Pár napja egy sétáló egy két méteres óriáskígyót talált a falunk melletti erdőben. Tekintve, hogy Hollandia nem a trópusokon fekszik, ez jókora meglepetés lehetett, úgyhogy persze azonnal bekerült az újságokba. Szegény boának pechje volt: bár szinte az egész tél viszonylag magas hőmérsékleten telt, pont ezeken a márciusi napokon fagyos idő és havazás volt. Ezt a kígyó nem élte túl, pedig korábbi ‘szerető gazdija’ az erdőben hagyása előtt még gondoskodón meg is etette.
A kidobott házikedvencekről szóló hír viszonylag gyakran előfordul, éves szinten 5-6 alkalommal vannak hírek kihajított kígyóról is. Ennek általában a megtaláló nem igazán örül akkor sem, ha ezek az állatok rendszerint nem mérgesek. De ritkán talál rájuk szakértő, tehát ezt már csak az utólagos vizsgálat szokta kideríteni, gyakran túl későn. Az is igaz, hogy ha az én családom közelében bukkanna fel, én sem reagálnék kedvezően.
Hollandiának persze megvannak a maga kígyói, köztük mérges és nem mérges fajta is. Az egyetlen veszélyes az otthon is (ritkán) megtalálható vipera. Felismerhető a hátán levő jellegzetes cikkcakkos mintáról (a nőstényeké kevésbé kivehető), illetve háromszögletű fejükről és rés alakú pupillájukról (a másik két fajtának kerek pupillája van). A szakértők szerint nem támad, csak ha veszélyben érzi magát, tehát ha találkozol vele, hagyd békén. Egyébként ez minden vadállatra igaz: ne piszkáld! Marással kapcsolatos teendőkről a RAVON weboldalán olvashatsz: https://www.ravon.nl/Helpdesk/adderbeten Viperával Frízföld és Drenthe határvidékén, a Veluwe, Overijssel és a Meinweg területén futhattok össze.
A másik kettő a vízi- és a rézsikló- az utóbbit itt sima kígyónak nevezik. Ezek nem mérgezőek és az emberre veszélytelenek. A rézsikló jellemzői a barna- szürkésbarna szín, sima pikkelyek, hátán és farkán a sötét foltok sora- ez nem egybefüggő cikkcakk, mint a viperánál. Szeme sárga, kerek pupillájú, fejformája tojásdad. Mérete általában 60-75, max. 90 centiméter. Európában, Ázsiában és a Közel- Keleten is megél, de veszélyeztetett, védett faj. Befogása, megölése tilos. Valószínű nem nagyon fogtok vele összefutni, mert kevés van belőle, emellett rejtőzködő életmódot folytat.
A leginkább látható, de mostanra már így is nagyon megritkult fajta a vízisikló. Korábban elég sok volt belőle, viszont a tanyasi állattartás megváltoztatásával ezek is szinte eltűntek. Most mesterségesen próbálnak a számukra megfelelő körülményeket létrehozni, hogy számuk növekedésnek induljon.
A faj leginkább a feje mögötti sárga és fekete foltjairól ismerhető fel. Hollandia legnagyobb kígyója, akár 120 centiméteres is lehet. Elvileg még akkor sem harap, ha megfogják: ekkor halottnak tetteti magát és a hátára fordul, illetve egy rendkívül büdös anyagot áraszt magából.
Az országban fő populációi az IJsselmeer körül, Noord- Holland, Utrecht, Glederland, Overijssel, Drenthe és Friesland területén találhatók meg. Státusza: sebezhető, törvény által védett.
Pár évtizede a trágya és komposzthalmok a siklók szaporodásához tökéletes helyet kínáltak. Itt helyezték el a tojásaikat, amik kikelését segítette a bomlás hatására felszabaduló hő, emiatt a vizek menti tanyák közelében mindig sokat lehetett találni belőlük. Mostanra a szokások változásával ezek a halmok jórészt eltűntek, így megszűnt a tökéletes hely is, pedig a siklók fontos indikátorok: jelenlétük a természet egyensúlyát is jelzi.
Most Hollandiában, az Achterhoek-ban mesterségesen hoznak létre olyan halmokat, ahová a kígyó lerakhatja a tojásait, hogy ezzel segítsék a területre való visszatérésüket. Ezek a kupacok többek közt ágakból és trágyából állnak. A terv szerint évről évre egyre messzebbre tesznek le ilyen ‘melegágyakat’, hogy ezzel megnöveljék a kígyók életterét is. A mellékelt videóban (legelső link, cikk alja) látható, ahogyan az önkéntesek a kupacokat feltúrják, hogy megtalálják a kikelt tojásokat. Az idei számláláson több mint 260 darabot számoltak össze. Úgy néz ki, hogy az ötlet működik.
Az amszterdamiak örömére: egy 2019-es cikk szerint a fővárosban és környékén összesen több mint háromezer tojást találtak, tehát kígyóval nem csak vidéken találkozhattok.
Bár Willem-Alexander király és Máxima királynő a jó kapcsolat fenntartása érdekében gyakori látogatói a tartományoknak, a királyi házban népviseletet már jó ideje nem hordanak. A király dédnagymamája, Wilhelmina királyné (magyar oldalak a Vilma nevet használják) tizenegy évesen, frízföldi látogatása során a helyieket azzal örvendeztette meg, hogy fríz népviseletet viselt.
Juliana királyné volt (eddig) az utolsó, aki egy zeelandi programján tradicionális ruhát öltött. A királyi ház archívumában megőriztek néhány fríz és zeelandi népviseletet, amit a két korábbi uralkodó hordott: ezek a tartományok és az Oranje-Nassau – ház közti különleges köteléket jelképezik. Időnként kiállításra is kerülnek.
