Egy piaci rés és egy okos ötlet: környezetvédelem és profit egyben. Ez valósul meg többek közt Amszterdamban és Rotterdamban, ahol egy cég arra alapoz, ami egyébként a városnak komoly gondot okoz: a csatornákba dobált műanyag szemétre.
Sajnos még mindig sokan vannak akik a szemetüket simán eldobálják, nem törődve annak következményeivel: ez lehet egyszerűen a városkép rondítása, vagy az élőhelyek tönkretétele, állatok- növények elpusztítása. Ezrek foglalkoznak azzal, hogy ezt a hulladékot önkéntes munkában, séta közben összeszedjék, de a vizekből ez nem olyan egyszerű. A Plastic Whale egy olyan mozgalom, ahol a résztvevők nem csak beszélni szeretnének, hanem cselekedni, de közben az sem kizáró ok, hogy jól is érezzék magukat.
Az amszterdami csatornákon elkezdték kihalászni a vízből a műanyag hulladékot, amit feldolgoznak, majd abből bútorokat vagy akár új hajókat készítenek, amivel ismét halászatra indulhatnak. A csavar benne az, hogy megtalálták azt a piaci rést, amivel az egészet bulivá alakítják át. Ennek három módja van:
– A cégek számára olyan csapatépítő napokat szerveznek, ahol a látogatók a hajóról élvezhetik az amszterdami csatornák látnivalóit- ugye ez a világ legjobb élményének lett kikiáltva (lásd korábbi cikk)-, eközben pedig maguk is részt vehetnek egy szórakoztató, versenyszerű horgászatban. Ezek a programok időközben nagy népszerűséget értek el, ezzel pedig a cég- a környezetvédelem haszna mellett- tiszta anyagi hasznonra is szert tesz. (A vállalatok szép árat fizetnek a programokért.)
– A céges bulikon kívül jelentkezhetnek magánszemélyek is. Ennek a ‘sima’ csatornai sétahajókázással szemben az az előnye, hogy hosszabb időtartamról, két óráról szól (angol és holland nyelvű ismertetővel), közben pedig ők is horgászhatnak és Amszterdamról is ismertetőt kapnak. (Valamivel olcsóbb, mint a céges buli személyenkénti ára.)
– A piszkos anyagiakon felül iskoláknak is tartanak bemutatókat, ahol a kapitány a gyerekeknek a ‘plasticsoep-ról’, vagy műanyag levesről beszél és arról, hogy mit tehetnek vagy épp nem tehetnek egy hajóban. Ez nem is árt, tekintve, hogy Hollandia ennyire ‘vizes’ ország. A program alatt két versenyszámban lehet indulni: – melyik gyerek horgássza ki a legtöbb műanyagot, illetve – ki horgássza ki a legfurább tárgyat a csatornából. Eztán- holland szokás szerint- mindenki nyer valamit, így egyik kicsi sem távozik csalódottan. A gyerekprogram ingyenes! (A többiről a honlapjukon tudtok információt találni.)
Úgy gondolom, hogy a cég példamutató: meg tudták találni a környezetvédelmi problémában a gazdasági hasznot, amit szépen ki is tudnak használni úgy, hogy közben másokat is feldobnak vele. ❤
Azt mindenki tudja, hogy a gyerekek és a sok víz nem férnek meg jól egymással. Hollandiában ezért többféle történetet találtak ki, hogy a kicsiket elriasszák a víztől- néha több, néha kevesebb sikerrel. A víz a veszély ellenére mindig is vonzotta a csöpprket, így előfordultak a balesetek is.
Hindeloopen-ben még mindig él a régi legenda, ami szerint a csatornákban élő Ame Gijs a víz alá húzza a gyerekeket, ami után soha többé nem térnek haza. A településen Ame Gijs hagyománya olyan erős, hogy még szoborral is megemlékeztek róla. … Egyszer, nagyon régen, amikor a gyerekek még az utcán játszottak, élt Hindeloopenben egy öreg asszony, akit Ame Gijs-nak hívtak. Ame a nagymamát jelentette, tehát valószínűleg már ekkor nagyon idős lehetett. Egy kicsi, rozoga házban lakott, a tető omladozott, így rendszeresen úgy befolyt a víz, mintha szitán csorogna befelé. Ame Gijs nem tudta megcsináltatni, mert szegény sorba született, de örült annak amije volt, így ez nem zavarta. Olyan apróságoknak örült mint a szomszédaival való beszélgetés, vagy a friss tojások, amiket a tyúkjai tojtak. A tyúkokat az akkori szokás szerint a konyhában tartotta, nap közben pedig hagyta, hogy kinn kapirgáljanak az udvaron. Amikor a Nap kisütött akkor Ame Gijs is kiment, hogy reumától fázós csontjait kissé átmelegítse- így legalább szemmel tudta tartani a környékbeli rosszcsontokat is, akik szívesen abajgatták a csirkéit. A gyerekek rendszeresen kergették a kakast is.
