A holland népviseletekről szóló összeállítás harmadik, befejező része Zeeland, Frízföld, Groningen és Drenthe viseletének bemutatásával.
Frízföldön minden (normál) év nyarán megrendezésre kerül a ‘Boerebrulloft Joure’. Ez az egész rendezvény hagyományőrző: a jegyespár és a vendégek is régi fríz fogatokon érkeznek, tradicionális ruhákat viselnek, emellett pedig a régi néptáncot és hagyományokat mutatják be.
Zuid- Beveland/Zeeland: A helyi népviselet Hollandia legdrágábbja. Főleg nagy csipkekalapjairól ismert: ez a protestáns nőknél kagyló/ ovális, a katolikusoknál pedig trapéz alakú. Az oorijzer ezüst, két nagy, négyszögletű arany véggel. Jellemzően hatsoros korall nyakláncot jár hozzá, ami a nyak hátoldalán egy arany kapoccsal záródik.
A ‘kraplap’- itt a neve ‘beuk’– színes anyagból készült, ezen egy nagy, azonos színű, összehajtott kendő van. A szoknya- ‘keus’– általában nem látszik, mert minden oldalról kötény fedi: hétköznap kiskockás anyagból, vasárnap- vagy ünnepnapon pedig fekete merinógyapjúból.
Walcheren/Zeeland: A helyi viseletet a vasárnapi fehér ‘nővérkesapka’ jellemzi, ezüst oorijzerrel, arany spirálokkal. A ‘beuk’ szép anyagból, hímzéssel és időnként flitterekkel díszítve készül. Erre fekete, rövid ujjú kabátkát vesznek. A hétköznapi kötény itt is tarka pamut (általában fehér, feketével és szürkével), vasárnap pedig fekete merinógyapjú. A férfiak tipikus- egyfajta cilinderszerű- ‘tuunhoed-ot’ viselnek. Nyitókép: Zeeland, Tholen
8. Hindeloopen- Frízföld, Groningen és Drenthe: Hindeloopen viselete rendkívül színpompás. Gyakran használnak színes kartonanyagot. A férjes asszonyok kalapot viselnek, ami felül hengeres: ez a ‘fôrflechter‘. A helyi népviseletre jellemző az Európában és másutt is divatos ruházat kombinációja. Az általában kiállított fríz viselet az 1860. körüli ruházaton alapszik. Ehhez hasonló a drenhtei és a groningeni is. Az északi tartományok által hordott viselet két alsó- egy fekete és egy fehér- sapkából áll (onder- vagy tipmuts), ehhez társul még az oorijzer, amit egy úgynevezett ‘floddermuts-szel’, egy csipkesapkával fednek be. A 19. század folyamán az oorijzer egyre szélesebbé vált és 1870. körülre egyfajta sisak formát ért el, ami a fél fejet takarta. Ennek anyaga arany, ezüst vagy bronz, a viselője anyagi körülményeitől függően. A halántéknál díszétésekkel volt ellátva: Frízföldön az úgynevezett gombokkal. Ezeket Groningenben ‘stiften-nek’ hívták és művészien hajlított/ forrasztott arany-, vagy ezüstdrótból készítették.
Mostanra a népviseletek szinte teljesen eltűntek. Ennek oka egyrészt a mobilitás, mivel az emberek gyakrabban- könnyebben tudják saját falujukat, vagy épp térségüket elhagyni. Emellett hatással voltak rá a szigorú gyászolási szabályok, amik csak a népviseletet hordókra vonatkoztak.
A praktikus okok: a teljes népviseletbe való öltözés hosszú ideig tart és néha talán a turisták legyeskedése is tolakodó.
2008- ra még tíz régióban használtak rendszeresen népviseletet, de itt is főleg a nagyon idős asszonyok. A legtöbben Staphorst-ban és Rouveen-ben: ekkor nagyjából ötszáz nő és néhány férfi viselte ezt a fajta ruházatot. Második helyen állt Spankenburg, Bunschoten, Eemdijk, a maga körülbelüli háromszáz hagyományőrzőjével. Zeeland különféle régiójából pedig még olyan száz fő hordta rendszeresen a népviseletet.