Vilhelmina hercegnő 12 évesen, fríz öltözékben, egy hivatalos fotón 1893. április 27.A hercegnő fríz látogatásáról, népviseletéről emléktárgyak is készültek
III. Willem (Vilmos) király halálakor Wilhelmina még csak tíz éves volt. A kormányzást édesanyja, Emma vette át addig, míg az új királynő nagykorúvá vált. Azért, hogy a nép megismerje, Emma és Wilhelmina meglátogatta az összes tartományt. (A fríz sajtó mindkettőt, egy időben királynőként említi.) Frízföldre 1892-ben került sor. Ekkor a hercegnőt nyolcezer fríz nő nevében egy helyi népviselettel lepték meg.
Wilhelmina gesztusként egy lóversenyen ebben az új fríz kosztümben jelent meg, amivel rögtön ellopta a helyiek szívét. Az ötlet, hogy lánya már a látogatás alatt fel is vegye a ruhát, valószínűleg Emmától származott. A hercegnőről később ebben a ruházatban hivatalos kép is készült, majd ez országszerte elterjedt.
Wilhelmina 1905-ben ismét Frízföldre látogatott, ekkor már férjével, Hendrik herceggel. Ez alklamommal már saját ötlete volt, hogy a frízeket meglepve ismét helyi népviseletet viseljen. Ezzel akarta megmutatni, hogy a régi ajándékot még mindig nagyra tartja. Meglepetése természetesen megtette a kívánt hatást: megint megnyerte az összes fríz szimpátiáját. (Kezdőkép)
Erre a második látogatásra a királynő a korabeli fríz stílusban két viseletet is készíttetett. Megpróbált a régiekhez, eredetihez igazodni, ezért megkérdezte erről a fríz nemességet is. Az ő tanácsukat végül csak annyiban nem fogadta meg, hogy nem sötét színeket választott, hanem egy kéket és egy krémszínűt.
Wilhelmina 1905-ben, a fríz nők körében (a díszesen öltözött hölgy mellett, világos, virágos ruhában)
A régi frízek népviseletére (is) komoly szabályok vonatkoztak, amiktől nem igazán tértek el. Ehhez kapcsolódik a következő anekdota: a Hágából Leeuwardenbe tartó vonaton a királynőt egy leeuwardeni fodrászhölgy szépítette,ezért egy drágaköves fejéket kapott ajándékul. A királynő ragaszkodott hozzá, hogy azt használja is. A fodrász, Breitsma kisasszony szabadkozott, hogy az egyszerű emberek ilyet nem hordhatnak, de végül a királynő győzött: a hölgy másnap már felvette az ékszert.
Wilhelmina mindkét fríz ruházatot viselte is, azokat kiegészítve az 1892-es viselet darabjaival: annak füldíszét (fülvas), vállkendőjét, kötényét és a krémszínű alsószoknyát is felvette. Juliana
Juliana hercegnő és négy zaamslag-i hölgy, Zeeuws-Vlaanderenben, Axel viseletében. Juliana hercegnő ruháját az a négy fiatal nő készítette, akikkel a fotón látható: Neeltje Buijze, Suze de Kraker, Cornelia Verpoorte és Maria de Feijter.
Julianáról első alkalommal 1922-ben készült olyan felvétel, ahol népviseletet hord. A királyi család 1921. szeptember 16-i, Zeeuws-Vlaanderenben (Zeêuws-Vlaonderen) tett látogatása után merült fel a terv, hogy a hercegnőnek egy axeli viseletet ajánlanak fel. Ennek költségét egy bizottság gyűjtötte össze, a ruhát pedig négy zaamslagi fiatal nő varrta. Ezt a bizottság tagjaiból és a varrónőkből álló küldöttség 1922. március 14-én vitte el a Noordeinde palotába (Hága), ahol az ajándékot Zaamslag önkormányzata nevében adták át. A hercegnőnek a hölgyek segítettek az öltözködésben, majd az udvari fotóshoz hajtottak, ahol Julianával együtt fotózták le őket. A varrónők köszönetképpen arany brossokat kaptak, a ruhát pedig a hercegnő az 1924. augusztus 8-i, East Zeeuws-Vlaanderenben tett látogatása során viselte.
Valamivel később Juliana szüleivel ismét Zeelandba látogatott, ahol pár napot töltöttek el. A látogatás apropója a nyolcvanéves háború, Middelburg ostromának/ spanyol uralom alól való szabadulásának 350. évfordulója volt. A látogatás előtt persze itt is felmerült az ötlet, hogy a leendő királynőt helyi népviselettel ajándékozzák meg, amire a pénzt szintén gyűjtéssel szedték össze. A lehetséges változatokból a beveland-i protestáns öltözetet választották. A kép 1924. augusztus 7-én, a goes-i városháza előtt készült. A hercegnőt a királyi vonaton két helybeli lány öltöztette (ez háromnegyed órán át tartott). A négy személyes képen ezekkel a lányokkal látható (Juliana mellet jobbra és balra). Az alatta levő csoportkép ugyanerről a napról származik, csak több résztvevővel.
1924. augusztus 7, Juliana beveland-i protestáns népviseletben
1937, Juliana hercegnő és Bernhard herceg esküvője Juliana esküvőjére a fríz nők bizottsága (Comité voor het Huwelijksgeschenk der Friesche vrouwen) egy igencsak drága, régi stílusú fríz viseletet ajándékozott, amire a pénzt gyűjtéssel szedték össze. Az anyagot a hercegnő maga választotta ki, a ruhát pedig Burg kisasszony, a régi fríz ruhák specialistája készítette el. Ehhez több mint négyszáz órát dolgozott rajta. A leginkább időigényes a kötény elkészítése volt, ami virágmintákkal díszített finom tüllből állt. A ruhához fix kiegészítők tartoztak: ezek pl. a füldíszek és a felcsatolható kistáska, amire szintén fríz motívumok kerültek.