Ez a kakas különös becsben állt Ame Gijs szemében, mert egyszer megmentette, amikor kigyulladt a háza. Történt egykor, hogy egy régi, a tűzhelyen lógva hagyott konyharuha parázslani kezdett, majd a tűz a függönyökre is ráterjedt. A kakas valószínűleg menekülés közben beszorulthatott, a lába beleakadt egy szögbe, így eszeveszett kukorékolásba kezdett. Ezzel felébresztette Ame Gijst, így az el tudta oltani a tüzet. A kakas lába sajnos már nem volt megmenthető, így ekkortól egy lábon ugrált tovább. Ettől kezdve amikor a gyerekek elkezdték hajkurászni a csirkéket, a kakas nem tudott elég gyorsan elmenekülni. Nekik meg szórakoztató volt, ahogy egy lábon ugrál, így még inkább zavarták.
Egy napon, amikor Ame Gijs ismét a ház előtti padon, a tavaszi napsütést élvezve üldögélt, a gyerekek megint elkezdték kergetni a kakast. Az öreg állat annyira megijedt, hogy elpusztult. Ame Gijs ezt túl későn látta meg. Hirtelen nagy dühében a gyerekek után szaladt, miközben mindenfélének elhordta őket. Sajnos nem vette észre időben, hogy a csatorna közelébe ért, megbotlott, és belezuhant a vízbe.
A gyerekek azonnal segítséget hívtak, mert ők valójában semmi rosszat nem akartak. Az összegyűlt nép órákig kereste a vízben Ame Gijst, de sosem bukkant fel többé.
Azóta, ha egy gyerek túl közel merészkedik a csatornákhoz, hirtelen kinyúlik egy nagy, zöld, ráncos kéz, és megpróbálja a víz alá húzni. …
Sokak állítják, hogy ez nem csak egy régi mítosz, Ame Gijs még ma is ott él a töltés mögött, egy mérőműszer- egyfajta kút- közelében, amit a vízszint mérésére használtak. Ha az időjárás rosszabb, Ame Gijs dühös és rázza a mérőállomás láncait, mert még mindig végtelenül mérges szeretett kakasa elpusztulása miatt.
Hollandia legidősebb várasainak listája ellentmondásos: különféle szempontok alapján több ilyen rangsor is létezik. A ‘legidősebb város’ címre több város is igényt tart. Itt egy rövid, öt várost tartalmazó válogatást olvashattok.
Egy biztos: mindet érdemes meglátogatni!
Maastricht (Kr. e. 500)
Limburg tartomány fővárosa. Ma leginkább az Európai Uniót létrehozó, itt aláírt szerződéséről ismert. Nevét valószínűleg a latin Mosa Trajectum, azaz a Maas folyó átkelőhelyéről kapta (Maas+ tricht/ vagy -trecht/drecht, ami a Traiectum- pálya- rövidítése lehet).
Emberi lakóhelyre utaló leleteket itt már a régi kőkorszak idejéből is találtak. Ezek mintegy 250.000 évesek és Hollandia legrégebbi régészeti leletei. Kr.e. 10. környékén a rómaiak felépítették a Keulen- Tongeren, azaz a Via Belgica útvonalat. Ez itt Maastricht-nál keresztezte a Maas-t. A híd körül egy település épült fel, ennek központja a mostani Stokstraat-nál volt. Krisztus után 270-ben a települést a germán törzsek elpusztították. 333-ban a híd védelmére felépült a római Castellum.
Maastrich nevét először konkrétan- mint Masetrieth- 1051-ben jegyezték fel. Az évek folyamán ebből alakult ki a ma ismert név. Városi jogra 1229-ben emelkedett. Ekkor kapott engedélyt a régi földsáncoknak kőfalakra való kicserélésére is.
