezni.

A prostitúció nem büntetendő, Hollandia igazából ismert róla, a brossúrákban is szerepel. Viszont most (nem először) be szeretnék tiltani.

A CDA (Kereszténydemokrata Párt Hollandiában), az Exxpose ifjúsági csoport és még pár más szervezet szerint meg kellene szüntetni, mivel szerintük ez a nők kizsákmányolása. Ezen belül van amiben megegyezik a véleményük és van, ahol nem.

Az Exxpose 40.000 (más forrás szerint 50.000) aláírást gyűjtött össze, hogy a fizetett szexet betiltsák. Ők azt akarják, hogy a kuncsaftok legyenek büntethetőek, ne a prostituáltak. Az északi modellre hivatkozva- Svédország, Norvégia, Franciaország- azt szeretnék elérni, hogy a futtatók és a »vevők« kapjanak büntetést és ne a lányok (vagy fiúk, mivel az is van).

A szervezet szerint ez a modell működőképes: ha kevesebb a kliens, akkor kevesebb szexmunkás kell, csökken az emberkereskedelem, mivel a nők egy része valószínűleg nem saját jószántából dolgozik ott. Így pedig ez a »rabszolgaság egyik modern kori formája«.

Másik oldal szerint ez nincs bizonyítva, sőt ezeken a helyeken kifejezetten nő a prostituáltak elleni erőszak. Szerintük ez esetben a »jó« ügyfelek elmennek, de megmaradnak a »rosszak«. Illetve nehezebb biztonságos munkahelyet találni, vagy szükség esetén a rendőrségre menni.

A CDA képviselője szerint álszent viselkedés, hogy mindenki hagyja, hogy Európa szegény részeiből érkező lányok prostituáltként dolgozzanak itt, miközben pedig a saját lányát senki sem szeretné egy kuplerájban látni.

Az is igaz, hogy az országban sok román, lengyel, stb. és magyar lány is dolgozik.
Olyannyira, hogy magyar rendőr is van (legalábbis korábban volt) Amszterdamban, pont miattuk és a magyar stricik miatt, a köznyelv pedig egy részt Nyíregyháza utcának nevez- vajon miért…?

A javaslat a parlament elé is jutott és vitát folytattak róla, persze eltérő véleményekkel. Némelyik párt szerint ezzel azonnal bűnözővé nyilvánítanák a szexmunkásokat, pedig anélkül is elég bajuk van.

De hogyan is legális ez a munka?

Először is a definíció, ami nagyon fontos: felnőttek közti önkéntes szex, pénzért.
A kényszerből történő máris bűncselekmény, a fiatalkorúakkal történő meg pláne! Jelen esetben a legalitás azt is jelenti, hogy a szexiparban előforduló gyakori visszaélések: erőszak, egyéb esetén a bordélyok, klubok, érintettek nyugodtan mehetnek a rendőrségre. Viszont engedélykötelesek.

A holland esetben is ismerik a kényszerítést, amikor a »dolgozótól« elveszik az iratait is. Erre egy kiadványt készítettek a lányok részére amiben benne áll, hogy hová fordulhatnak segítségért emberkereskedelem esetén, milyen segítséget kaphatnak a rendőrségtől. Segít a jogaik érvényesítésben és menedéket találni. Próbálnak segítséget nyújtani nekik ha kell.

Szóval az is igaz (részben), amit a prostitúció ellenes csoport állít.

A másik oldal:
A szexmunkások a tervezet hallatára utcára vonultak- most nem úgy, hanem demonstrálni. Többek közt azt skandálták: »a szexmunka is munka«, »főnök a saját lábaim között« vagy »az én dolgom«.
A megszólalók közt volt, aki ezt a foglalkozást tradícióként említette és a munkájáról szinte egészségügyi segítségnyújtásként beszélt mondván, hogy kliensei közt egészségügyi problémás, testi fogyatékos is van, akiknek ezzel segítséget nyújt.
Ezzel- véleményem szerint- nincs mit vitatkozni. (Korábban volt egy cikk a blogon: Szex-gondozók állami támogatással Hollandiában címmel.)
Illetve azt is mondták, hogy hagyják meg nekik a választás lehetőségét.

A régi holland gyakorlatot egészen biztos nehéz lesz megtörni, szóval a vörös lámpás legális negyed egy darabig még marad.
Hogy meddig? És meddig legálisan? Azt már senki sem tudja.



Vera

https://www.hartvannederland.nl/algemeen/2020/cda-stel-betaalde-seks-strafbaar/

https://stories.lab.nos.nl/artikel/171/prostitutie-strafbaar-maken-of-niet-wat-is-de-beste-methode

https://www.rtvnoord.nl/nieuws/739483/Lopend-Vuur-Betaalde-seks-moet-strafbaar-worden

#Hollandia #Friesland #fríz #holland
#prostitúció #korona #Amszterdam #munka #pénz