A kép jobb oldalán a Juliana esküvőjére kapott ruha, illetve az arról mintázott, később megkapott baba
Mielőtt a ruha a hercegnőhöz került volna, a leeuwardeni Princessenhofban, az Oranje-ház helyi palotájában állították ki, ahol a látogatók tíz cent díj fizetése ellenében tekinthették meg. Ezt az összeget jótékonysági célokra költötték. A királyi pár az ajándékot hat népviseletbe öltözött fríz hölgytől kapta meg, majd egy évvel később kaptak hozzá egy babát is, ami (elvileg) a hercegnőre hasonlított és ugyanolyan öltözéket kapott, mint ami az esküvői ajándék volt. (Lásd a múzeumi képen, feljebb.) … Willem- Alexander királyt népviseletben még nem lehetett látni. Valószínűleg az országon belül is ‘diplomáciai gondokhoz’ vezetne, ha valamelyik tájegység ruházatát felvenné: a többiek kifogásolhatnák, hogy az övéket miért nem hordja… Lássuk be: tájegység, ezen belül helyi népviselet ‘ezer’ van.
Máxima Argentínából származik- amúgy spanyol, baszk és olasz keveredésű családból-, de Hollandiához tartozását jelezve több alkalommal vett fel piros-fehér-kék színű összeállítást, vagy az ország trikolórjának színeivel ellátott egyéb ruházatot. Lányaival pedig 2019-ben Spanyolországban- ahol anno párjával találkoztak és egymásba szerettek-,a spanyol kötődés kifejezésére flamenco ruhákat viseltek.
Wilhelmina királynő kezdeményezésére a királyi ház számos viselete, köztük a fríz/ zeelandi népviseletek is átkerültek a királyi ház archívumába. Úgy vélte, hogy ezeknek a ruházatokat, mint kulturális értéket fontos megőrizni.
A Paleis Het Loo-ban, a királyi apeldoorn-i palotájában 2022-ben tartottak kiállítást ”Oranje en de nationale streekdrachten’ (nagyjából: Az Oranje- család és az ország népviseletei) címmel. Ebben bemutatásra kerültek a királyi ház és a népviseletek közti kapcsolatok. Itt volt látható Juliana királynő zeelandi, Hulst-ból származó ruházata is, amit édesanyja, Wilhelmina uralkodásának 25. évfordulója alkalmából kapott, illetve az ajándékba kapott viseletek is.
2022. októberében pedig a heinenoord-i Musum Hoeksche Waard-ban Margriet hercegnő nyitotta meg azt a tárlatot, ahol Juliana királynő babáit lehetett megnézni, köztük nem egy népviseletbe öltöztetettet is. Ezek szintén a tartományok, egy szakma, vagy egy egyesület ajándékaiként érkeztek, némelyik még Juliana születése előtt. Ez a kiállítás még 2023. február 26-ig megtekinthető (erre sajnos későn találtam rá).
A napokban a környékbeli térkép nézegetése közben a szemembe ötlött a táj egy különleges részlete: kissé a fésűre hasonlító, csíkos terület. Víz, föld, víz, föld, víz, föld, vékony csíkokban, sűrűn egymás után. Nem gondoltam volna, hogy ennek magyarázatára egy Bálint gazda oldalára feltett cikkben találok rá. Ott ugyanis illusztrációként hasonló tájról készült fényképeket használtak, amik nyomán azonnal utána is néztem, hogy ugyanarról van-e szó. Nos, igen: ez a tőzegkitermelés öröksége.
Errefelé- értsd: észak, most épp Drenthe és Groningen határvonaláról lesz szó-, réges-régen mocsár volt. Az évezredek alatt itt vastag réget tőzeg rakódott le. Ennek kitermelését jó háromszáz évig végezték, ami a táj drasztikus megváltozásával járt. A felső talajréteg jószerint leszedésre került, a mocsárra jellemző, néha csak itt megtalálható növények közül sok eltűnt. A mocsárból egymással párhuzamos vízrendszerek lettek, mellettük egy- egy hosszú partszakasz. Víz, egy csík föld, majd ismét.
A tőzegkitermelésnek két fajtája volt. Itt előbb a talajba leásva meghatározták a tőzeg mélységét, a vízfolyás irányát, majd a területet 100 méter széles parcellákra, eztán pedig a kitermelés helyét árkokkal kijelölt mezőkre osztották fel. Utána hosszú időre, néha tíz évre is békén hagyták, hogy a talaj fokozatosan elveszítse víztartalmát. A tényleges munkának csak eztán álltak neki.
A kitermelésnek a mérővonalak mindkét oldalán, kétszáz méter hosszan, 4,5 méter szélességben kezdtek neki. A használhatatlannak ítélt felső réteg, a ‘bolster’ nagyjából egy méter mélységig szétdarabolásra került. Ezt az anyagot a rakodóterületen szórták szét. Ennek eltávolítása után kezdődhetett meg az valós kitermelés. A bolster leszedése után kivágták alóla a tőzeget, ami létrehozta a ‘splitting-et’, egy, a homokos talajig mélyedő hasadékot. Innen már lehetőség nyílt az ásásra és tárolásra. Ezt szélesítették mindkét oldalon tovább.
A tőzeg kitermelésével új vízfolyások kiásására volt szükség, hogy azon az anyagot el tudják szállítani. Ezek kivájása a tőzegszezon (kb. március- június) után jöhetett. Itt minden egyes nap új gátat kellett kiépíteni. A vizet kézi erővel pumpálták ki. Egy ilyen vízfolyás 7,5 méter széles és 1,8 méter mély volt. Végül ezek az árkok három évszázad alatt egy bonyolult, finom vonalú rendszert alakítottak ki.
A munkát egy-egy 6-9 főből álló csapat végezte. Egy csinálta az elővágást, majd a felvágott tőzeget más talicskára tette, amit a lerakó területre vittek (talicskánként kb. 70 kiló) és lepakolták úgy, hogy az oldalukat egy másik kockához illesztették. Ezeket megtaposták, illetve néha megforgatták. Végül magas, hézagos halmokba rakták, hogy még inkább ki tudjanak száradni.