A középkorban fontos vallási központ és zarándokhely volt, illetve számos kolostor épült benne. 1566-ban az ikonoklazmus/ vagy képrombolás idején a templomok és kápolnák képeit, szobrait megsemmisítették. 1632-ben a Republiek der Zeven Verenigde Nederlanden/ Hollandia Hét Egyesült Protestáns Köztársasága kezébe került, majd a békefeltételek alapján kimondták a vallásszabadságot. 1793-ban a francia Kléber parancsnok foglalta el, majd fél évvel később a hágai békeszerződésben Franciaországhoz csatolták. Ez időszak alatt felszámolták a templomokat, káptalanokat, kolostorokat, az értékes készleteket megsemmisítették vagy eladták. A könyvtárakat, levéltárakat és kincstárakat kiürítették és megszüntették a rászorulókkal foglalkozó évszázados intézményeket.
1814- től a Holland Királyság Limburg tartományának fővárosa lett. Népessége (2022. jan. 21/ CBS) 120.837 fő, ezzel Limburg legnagyobb települése.
… Nijmegen (Ulpia Noviomagus Batavorum, Kr. e. 70 körül.)
A római régészet professzora, Jan Kees Haalebos szerint Nijmegen 98. körül kapott városi jogokat. Más források szerint már Kr.u. 17-ben állt itt egy település. Ásatások alatt pedig olyan érméket találtak, amik azt bizonyítják, hogy Kr.e. 19-ben már római katonák voltak itt. 69-70-ben a batávok lázadása alatt a települést felgyújtották, majd kissé másutt építették újra. A városi funkciók néhány kilométerrel nyugatabbra, a mostani Waterkwartier területére kerültek át. Ez 98-ban kapott vásárjogot és valószínűleg ugyanekkor szerezte meg a városi jogokat is. 2005-ben Nijmegen Hollandia legidősebb városának nyilvánította magát és megünnepelte fennállásának kétezredik évfordulóját
A város latin neve: Noviomagus a kelta ‘magos/piac’ és a ‘novio/új’ szavakból keletkezett. Nagy Károly alatt pedig Numaga lett a neve, majd Nieum-megen, vagy Nymegen.
A Római Birodalom alatt a Limes része volt, illetve a Birodalom és különféle germán területek határa. A római időkben egy nagy erőd is épült itt, aminek némelyik része még mindig megtalálható, illetve az ásatások alatt rendszeresen találnak római maradványokat.
A római idők után a hely valószínűleg frank kezekbe került. A frank uralkodó, Nagy Károly állítólag palotát is építtetett itt, így Nijmegent időnként császárvárosként is emlegetik. A 996-ban- más adatok szerint 1030 körül- megépült Szent Miklós kápolna egyike Hollandia kevés megmaradt román stílusú épületeinek. A hely a későbbiekben is komoly szerepet játszott. 1230-ban formálisan is megkapta a városi jogokat, majd Hanza- város lett. 1543-ban a Gelre többi részével együtt Habsburg fennhatóság alá került.
A reformáció itt is sok követőre talált és 1579-től a katolikusok jogait csorbították. Az 1585-ös megállapodással a protestánsok és reformátusok elvesztették korábban kiharcolt előnyüket.
1672-74. közt francia ostrom alá került, majd el is foglalták. A békét a Holland köztársaság (Republiek der Nederlanden) és Franciaország közt az 1678-as Nijmegeni Békekötéssel állították helyre. 1890-1940. közt Hága után a legfontosabb ‘indonéz’ városként tartották nyilván. Itt volt megtalálható a Holland Királyi- Indiai Sereg (KNIL) európai ága, a Kolonial Reserve, ami 1911-ben a Prins Hendrik laktanyába költözött. A ‘Koloniale reserve’ alapozta meg a híres nijmegeni ‘Vierdaagse-t’, azaz a négy napos túrát.
A város mágnesként vonzotta a ‘régi indiaiakat’- pl. ültetvényeseket és kormánytisztviselőket. Ennek hatása a nagy szabású villákon, például a ‘Villa Padang-on’ és a ‘Villa Salatiga-n’ látszik. Az indiai hatásra Nijmegen utcanevei is emlékeztetnek, amik a Javabuurt-ön vagy a Galgenveld-en találhatók. Mára ezeket védett városképpé nyilvánították. A katolikus emancipációs mozgalom hatására 1923-ban megkezdte működését a jelenlegi Radboud Egyetem. A második világháború idején Nijmegen volt az első elfoglalt holland város. Ez idő alatt jelentős károkat szenvedett.
