Hollandia és a hozzá tartozó szigetek (régi gyarmatok) területén is vannak csodálatos helyek, amik rajta állnak az UNESCO Világörökségeinek listáján.
Mi a világörökség?
“A világörökség olyan kulturális és természeti örökség, amelyet pótolhatatlannak, egyedinek és az egész világ tulajdonának tekint és amelynek megőrzését nagy jelentőségűnek tekintik.”
Mint a gízai piramisok. Vagy Budapesten az Andrássy út, Hősök tere és környéke. És persze a holland világörökség.
Ez utóbbiakat szeretném bemutatni, hátha valaki pont ettől kap kedvet a meglátogatásukhoz. Aki Hollandiában él annak nem is megoldhatatlan, a turisták számára pedig van minimum egy- kettő, ami szinte kikerülhetetlen.
Jelenleg összesen tízen vannak, még több várólistán áll. Nyolcnak Hollandia ad otthont, egynek Curaçao, mint Hollandia önálló része, egy pedig közös a Hollandia- Németország- Dánia trióval.
Az elsők:
-Schokland- sziget, egy sziget a szárazföldön.
Ez kissé bizarrnak tűnhet, de ez van. A legelső ami Hollandiában felkerült az UNESCO listájára.
A terület egy sziget volt az ország északi részén, ahol az emberek főképp halászatból és tengerentúli kereskedelemből éltek. Schokland fontos hely volt a Zuiderzee- ben (zuid: dél, zee: tenger) történő szállításban. Az IJssel- folyó torkolatánál feküdt, forgalmas hajózási útvonalon. Viharok alatt a hajók itt kerestek menedéket, ezzel is fellendítve a kereskedelmet. Az erős viharok és rendszeres áradások miatt a sziget a tenger elleni folyamatos küzdelem jelképévé vált.
Schokland a középkorban sokkal nagyobb volt, mint ma, de a heves viharok és áradások miatt a sziget egyre kisebb lett, majd az 1825-ös árvíz az egészet ellepte. A part mentén több mint két kilométer mélyen sok minden elpusztult. A lakosok házaik padlására menekültek. Többen meghaltak, a házak megsemmisültek, vagy megsérültek. Később az egész szigetet evakuálták, nem csak a víz betörései, hanem a beltenyészet és a szegénység miatt is: a halászat jövedelme már nem volt elég az életben maradásukhoz. Eztán állandó jelleggel már csak pár ember tartózkodott itt, emellett rendszeresen érkeztek idénymunkások: nádvágók vagy gátépítők, majd népszerű turisztikai célponttá vált.
Miután 1940- ben az északi gát készen lett és elzárta a tengert, illetve a vizet kipumpálták a területről, a sziget végül a szárazföldre került. Ezzel megkezdődött az a folyamat, amit csak később vettek észre: a talaj alatti tőzeg elkezdett kiszáradni, emiatt pedig nagyjából másfél métert süllyedt. A visszamentési munkálatok keretében elkezdtek bele vizet visszatölteni de a kiszáradt tőzeg ezt már nem volt képes felvenni, így most a még menthető részt próbálják eredeti állapotában fenntartani.
A terület körvonala még ma is élesen kirajzolódik és elkülönül a környező tájaktól. A hollandok szerint a lakosok még a mai is pontosan úgy élnek ott, mintha szigeten volnának.
A korábbi Schokland- sziget egy régészeti emlék: tele ásványkincsekkel, egy hely a föld és a víz között, régi kultúrtörténettel és egyedülálló természettel.
Már 10.000 évvel ezelőtt éltek itt emberek. Régészeti leletekben és műemlékekben gazdag.
A legismertebb nevezetesség itt talán Urk, egy régi halászfalu, szintén évszázados történelemmel. Az emberek helyi dialektusban beszélnek, a kikötő és a sikátorok pedig egyedülállóak.
A műemlékek és a múzeum szintén megérnek egy látogatást.
Figyelem: a lakosok ugyan többek közt a turistákból élnek, ennek ellenére a páromat majdnem kizavarták a faluból, amikor vasárnap ment és megpróbált fényképezni. A vallásos helyiek a vasárnapot nagyon- nagyon tiszteletben tartják, jobb, ha a látogatást más napokra időzítitek.
…
-Amszterdami csatornagyűrűk és erődök: De Stelling van Amsterdam
1996. óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján.
A három csatornagyűrű: a Herengracht, a Keizersgracht és a Prinsengracht a hozzá tartozó erődökkel eredetileg védelmi célokra, 1880- 1914 között készült. Célja az ellenség városon kívül tartása volt. Ezt a csatornák, gátak segítségével és a környező földek elárasztásával szerették volna elérni.
Mivel a talajra- pont a benne és környezetében levő víz miatt- nehézkes építeni, ezért sok erőd ma is magányosan, a házaktól távol áll. Ennek köszönhetően mára sok különleges növény és állatfajta él ott békében. Pont emiatt számos erődöt a természetvédelem kezel.
Évente egy pár alkalommal sokukat vezetett túrán meg lehet nézni. Néhányat már másra is felhasználtak, például:
– A Veldhuis erőd ma Légi Hadtörténeti Múzeum (1940–1945)
– Az Aalsmeer erőd ma a Légi Hadtörténeti és az ellenállás Múzeuma (1940–1945)
Más jelleggel:
-Muiden erőd, ma étterem
-Nekkerweg Zuidoostbeemster-en, mint wellness üdülő
-Kudelstaarti erőd, kikötő és kemping működik benne
-Vijfhuizen erőd, ez most művészeti stúdió
-Fort Benoorden, Purmerend- borkereskedelem és panzió
…
-Kinderdijk-elshouti malomrendszer- De Kinderdijkse molens
19 csodaszép malom Dél- Hollandiában, Ablasserdam önkormányzatban. 1997. óta áll a Világörökségek listáján.
Céljuk a terület vízmentesítése volt. Az elsőket még a 10- 13. században építették. Jóval később, 1738 – 1740. közt készült a legtöbb, a ma itt álló és még működő malmok nagy része ebből az időszakból származik. 2008-ban a leromlott állapotú épületeket felújították- szerencsére nem mind szorult rá. A szélmalmok mellett a védett területen kerékpárút vezet.
A malomrendszer makettjét Hágában a Madurodam parkban is felállították.
Szinte minden Hollandiába érkező turista számára kihagyhatatlan program.
-Willemstad történelmi része, a belváros és a kikötő Curaçao- ban
Willemstad Curaçao és a Holland- Antillák fővárosa és a Kis- Antillák legnagyobb városa. A hollandos jellegű építészet miatt néha “a nyugati félteke Amszterdamának” hívják. Ez nagyon látványos, de inkább portugál eredettel bír és sárga, piros, illetve kék színekben pompázik. A város fontos látnivalója a 168 méter hosszú, fából készült Emma királynő komphíd.
A város Curaçao délkeleti oldalán található, amely a Szent Anna- öblön keresztül a Karib-tengerhez kapcsolódik.
1997. óta áll az UNESCO listáján.
Folytatás később a többi Világörökségi helyszínnel.
Vera
https://nl.wikipedia.org/wiki/Lijst_van_Werelderfgoederen_in_Nederland
#Hollandia #Friesland #fríz #holland
#Unesco #világörökség #természet #tipikus #víz #malom #csatorna #Urk