Az elszállítás csak eztán következett. Amikor a fő vízfolyás elkészült, képbe kerülhettek a tőzeghajósok, akik a téglákat elszállították. Ők ezeket általában tjalk-kal ((belföldi vizeken használatos teherszállító hajó) és halászhajókkal (pl. bolschepen) vitték tovább. Ebbe a folyamatba a munkások a családjukat is bevonták. A téglákat felvitték a hajó rakterébe, ahol óvatosan egymásra fektették őket. Ebben főleg a nők bizonyultak ügyesnek.
Ezeket a kész tőzegtéglákat az energiaszegény időszakban fűtésre használták, mind az iparban, mind a háztartásokban.
Többek közt ennek állít emléket az UNESCO világörökségek közé beválasztott De Hondsrug Unesco Global Geopark.
A Hondsrug Hollandia egyetlen Global Geoparkja, az UNESCO világörökségek része A geopark olyan terület, ahol a geológiai örökséget és a nemzeti értékkel bíró tájat kiemelten kezelik. Itt a természetvédelem, oktatás, illetve a fenntartható fejlődés játszik szerepet. A Hondensrug egy geológiai, ökológiai és kulturális szempontból is egyedülálló terület. Egy hatalmas jégtömeg alakította ki úgy 150.000 évvel ezelőtt, ami a sík tájból dombokat, völgyeket és patakokat alkotott. Területén dolmeneket, temetkezési halmokat és szekerek nyomait találhatjuk, keleti oldalán tőzegkitermeléssel foglalkozó kolóniák keletkeztek.
A térképen a kitermelésnek egy csomó település a mai napig is őrzi az emlékét: Heerenveen, Hoogeveen, Klazienaveen, Veendam, Veenhuizen, stb. Sokan már utána sem gondolnak, hogy mi a név eredete (többek közt eddig én sem, pedig elvileg tudtam, mit jelent). A ‘veen’ jelentése ugyanis láp, vagy tőzeg.
A tőzeget már réges-régóta használják. Most is. Ez valójában a mocsaras területeken található, lebomlóban levő növényi maradványokból és szerves anyagokból áll. Régen tüzelőként hasznosították, mostanra inkább a kertészet használja fel.
Végül megtalálták a felhasználási (eladási) lehetőséget a korábban hulladékként félredobott felső talajréteg (lásd fenn: bolster) számára is: felfedezték, hogy jó a vízmegkötő képessége, ezért alomként lett keresett. Többek közt a lovak alá, szalma helyett vették igénybe.
Másutt, mint Amszterdam környékén is, másfajta módszert használtak. Itt a tőzeget kotrással szedték ki a vízből, majd egy plusz deszkatalppal ellátott fapapccsal megtaposták, szárították, formázták. Ez is mély árokrendszerek kialakulásához vezetett, amik egyre szélesedtek, míg a mellettük levő földcsík egyre keskenyebb lett. Az erózió pedig még tovább rombolta. Későbbi hatásai most a tájon hol jobban, hol kevésbé láthatók. Ez most, turistaként, vagy légi felvételről nagyon szép és sokakat vonz. Ez idő tájt sokan érkeznek a vizek melletti vakációs házikókba, rekreációs és horgászati céllal.
A másik oldala- mindig van másik oldal- a természetet károsító hatás, ahogy már szó is volt róla. Az ilyen jellegű tájformálás, mocsárlecsapolás, talaj felső részének lenyúzása komoly hatásokkal jár. Persze fontos volt. Az emberek (valamelyes, igencsak soványka, épp csak éhenhaláshoz elég) megélhetését biztosította évszázadokig, mialatt persze a válalkozók megtollasodtak, de közben egy csomó mást tönkretett. Így fura, vagy sem, de Frízföld nemrégiben a tőzegkitermelés miatt már kompenzációt követelt. Ezzel nem is volt egyedül.
A szakértők szerint a tőzegkitermelés hatására a talajszint lejjebb zuhant, néha akár egy méternél is többet. Emiatt a mezőgazdasági területeket elöntötte a víz. Ennek szemmel látható példái Drachten és Lemmer közt mai napig is észrevehetők. Az ilyen víz alá került területek- több száz hektár- alig tarthatók szárazon. Ez pedig még csak a mostani hatás. A régebbre visszanyúló: az egykori munkások lakhatási és életkörülményei anno olyan embertelenek voltak, hogy az ő utódai számára is kártérítést vártak.
Ez kicsit olyan, mintha tarra vágnának egy erdőt, mert kell a tüzelő, de aztán panaszkodni mennek, hogy ‘eltűntek a vadak, nincs hús, gomba, erdei gyümölcs, éhen halunk. Nem is értjük, hogy mi történhetett.’ Szükség és igény volt, környezetkárosítás és gond lett. Amúgy Noord- Holland emiatt már 2020-ban 18 millió támogatást kapott arra a célra, hogy a további károkat meg tudják előzni. Ez az úgynevezett ‘Veenplan’, ami Klímaegyezmény része.
Viszont ha kívánod, az egykori tőzegkitermelés helyén most vízparti házikót bérelhetsz, vagy hajózni indulhatsz. Ránézésre tényleg szép.
A király március 24- án, Den Briel- ben nyitotta meg az emlékévet, ami a Nyolcvanéves Háborúból való felszabadulás 450. évfordulóját ünnepli. A mostani események hatására az emlékév a szabadság, tolerancia, szolidaritás és a sokszínűség eszméire koncentrál. Idén országszerte 40 helyszínen tartanak összejöveteleket, előadásokat, amik témája a Nyolcvanéves Háború kezdete és fontossága.
Az országban elsőként, a vízi koldusok segítségével Den Briel szabadult fel a spanyolok uralma alól. Ezt a településen nagyszabású programokkal és korhű ruhákba öltözött felvonulókkal ünnepelték.