A CBS adatai alapján 2021-ben 177.359 lakosa volt és ezzel a holland önkormányzatok listáján a tizedik helyen állt.
… Voorburg: (Forum Hadriani)
A Fossa Corbulonis, azaz a Rajnát és a Maast összekötő csatorna mellett állt. A helyen már Kr.e. 2700. körül lehetett település, de azután nem minden időkben lakták folyamatosan. A római jelenlét Kr.u 47-től észrevehető, római városi jogot 121-ben kapott.
1988-ban ünnepelte fennállása 2000. évfordulóját. Jules Bogaers régészprofesszornak a Rijkswijk közelében talált római kilométerkövőn történt vizsgalálatai alapján ez Hollandia legrégebbi városa. Római nevét Publius Aelius Hadrianus császárról kapta. A városi jogokat a császár- nem bizonyítható- látogatása után kapta meg. A rómaiak távozása után (i.sz. 270. körül) csak a huszadik században vált ismét jelentős hellyé. 2002-ben Leidschendam-mal összevonásra került. Mivel Hága mellett található, gyakran tekintik annak egyik külvárosának. Híres lakói közé tartozik a 17. századi író és költő Constantijn Huygens, illetve fia, a csillagász és matematikus Christiaan Huygens. Házuk most múzeumként működik. 1663-70. közt itt élt a filozófus Baruch Spinoza .
2009-ig Voorburg-ben kapott helyet a Holland Statisztikai Intézet (CBS).
Utrecht neve is egy régi gázlóra utal, ahol a Rajnán átkeltek a rómaiak. Egyesek szerint ez Hollandia negyedik legrégebbi városa. A mostani Domplein helye már a római korban lakott volt, itt egy katonai tábor állt. Itt építették fel a ‘castellum Traiectum-t’: az erődöt, ami a Limes, a Római Birodalom északi határán álló védelmi vonal része volt. A rómaiak távozása után az erődért a frízek és a frankok sokat háborúztak. A megmaradt falak később Trecht váraként éltek tovább.
690-ben Willibrord, az anglikán misszionárius és püspök a nagyrészt elhagyatott utrechti határállomásban egy két templomos lelki központot alapított, amihez később még egy harmadikat is hozzáépítettek. Ez lett a Domkerk, azaz Szent Márton-templom, Szent Salvador- templom és a köztük levő Szentkereszt- kápolna. Itt alakult ki Hollandia északi részének vallási központja- már a vikingek időszakán kívül. Később a püspük Észak- Hollandia legfontosabb uralkodójává vált, az egyházi központot pedig tovább bővítették. A XI. században a várhoz már a püspöki és császári palotákat is hozzáépítették . 1122-ben Utrech megkapta a városi jogokat. Eztán a városlakóknak joguk lett arra, hogy a város körül falakat emeljenek, majd megkezdődött az Oudegracht építése is.
Utrecht korának legragyogóbb, legnagyobb kulturális központja volt. A gazdagok- főleg az égetett tégla/baksteen használatának elterjedését követően- a csatornapartokon nagy házakat építettek. Kialakultak a rakpartok és a csatorna melletti jellegzetes rakparti pincék.
A tizennegyedik században felépült a Domtoren, az addig épült egyik legmagasabb ‘presztízstorony’. A XVI- XVII. században Utrecht fontos szerepet játszott a holland festészetben. Ennek ismert alakjai voltak pl: Jan van Scorel, a “manieristák” Joachim Wtewael, Abraham Bloemaert és Paulus Moreelse, az “utrechti karavaggisták” Hendrick ter Brugghen, Gerard van Honthorst és Dirck van Baburen, az “olaszista” Cornelis van Po.
A város lakossága 2021-ben 359 370 volt, ezzel Hollandia legrégebbi városai közül a legnagyobb.
… Zuthpen: i.sz.100-200
Zuthpen neve Zuid-venne-ből alakult ki. Ez folyami dűnék együttese, amik mocsaras rétek közepén helyezkedtek el. Több mint 1700 éves fennállásával az egyik legősibb holland város. A település a római korban keletkezett, mint germán falu. Ez idő óta folyamatosan lakott. A középkorban a jelenlegi ‘s-Gravenhof-ban állt. Miután 800. körül IJsselstreek beolvadt a frank birodalomba, a Hamaland grófok közigazgatási központjaként szerepelt tovább.
A viking támadások a IX. század végén elpusztították, ami után az évszázad végén egy húsz méter széles, U-alakú árokkal és egy kerek fallal vették körül. A mostani Groenemarkt, a Houtmarkt és a Zaadmarkt még ennek a korábbi falnak a részei. A XI. században rövid ideig uralkodói rezidenciaként funkcionált és palotát építettek benne. A gelderlandi grófok házassága révén Gelderlandhoz került, megnőtt és gazdaságilag is fontosabb lett, majd Hanza- várossá vált.
1191- 1196. közt városi jogokat kapott. Több gelderlandi város (pl. Arnhem, Doesburg, Doetinchem, Harderwijk, Lochem és Hattem) városi jogait innen származtatta. A XIII. században fallal kerítették körbe és a gróf által alapított Nieuwstad-dal bővült. 1284-ben és 1336-ban nagy tűzvészek pusztítottak benne, ennek következtében gyorsan áttértek a téglára. Innentől a házakat városi támogatással, téglából építették. Ebből a korból sok ház- pincétől padlásig- még most is megtalálható.
Hanza- városként- az útvám mentességnek köszönhetően- komoly szerepet játszott a rajnai kereskedelemben és a Balti-tenger kereskedelmében is. Zuthpen töb száz éve városi pénzverési joggal rendelkezik, de ezt csak négy időszakban használták ki aktívan (1478-1480, 1582-1583, 1604-1605 és 1687-1692).
A nyolcvanéves háború komoly időket hozott a számára. A XVI. század háborúi után az erődítményeket modernizálták, de ez sem segített. 1572. június 10-n a várost bevette Willem IV van den Bergh gróf, Willem van Oranje sógora. Van den Berg kiűzte a spanyolokat, de azok hamar visszavették a várost és véres megtorlást tartottak. Ez volt a ‘Bloedbad van Zuthpen’, azaz a zuthpeni vérfürdő.
A különféle háborúk és megszállások miatt a lakosság nagy része elköltözött vagy megölték. 1591-ben visszafoglalta Maurits van Nassau- ezzel megkezdődött egy hosszú időszaka, mint helyőrség és erődváros. 1672-ben a franciák foglalták el, akik a Walburgiskerk-et katolikus misékhez újították fel, de távozásuk után az ismét a protestánsokhoz került.
A zuthpeni erődöt 1700- után kibővítették.Ez a XVIII. században még egyszer megtörtént, hogy az ellenséget a várostól távol tartsák. A lakosság sok ideig csak a falakon belül élt. Miután 1874-ben feladáták az erődöt és a város körüli falakat eltávolították, az időközben megszaporodott lakosság számára megindult a térnövelés. Az erőd részei néhol még ma is láthatóak (de Bult van Ketjen). Zuthpen növekedése a víz okozta gondok és az iparosodás korlátozottsága miatt elmaradt a többi városétól és a lakosság csak az 1930-as években lépte át a 20.000-es létszámot.
Nem is olyan régen a higiénia és a saját wc még egyáltalán nem volt magától értetődő- vagy legalábbis nem ebben a formában. Hollandiában csak 1910- től kötelező a lakásokat külön WC-vel kell felszerelni, és csak 1965- től kellett az új építésű házakba fördőszobát készíteni. Nov. 19. a WC Világnapja, amit először 2001-ben rendeztek meg. Célja az, hogy legalább egy napra felhívják a figyelmet a szennyvízkezelés és a higiénia fontosságára.
Hollandia és a higiénia- régen Hollandia nem volt mindig ilyen szép és rendezett. A városok, falvak utcáit beborította a lovak és kutyák ürüléke, emellett – mint annyi más országban-, a vizet használták a hulladék eltüntetésére. Ide kerültek az emberi ‘melléktermékek’ is. Az Amszterdamba látogatók mindig feljegyezték, hogy a helyiek házaikat gyönyörű tisztán tartják, de a vizeket gondolkodás nélkül szennyezik. Emiatt gyakran törtek ki fertőzések, például kolerajárvány.
A gazdagok hamar kitalálták, hogy hogyan tudják a bűzt és fertőzést legalább nyáron elkerülni: nyári lakot vásároltak és a jó időt ott töltötték, hogy élvezhessék a tiszta vizet és levegőt. Persze ez csak a jómódúaknak volt megoldás.