Figyelem: hosszú történelmi ismertető következik. Aki a történteket rövidebb formában- de hollandul- szeretné megismerni/ feleleveníteni, az ITT teheti meg (80 másodperc): https://www.youtube.com/watch?v=S7H4kc8pkHY … A Nyolcvanéves Háború- Hollandia születése A nyolcvanéves háború a hollandoknak a spanyol uralom elleni lázadása volt. 1568- tól 1648-ig tartott. Hollandia mai területét ekkor a Habsburgok és a spanyolok uralták (Habsburgse of Spaanse Nederlanden). A háború első időszaka Nederlands opstand-ként, azaz holland felkelésként ismert. Húsz évvel később, 1588-tól terjedt ki nagy háborúvá. Kezdetben a ‘Lage Landen’, vagy Tizenhét Tartomány együtt indult a spanyol uralkodó ellen.
A Tizenhét Tartomány és az előzmények A Tartományok területe a mai Hollandia, Belgium, Luxemburg és Franciaország északi, valamint Németország nyugati részére terjedt ki. Nagy részüket a Burgundi- ház uralta. A benne álló országok nem kapcsolódtak össze, csak saját régiójukkal foglalkoztak. Az uralkodó, V. Károly viszont ezt egy központilag irányított állammá kívánta összekapcsolni.
V. Károly ekkor a leghatalmasabb birodalom feje: a holland fejedelemségek uralkodója, a Római Birodalom császára, valamint Spanyolország és összes gyarmata királya is. Az egyetlen elismert vallás a katolikus. A XVI. században viszont elterjedt a reformáció, ezzel pedig a katolikus egyház veszélyeztetése. Az uralkodó ezt nem tűrte, így a protestánsokat üldözni kezdték.
V. Károly 1555-ös lemondása után a birodalmát fia és testvére közt osztották fel. Így került Hollandia, Spanyolország és az Újvilág Fülöphöz, míg az osztrák földeket a császári koronával Ferdinánd kapta meg.
A tizenhét tartományban az inkvizíció, súlyos adóterhek, fokozódó centralizáció, bürokrácia, illetve a gazdasági hanyatlás és az 1557-es spanyol államcsőd fokozódó elégedetlenséget váltott ki. A kálvinizmus megerősödött. Válaszként II. Fülöp még inkább sanyargatta őket. A becslések szerint 1523- 1566. közt ‘vallási okokra’ hivatkozva 1000- 1500 személyt végezhettek ki.
II. Fülöp Hollandia régensének féltestvérét, Pármai Margitot (Margarita de Parma) nevezte ki. Az államtanács, illetve a nemesek hatalmát korlátozták, mivel azok nem értettek egyet a sok feszültséget okozó politikával. A főnemesek mellett a köznemesek is elégedetlenkedtek, így 1566-ban egyesültek és megírták kérvényüket, amiben a reformátusok üldöztetésének végét kérték. Ezt több száz főrang írta alá és a régensnek nyújtották be. Itt, Karel van Berlaymont tanácsos szájából hangzott el a híres mondat: ‘N’ayez pas peur Madame, ce ne sont que des gueux/ “Wees niet bang mevrouw, het zijn slechts bedelaars”- azaz: ‘Ne féljen Asszonyom, ezek csak koldusok!’
A régens a király válaszáig visszavonta a reformátusokat sújtó intézkedéseket, aminek hatására azok szabadon tevékenykedhettek. Ez augusztusra az ikonoklazmusban/ képrombolásban nyilvánult meg. – A holland Képrombolás: A németalföldi protestánsok 1566. augusztus 10. és október között megrohamozták, megszentségtelenítették a katolikus templomokat, ledöntötték szobraikat és egyéb vallási tárgyaikat. Kirabolták az egyházi épületek könyvtárait, szétverték az oltárokat, ereklyetartókat, szószékeket és festményeket. A történelem szerint a genti Het Pand kolostor könyvtárát beledobták a Leie/ Lys folyóba, ami után azon száraz lábbal lehetett átkelni. A kiélezett ellenétek és az ikonoklazmus közvetett okai voltak a nyolcvanéves háború kirobbanásának, illetve a Zeven Verenigde Nederlanden (Hét Egyesült Holland Tartomány) létrejöttének.
A ‘Beeldenstorm-ról’ (képrombolás) hallva II. Fülöp Hollandiába küldte Fernando Álvarez de Toledót, Alba hercegét ( bizonyos források Alvaként tüntetik fel). A herceg módszerei elleni tiltakozásul lemondott Pármai Margit, az ország kormányzója. Utódjául Albát nevezték ki, aki azonnal nekiállt a ‘rendrakásnak’: megbüntette a felkelőket, centralizálta a kormányzást és a katolicizmust egyedüli hitté nyilvánította. Uralma idején közel tízezer főt tartóztattak le és ítéltek el. 1100 személlyel együtt kivégeztette Van Egmont és Horne grófokat. Mivel ők a holland ‘Aranygyapjú rend lovagjai’ voltak, ezért ez az ítélet a szemükben törvénytelen volt. Ez még nagyobb felzúduláshoz vezetett.
Vernieling van de Onze-Lieve-Vrouwekathedraal te Antwerpen op 20 augustus 1566, Frans Hogenberg
Willem van Oranje (Orániai Vilmos) teljesen ellene volt ennek a politikának: ő Hollandia nagyobb függetlenségét, emellett a katolikusok és protestánsok közti békét szerette volna elérni. A németországi Nassauba menekült, majd innen szervezett lázadást II. Fülöp ellen. Ez a felkelés volt a nyolcvanéves háború kezdete, amit nem csak a reformátusok, de a mérsékelt katolikusok is támogattak.
Oranje és támogatói Pármai Margitnak megígérték, hogy ha engedélyezi a protestantizmust, akkor helyreállítják a békét. Neki nem volt más választása, így beleegyezett. Időközben az ellenség megtámadta a vallon- tartományokbeli városokat, Doornik- et Valenciennes- t. 1566. végén a ‘koldusok serege’ a segítségükre indult, de az Oosterweel-i csatában (1567.márc. 13.) megsemmisítő vereséget szenvedtek. A városok elestek. Vallásszabadságról többé szó sem lehetett. A lázadó nemesek a megtorlás ellen Németországba menekültek. A megtorlásoktól tartva Németalföldet nagyjából 60.000-en hagyták el.