Amszterdamban a legbüdösebb, legszennyezettebb csatorna a Goudsbloemgracht volt, amit 1854-ben töltöttek fel. Nevét eztán Willemsstraat- ra változtatták.
Másutt- pl. Den Helderben- az emberek nagydolgukat egyszerűen a tengerparton végezték, amit a dagály aztán elmosott. A dolgukat végzőket egy kis pénzért a járókelők kabátjukkal takarták. Markenben pedig közös, nyilvános latrinákat használtak, így a hulladék és bűz csak egy helyben gyűlt.
Hordórendszer Komoly előrehaladásnak számított, amikor elindították a hordórendszert. Ennek keretében az ürülékkel teli hordókat hetente, egy gyűjtőponton lehetett leadni, vagy a ‘strontkar’ szállította el őket. Ezek szagát persze már messziről is érezni lehetett. Gúnynevük Boldootkar lett, a Boldott kölnigyár után. Az összegyűjtött ‘cuccot’ később műtrágyaként, a környékbeli termelőknek adták el.
Ennek köszönhetően a csatornák vizébe már kevesebb szennyeződés került, de a gyáraknak, parasztoknak és a vágóhidaknak köszönhetően a víz majdnem ugyanolyan minőségű maradt. Erre csak a kiépített szennyvízhálózat jelentett megoldást. Addig viszont a legtöbben csak egy vödröt használtak, amire az egész nagycsalád ‘rájárt’és a helyhiány miatt gyakran állt a konyhában.
Boldootkar
Higiéniai forradalom A 19. század közepe táján orvosok, mérnökök és egyéb köztisztviselők statisztikák segítségével vitát kezdeményeztek a betegségek és higiéniai lehetőségek hiányának kapcsolatáról. Keresték a lehetőségeket a hulladékártalmatlanítás más formájára és az ivóvízminőség javítására. Bár ezek működése kezdetben nem volt zökkenőmentes, pozitív hatásuk mégis drasztikus volt. Ezzel az orvosok és mérnökök hatása a közegészségügyre és közszolgálati politikára megerősödött, így a közhigiéniai fejlesztéseket is ők kezdték irányítani. A közegészségügyi statisztikákban már nem az volt a lényeges, hogy ki gazdag vagy ki szegény, csak a lényeg, így a járványok vagy a csecsemőhalandóság sem aszerint lett tárgyalva, hogy az ‘tipikus szegénybetegség’. – Itt jön képbe a Hollandiában is dicsért magyar orvos, Semmelweis Ignác (áldassék a neve), aki kollégáit is kézmosásra és kézfertőtlenítésre szólította fel. Ez akkor nagy feltűnést és meg nem értést keltett.-
Amszterdam első szökőkútját 1853- ban létesítették, majd eztán a vízhálózatot szépen lassan kiterjesztették a lakóházakra és a cégekre is. Eztán sok szennyezett csatornát befedtek vagy betemettek.
Den Bosch-ban pedig, ahol most a városközpontot sétahajókról lehet megcsodálni, nem túl régen még nyílt csatorna állt, ami miatt gyakran elviselhetetlen volt a bűz. A helyzetet megoldó zárt csatornát csak a hetvenes évek elejére sikerült befejezni.
Wc a már meglevő szekrénybe telepítve
‘Igazi’ wc és a ‘wc bril’ (csúnya fordítással wc-szemüveg 🙂 , azaz ülőke) Az ‘igazi’ wc a gazdagabbak ötletéből származik és kezdetben csakis számukra volt elérhető, mert ők engedhették meg maguknak ezt a luxust. Hamarosan viszont elindult a tömeggyártás is, ami által a középosztály is szanitereket tudott vásárolni. Az első porceláncsészéket 1880. körül kezdték el használni, ezeket már rákötötték a vízvezetékekre, de még ülőkéjük nem volt. Ennek igénye csak a hideg, téli hónapokon merült fel, amikor sokan panaszkodtak hideg fenékre. Használatuk eztán vált általánossá.
Wc a konyhában A vízhálózatot hamarosan több más városban is kiépítették és egyre több házat csatlakoztattak hozzá- többek közt a gazdasági válság okán, munkahelyteremtési céllal. A régi házak szennyvízhálózatba való bekötésével betelepítették a saját wc- ket is. Ezek gyakran már meglevő szekrényekbe kerültek, de gyakran előfordult az is, hogy a konyhában kaptak helyet, mert a vízhálózat ott volt kiépítve.
A higiéniai termékekre egyre nagyobb lett a kereslet, Hollandiában több cég is csak ezekre szakosodott. Ilyen volt az amszterdami Van den Berg & Co, vagy a Firma Stokvis & Co és Peck & Co. A holland piacra szánt termékeket gyakran ‘még hollandabbá’ tették, például Niagara helyett Amstel-nek hívták, esetleg ‘delfti kék’ motívumokkal díszítették.
Wc- papír: A benti wc mellett már a hozzá tartozó papír is nélkülözhetetlenné vált. A boltokba a kifejezetten wc-papír először 1900. körül került, de ekkoriban azt még csak kevesen használták. Ehelyett általában a régi újságpapír volt elterjedt (még sokkal korábban a szalma), amit a leporelló-szerű keményebb, szürke papír követett. A toalettpapír a hatvanas évektől kezdett el elterjedni.
Az országba bekerülő állatok egy része komoly károkat okoz a természetben és az embereknek is egyaránt. Az örvös sándorpapagáj például elkergeti az őshonos madarakat, ellopja fészkelőhelyüket és hatalmas károkat okoz a gyümölcsösökben is.
Az új fajok megjelenése mindig törvényszerű. Vannak azok, amik saját erőből érkeznek egy adott országba- ők más csoportba tartoznak. Ilyenek például, amik a(z állítólag nem létező) klímaváltozás okán érkeznek. (Most csak az állatokról lesz szó.) Nem tekintik özönfajnak a – nagy kócsagot – hiúzt – vadmacskát – aranysakált (már az is megjelent) – farkast.
A másik réteg az, ami az ember közreműködésével került az adott helyre, ott gyakran megtelepedett és robbanásszerűen elszaporodott. Ezek a biológiai sokszínűség szempontjából (is) rendkívül károsak lehetnek. Az esetek nagyjából felében sosem derül ki pontosan, hogy hogyan kerültek ide, de gyakran egy hasonló éghajlatú országból származnak.
Hollandiában a megelőzésre- védekezésre éves szinten milliókat költenek.
Invazív, káros betelepülő fajnak számít például a – mosómedve – halcsontú réce (amúgy nagyon szép) – nílusi lúd – gyapjasollós rák – amerikai nyérc – örvös sándorpapagáj – ázsiai lódarázs
Persze a sort nyugodtan lehetne még folytatni.
Egy gondtalan magyar valószínű nem arra számít, hogy Rotterdamban papagájfelhőbe keveredik, vagy kiköltözve ezek a madarak felverik reggel az álmából, miközben lelegelik a kertjét. Miattuk már weboldalt is létrehoztak, ahol az emberek észlelésüket be tudják jelenteni.
A madár Hollandiában nem őshonos, eredetileg Indiából vagy Közép- Afrikából származik. Itt vagy kiengedték őket a kalitkájukból, vagy ki lettek dobva, mint oly sok más már nem kívánt/ megunt háziállat. Eztán egymásra találtak, csoportokba álltak és birtokba vették a kerteket, parkokat. Sajnos van pár olyan betelepült faj, ami képes itt áttelelni és szaporodni, így ezek az amúgy tetszetős, élénkzöld állatok a 2015-ös kb. 6500 megfigyeléssel szemben tavaly már tízezerszer tűntek fel. (Adatok a Waarneming.nl- től.) Főleg a nagyvárosokban, Amszterdamban, Hágában, Rotterdamban és ezek környékén fordulnak elő nagy számban. Viszont már kezdenek letelepedni Észak-Brabantban, Flevolandban és Zeelandban is. Enni pedig- az állatszerető hollandoknak köszönhetően, akik a szűkösebb hónapokban eleséget tesznek ki a madarak számára-, még a téli hónapokban is bőven tudnak. Máskor pedig a gyümölcsösöket, kertészeteket rabolják le, emiatt ezek tulajdonosai már kompenzációt kérnek a Dél- Holland tartománytól.
A védekezés egyébként az invazív fajok ellen nem egyszerű. Rájuk is ugyanaz a törvény vonatkozik, mint az ország többi állatára és nem lehet csak úgy kifogdosni- megölni őket. (Hollandiában nagyon kevés az egész évben vadászható faj: róka, nyúl, kanadai lúd, stb.)