A lázadás leverése, illetve Egmont és Horne lefejezése miatt, a felkelők vezére Willem van Oranje lett, aki 1568- ban seregeivel Hollandiába indult. A három irányból indított támadás északon, a heiligerlee-i csatában győzött, míg másutt vereséget szenvedett. A veszteségek ellenére Oranje úgy határozott, hogy Brabant irányába indul, de ezt pénzhiány miatt le kellett állítania. Ezért és a várt néplázadás elmaradása miatt a megszállás kudarcba fulladt.
A vízi koldusokés Den Briel (Watergeuzen- koldus franciául: gueux) A segítség váratlan helyről érkezett. 1567-ben rengetegen menekültek Alba elől- Ők Angliában és Németország nyugati részén telepedtek le. Innen hajókra szállva pusztítottak, kalózkodtak, illetve Hollandia partjainál folytattak támadásokat.
Oranje második támadásként az országot szintén több oldalról tervezte lerohanni. Ehhez a vízi koldusok (kisnemesekből, tengerészekből, halászokból, kereskedőkből és kézművesekből álló száműzöttek gyülekezete) segítségét kérte. Willem van der Marck vezette flottájuk 1572. április elsején érkezett meg Den Briel-hez. Innen a spanyol csapatokat Alba már kivonta, mert ezekre a francia határnál volt szüksége. Ez segített a város bevételében. Így vált Den Briel a vízi koldusok támaszpontjává.
A lázadás ezután nyert Vlissingen-nél, Veere- nél és Zierikzee-ben is. Enkhuizen átállt a felkelők oldalára, majd az északi hadműveletek központjává vált. Négy hónappal később Holland és Zeeland tartományok már nagyrészt a felkelőket támogatták. Ahol a lázadók hatalomra jutottak, ott betiltották a katolicizmust és a kálvinizmust tették kötelezővé.
Oranje, illetve testvére, Lodewijk van Nassau (Orániai Lajos) három helyen is megtámadta Hollandiát. Ezek a déli harcok Albát arra kényszerítették, hogy seregét az északi helyzet ellenére is délen tartsa. Egyre több város állt át lázadók oldalára. A rend helyreállítása érdekében Alba büntetőexpedíciót indított, amit fia, Don Frederik vezetett. Az első várost, Mechelen-t harc nélkül foglalták el, majd a katonák engedélyt kaptak a mészárlásra és fosztogatásra. Ennek hatására a tartományokban elharapózott a félelem, több tartomány és város feladta magát.
1576. után Hollandia két részre vált. A büntetőexpedíció csak még nagyobb tüzet okozott. II. Fülöp is felismerte, hogy Alba kormányzása pont az ellenkező hatást kelti, ezért Hollandia új kormányzójává Requesens-t nevezte ki. A királynak a török háborúk miatt is anyagi gondjai voltak. Az anyagi támogatások helyett az összehívott tanács a békekötés mellett érvelt. A tárgyalások viszont nem vezettek eredményre, mivel a vallási és az államformát érintő kérdésekben nem tudtak megállapodásra jutni. 1576-ban elhunyt Requesens, ami után II. Fülöp az ország vezetését az Államtanács kezébe adta. Genti Békeés a spanyol őrjöngés- spaanse furie A spanyol katonák már két éve ne kapták meg teljes bérüket. Fellázadtak és Brabant, illetve Flandria területén fosztogatásba kezdtek. Ezzel az összes tartomány veszélybe került. A felkelő spanyol csapatok megtámadták és kifosztották Maastrichtet és Antwerpent. A három napos őrület alatt körülbelül 8000 embert öltek meg.
A történtek után még II. Fülöp támogatói is úgy gondolták, hogy a spanyoloknak el kell hagyniuk az országot. Ennek hatására béketárgyalásokat kezdtek el sürgetni, aminek a kinevezett Államtanács (a király parancsára) nem tett eleget. Ezt államcsíny követte: a Tanács tagjait bebörtönözték és összehívták a Staten-Generaal- t, ami október 19- 28. közt Gentben folytatott tárgyalásokat. Ennek eredményeképp 1576. november 8- án Hollandia régiói közt megköttetett a Genti Béke. Ebben vallási toleranciát és a lázadó spanyol zsoldosok elleni szövetséget fogadtak. Ezzel a küzdelemhez a déli, katolikus és királyhű tartományok is csatlakoztak, bár névleg hűek maradtak a tartomány urához, II. Fülöphöz.
Spaanse Furie, MAS
Brüsszeli unió A későbbiekben II. Fülöp a féltestvérét, az osztrák Don Juant küldte kormányzónak. A király a feladatául a rend visszaállítását nevezte meg, de ehhez sem katonai erőforrásokat, sem vallási engedményeket nem adott. Don Juan 1577. január 7-én megkötötte a brüsszeli uniót: eszerint örök tiszteletben tartja a genti békét, a lázadó tartományok pedig elismerték II. Fülöp uralmát és Don Juant kormányzónak, emellett vállalták, hogy harcolni fognak a katolikus hit megőrzéséért.
A spanyol csapatok 1577. tavaszán megkezdték kivonulásukat. Ezért cserébe a Staten-Generaal-nak megtiltották a gyülekezést és betiltották a kálvinizmust. A brüsszeli unió feltételeit Orániai Vilmos, illetve Zeeland és Holland tartományok elfogadhatatlannak tartották és nem ismerték el Don Juan hatalmát. A felekezeti viták ismét fellángoltak. Mivel Don Juan fenyegetve érezte magát, sereget indított. Július 24-én Don Juan meglepetésszerű támadással elfoglalta Namurt, ezzel a brüsszeli unió és a Edicto Perpetuo előírásait is felrúgta. Hamarosan visszafoglalta Hollandia délkeleti részét.
Válaszul a rendi gyűlés 1577. december 10-én aláírta a második brüsszeli uniót, amelyben megerősítették a genti béke előírásait, de ebben már egyenlő feltételeket biztosítottak a protestáns és a katolikus vallásnak.
Arrasi szerződés és az Utrechti Unió A felkelés radikális elemeitől való félelmében a déli vallon tartományok megalkották az 1579. január 6- i Arrasi Egyezményt. Ezt Spanyol- Németalföld déli tartományai (Belgium déli része és Franciaország egyes részei) írták alá. Ebben hűséget fogadtak a spanyol koronának és elismerték Don Juan fennhatóságát.
Erre reagálva, pár nappal később Holland, Zeeland, Utrecht és Groningen tartományok képviselői megalkották az Utrechti Uniót. Ehhez februárban csatlakozott Gent is, majd Frízföld és még többen. Az ellenálló Amerfoort vezetőit erőszakkal kényszerítették az unió aláírására.
Az Utrechti Unió kijelentette, hogy az aláíró tartományok egyesült külpolitikát folytatnak, de belső ügyeiket maguk igazgatják. Közös sereget állítanak fel és háborúban segítik egymást. Holland- ban és Zeelandban vallásszabadságot vezettek be, a többi tartomány ezt maga határozhatta meg. Később ezt ez a két tartomány felrúgta és betiltották a katolicizmust.
Észak- és Dél- Hollandia szétválása Az Unió után kirobbanó harcokban a spanyolok ismét nagy részt elfoglaltak, többek közt Antwerpent (1585). A város eleste jelentős gazdasági és társadalmi következményekkel járt: Észak- és Dél- Hollandia szétválását jelentette. Ennek másik oka az volt, hogy az északi területeken a reformáció jobban fenntartható volt, mint délen. A holland terület közel az Utrechti Unió méretére csökkent. Ebbe csak Holland, Zeeland, Frízföld és Utrecht tartozott bele.
Republiek der Zeven Verenigde Nederlanden A megmaradt országrész Angliától kért és kapott segítséget, aminek következtében annak ‘védnöksége’ alá került. Főkormányzója Robert Dudley, Leicester grófja, Erzsébet királynő bizalmasa lett. Még az ő érkezése előtt Holland tartomány a sereg vezetőjének az elesett Willem van Oranje fiát, Maurits van Nassau-t nevezte ki (magyarul Móric orániai herceg). Ő ekkor még csak húsz éves volt.
De verovering van de stad Hulst op de Spanjaarden, Hendrick de Meijer, Rijksmuseum
A spanyol sereg tovább nyomult előre. A vesztes harcok okán és a hollandok ellenszenvét kivívva, az angol királynő bizalmasa inkább visszatért országába, de II. Fülöp a lázadók angol támogatása miatt úgy döntött, hogy Anglia ellen is hadba száll. 1588. július 29-én hajói elérték az angol partokat, ahol holland és angol hajók vártak rájuk- a spanyol Armada vereséget szenvedett. A királynő megbízottjának távozása után a hollandok úgy határoztak, hogy többé nem ajánlanak fel szuverenitást egy külföldi uralkodónak, majd 1588-ban megalapították a Hét Egyesült Holland Köztársaságot (Republiek der Zeven Verenigde Nederlanden). Ezzel a nyolcvanéves háború történetében egy új fejezet kezdődött.
II. Fülöp a francia hugenotta háború miatt visszarendelte Parmát (Alessandro Farnese), majd Franciaországba küldte, ugyanis a francia király utód nélkül hunyt el, örököséül pedig a protestáns Navarrai Henriket nevezte ki. II. Fülöp számára egy protestáns Franciaország túl nagy veszélyt jelentett, fontosabbat, mint a lázadó hollandok. Ezért Párma hercegének az északi harcokat fel kellett adnia. A háborúk miatt viszont Spanyolország lassan csődbe ment.
Aranykor és belviszály Ez a Köztársaság helyzetét nagyban előrelendítette. Az ezt követő időszakot nevezik ‘de Tien jaren’– nek, azaz a Tíz évnek (1588- 1598), amikor a holland lázadás sorsa a reménytelenből a ‘majdnem nyert’-re változott. Maurits van Nassau, a későbbi Prins van Oranje megreformálta az állami sereget, ezáltal kisebb egységekből állt és jobban tudott manőverezni. Szigorú fegyelmezettségével hosszú időkre Európa katonai iskolapéldájává vált. A köztársaság számos katonai sikert ért el. Miközben a harcok a határ menti területekre korlátozódtak, az északi tartományok nagyrészt békében éltek. A gyarmatok kialakulásával- kirablásával együtt beköszöntött a holland Aranykor: a gazdasági és kulturális fellendülés.
1598-ban Franciaország és Spanyolország békét kötött és a spanyolok ismét teljes erejükkel Hollandia ellen indultak. A Köztársaságra, – hogy a király elfogadtassa vele a saját békefeltételeit-, katonai és gazdasági nyomás nehezedett. II. Fülöp halála után helyét fia, III. Fülöp vette át. A békefeltételek elutasítása után ismét nagy támadás következett. Ez sikertelen volt- a spanyol sereg megint lázongani kezdett.
A felek 1609-ben, Hágában fegyverszünetet kötöttek egymással, de a harcok ennek ellenére Németországban ‘harmincéves háború’ néven folytak tovább. Hollandiában viszont Észak és Dél közt belharcok robbantak ki. Ezt megpróbálták elsimítani, de a béketárgyalásokon mindkét oldal a saját vallásának szabadságához ragaszkodott (észak: katolikus, dél: protestáns). Másrészt viták voltak a gyarmatokat illető kereskedelmi útvonalak miatt. A fegyverszünet után a spanyolok megint megpróbálták a lázadó tartományokat elfoglalni. Móric hirtelen halála után testvére, Frigyes Henrik herceg vette át a vezetést, majd serege több fontos várost is bevett.