Vannak olyan állatok amik direkt, ‘szervezetten’, valami célból kerültek be. A harlekinkaticát a levéltetvek elleni védekezésre kívánták felhasználni. Behozatala- Európában először Franciaországba, majd Belgiumba és Hollandiába- a biológiai védekezés elhibázásának iskolapéldája lett. Azóta elterjedt Európában szinte mindenhol, Magyarországon is. A fácán és a dámszarvas is betelepítve érkezett.
Véletlen került be több rákfaj. Ezek némelyike a szintén nem kívánt, de általános jelenségen kívül- mint például az, hogy eleszik a honos fajok élelmét, sőt, néha magukat a rákokat is, esetleg betegségeket hurcolnak be- más veszéllyel is jár. A kaliforniai vörösrák számlájára azt róják fel, hogy ásásával meglazítja a csatornafalakat, töltéseket. Ez történt például a Kinderdijk- nál is és némelyik nagyváros csatorna menti útjainál is előfordult, hogy emiatt szakadt be a burkolat. (Érthető, ha alatta nagy lyuk tátong. Erre ha egy nehéz jármű ráhajt, a következmény egyértelmű.)
Teknőséknél is van gond. A cuki állat a holland csatornákban és egyéb vizekben úgyszólván gond nélkül halad előre. Az ok itt is a kidobás lehet, amikor az akváriumi teknősökből annyit unnak meg, hogy ezek már veszélyt jelentenek a holland ökoszisztémára. A közönséges ékszerteknős árusítása már tilos, de akinek már van, az megtarthatja. Ha meg nem unja.
A holland természetben már tömérdek sárga-, vörösfülű- vagy egyéb fajta ékszerteknős él. Wassenaar-Leidschendam-Voorburg régió szerint mindenütt megtalálhatók az árokpartokon, csatornákban és parkokban. Elvileg nem annyira veszélyesek, de mégis: megeszik az ebihalakat, fenyegetést jelentenek a levelibékára, varangyra, tarajos gőtére. Volt már észlelés arról is, hogy kiskacsát rántottak le a víz alá. Némelyik pedig akár szalmonellával is fertőzött lehet. Ezek az állatok is csúnyán képesek harapni, de mégsem annyira veszélyesek, mint az aligátorteknős, ami már nem egy leharapott ujjért felelős. Szerencsére Hollandiában nem fordul elő gyakran.
A teknősökre a kihalási politka vonakozik: elvileg itt nem képesek szaporodni, tehát a szagértők arra várnak, hogy maguktól kihalnak. Ennek megfelelően ha valami bajuk volna, elvileg kezelni sem lehet őket. Kivétel erre pár speciális menhely, ami általában tömve van és új egyedeket nem képes fogadni.
Az egzotikus állatok elleni védelem a tartományok feladata, de ők a pénzt- figyelmet inkább a nagyobb kockázatot jelentő fajokra fordítják. Az elütött- beteg- kihorgászott állatokat így elvileg nem kezelhetik, vagy kifogásuk után 12 órán belül a speciális mehelyre kell jutniuk- ahol gyakran nincs hely.
Frízföldön egy faluban, Harkemában van egy egyesület, a Stichting Schildpaddenopvang. Ebben a teknősmenedékben tavaly csaknem hétszáz teknős volt. Itt tervben van még 5 hektárnyi plusz terület bevonása is. (Megint elvileg) Hollandiában ezeknek az állatoknak túl hideg van a szaporodáshoz, de már találtak olyan helyeket, ahol a tojásban embrió fejlődött. Nem túl messzi, Németországban pedig volt már igazolt szaporodás. Szintén a (nem létező) klímaváltozás eredményképp.
A teknősmenedékben Frízföldön gondoltak erre is: van homokos part, ha egy teknős le szeretné tenni a tojásait, de a homokban levő só segítségével megakadályozzák, hogy azokban élet fejlődhessen. A kérdés csupán annyi, hogy ezeknek az állatoknak a megtalálói/ megunói hajlandóak- e Frízföldig utazni azért, hogy a teknősök jó helyre kerüljenek. A többi kidobott- megszököttről pedig- pl. a kígyók, amik tavasszal ‘tömegesen’ jelentek meg, még nem is volt szó.
A kép a ‘Hollandiában szaporodásra képtelen’ teknősöket mutatja tojásrakás közben a fríz menedékben. Az persze kérdéses, hogy a tojásokból kelne- e ki valami… A helyen több fajta teknős él.
Frízföld és Hollandia blog 