Mindezek közben megalakult a Holland Kelet- indiai Társaság, ami az afrikai és távol-keleti gyarmatok kereskedelmét felügyelte, míg Amerika területén a Nyugat- indiai Társaság végezte munkáját. Az innen származó bevételek nagyban segítették az Aranykor fejlődését, illetve- a spanyol flották hajóinak fosztogatása révén- a háborút is.
Spanyolország egy utolsó kísérletben ismét megpróbálta visszaszerezni a lázadó tartományokat. Húszezer katonával indított flottát, de az a downsi csatában szinte teljesen megsemmisült. Ezzel nagyjából vége is lett Spanyolország tengeri hatalmának.
A nyolcvanéves háború 1648-ban a Münsteri Békével zárult. Ez a híres Vesztfáliai Béke része volt, ami a nyolcvanéves (holland) mellett a harmincéves (német) háborút is lezárta. …
Ezekre emlékezve tartották- tartják meg 2022. március végén- április elején a Brielle-i programokat. A Den Brielben megrendezett ünnepség menetben felvonultak a vízi koldusok, a hagyományos öltözékbe öltözött nép, halászok és természetesen a spanyol sereg tagjai is.
A holland népviseletekről szóló összeállítás harmadik, befejező része Zeeland, Frízföld, Groningen és Drenthe viseletének bemutatásával.
Frízföldön minden (normál) év nyarán megrendezésre kerül a ‘Boerebrulloft Joure’. Ez az egész rendezvény hagyományőrző: a jegyespár és a vendégek is régi fríz fogatokon érkeznek, tradicionális ruhákat viselnek, emellett pedig a régi néptáncot és hagyományokat mutatják be.
Zuid- Beveland/Zeeland: A helyi népviselet Hollandia legdrágábbja. Főleg nagy csipkekalapjairól ismert: ez a protestáns nőknél kagyló/ ovális, a katolikusoknál pedig trapéz alakú. Az oorijzer ezüst, két nagy, négyszögletű arany véggel. Jellemzően hatsoros korall nyakláncot jár hozzá, ami a nyak hátoldalán egy arany kapoccsal záródik.
A ‘kraplap’- itt a neve ‘beuk’– színes anyagból készült, ezen egy nagy, azonos színű, összehajtott kendő van. A szoknya- ‘keus’– általában nem látszik, mert minden oldalról kötény fedi: hétköznap kiskockás anyagból, vasárnap- vagy ünnepnapon pedig fekete merinógyapjúból.
Walcheren/Zeeland: A helyi viseletet a vasárnapi fehér ‘nővérkesapka’ jellemzi, ezüst oorijzerrel, arany spirálokkal. A ‘beuk’ szép anyagból, hímzéssel és időnként flitterekkel díszítve készül. Erre fekete, rövid ujjú kabátkát vesznek. A hétköznapi kötény itt is tarka pamut (általában fehér, feketével és szürkével), vasárnap pedig fekete merinógyapjú. A férfiak tipikus- egyfajta cilinderszerű- ‘tuunhoed-ot’ viselnek. Nyitókép: Zeeland, Tholen
8. Hindeloopen- Frízföld, Groningen és Drenthe: Hindeloopen viselete rendkívül színpompás. Gyakran használnak színes kartonanyagot. A férjes asszonyok kalapot viselnek, ami felül hengeres: ez a ‘fôrflechter‘. A helyi népviseletre jellemző az Európában és másutt is divatos ruházat kombinációja. Az általában kiállított fríz viselet az 1860. körüli ruházaton alapszik. Ehhez hasonló a drenhtei és a groningeni is. Az északi tartományok által hordott viselet két alsó- egy fekete és egy fehér- sapkából áll (onder- vagy tipmuts), ehhez társul még az oorijzer, amit egy úgynevezett ‘floddermuts-szel’, egy csipkesapkával fednek be. A 19. század folyamán az oorijzer egyre szélesebbé vált és 1870. körülre egyfajta sisak formát ért el, ami a fél fejet takarta. Ennek anyaga arany, ezüst vagy bronz, a viselője anyagi körülményeitől függően. A halántéknál díszétésekkel volt ellátva: Frízföldön az úgynevezett gombokkal. Ezeket Groningenben ‘stiften-nek’ hívták és művészien hajlított/ forrasztott arany-, vagy ezüstdrótból készítették.
Mostanra a népviseletek szinte teljesen eltűntek. Ennek oka egyrészt a mobilitás, mivel az emberek gyakrabban- könnyebben tudják saját falujukat, vagy épp térségüket elhagyni. Emellett hatással voltak rá a szigorú gyászolási szabályok, amik csak a népviseletet hordókra vonatkoztak.
A praktikus okok: a teljes népviseletbe való öltözés hosszú ideig tart és néha talán a turisták legyeskedése is tolakodó.
2008- ra még tíz régióban használtak rendszeresen népviseletet, de itt is főleg a nagyon idős asszonyok. A legtöbben Staphorst-ban és Rouveen-ben: ekkor nagyjából ötszáz nő és néhány férfi viselte ezt a fajta ruházatot. Második helyen állt Spankenburg, Bunschoten, Eemdijk, a maga körülbelüli háromszáz hagyományőrzőjével. Zeeland különféle régiójából pedig még olyan száz fő hordta rendszeresen a népviseletet.
Frízföldön a második világháború után napi viselője nem volt többé. Onnantól kezdve már csak a különleges ünnepeken, fesztiválokon látható.
Néhányan azok közül akik még hordanák nyugdíjas otthonba költöztek és már nincs aki segítene nekik a felöltésében. Másutt a holland nemzeti ünnepeken- pl. Prinsjesdag-on, Koningsdag-on-, néha esetleg más ünnepeken még felveszik. Emellett a régi ruhákat a hagyományőrző csoportok próbálják megőrizni, védeni, kiállítani.
Frízföld és Hollandia blog 