Frízföldön a második világháború után napi viselője nem volt többé. Onnantól kezdve már csak a különleges ünnepeken, fesztiválokon látható.
Néhányan azok közül akik még hordanák nyugdíjas otthonba költöztek és már nincs aki segítene nekik a felöltésében. Másutt a holland nemzeti ünnepeken- pl. Prinsjesdag-on, Koningsdag-on-, néha esetleg más ünnepeken még felveszik. Emellett a régi ruhákat a hagyományőrző csoportok próbálják megőrizni, védeni, kiállítani.
Hat éve költöztünk ki, a kislányom ennyi idő alatt elkezdte és be is fejezte az általános iskolát. A költözködésünkkor hivatalosan még ovis volt, a nagycsoporttól köszönt el márciusban. Én szülőként pedig a hivatalos dolgokat próbáltam intézni, hogy innen ki legyen jelentkezve, az új országba pedig be.
‘Könnyű’ helyzetben voltunk, mivel a párom és egy kollégája a családjával már pár hónapja kinn volt, ők már felderítették, hogy melyik iskola fogadja a nyelvtudás nélkül érkező magyar gyerekeket. Szóval az igazgató már tudott a várható új magyarkáról és a tanárokat sem riasztotta el az, hogy hogyan is fognak majd kommunikálni egymással. A sulit a lánykám nem azonnal kezdte meg, mert előbb ismét haza kellett mennünk ügyet intézni, így az első osztályba a tanév utolsó másfél hónapjára tették be- hat és fél évesen.
Aki Hollandiában él az tudja, hogy a kicsik négy év plusz egy naposan már kezdhetik az elsőt, így egyértelmű volt, hogy az én kislányom nagyon kilógott a sorból. Amiatt is, hogy egy addigra összeszokott közösségbe került be, akiknek a nagy része már az ugyanebben az épületben levő oviba is együtt járt.
Már több gyerekes anyaként engem pedig az sokkolt amikor az iskola igazgatója közölte, hogy mit is kell beszereznünk a gyereknek a kezdéshez: Egy pincurka hátizsákot, amiben elfér az uzsisdoboza és a pohara. Slussz. Rákérdeztünk: ceruza, tankönyv, füzet, egyéb…? Nagy szemekkel nézett vissza, hogy akkor mire való a kormány? Annak a dolga ezek kifizetése, nem a mienk. Bevallom, ezt hónapokig hihetetlennek éreztem. Fizetnivalónk sem volt az első évben, mert a január után érkezett gyerekeknek már nem kell. Későbbi évekre persze igen: az idei költség 35 euróra jött ki. Évente/ gyerek. Ebben benne van a Télapó, farsangi és más bulikon megnyerhető ajándékok, kirándulások, wc-papír, minden. Kaja nincs, azt nem kapnak, kivéve a ‘sátoros ünnepeken’.
Kislányom számára a nyelvi korlátai és világának a teljes felborulása miatt borzasztó időszak következett, rengeteg sírással és hasfájással. Az elsőben töltött pár hét meg sem a nyelv megtanulására, sem beilleszkedésre nem volt elég. Sőt, mivel a többieknél több mint két évvel idősebben került oda, hiába kezdtek kialakulni a kapcsolatai: a másfél hónapos első osztály után a nyári szünetet követően azonnal harmadikba került, hogy írni- olvasni tanuljon, még mindig szinte totál nyelv nélkül.
Már más csoportokban vagy régebbi blogbejegyzésben volt szó erről az időszakunkról és kaptam is miatta hideget- meleget, mert sokak szerint csakis az történhet amit ők tapasztaltak meg- ami ettől eltér az csak hazugság. Nos, ismét: Itt nincs nyelvi felkészítő. Aki nálunk kerül az általános iskolába az vagy felzárkózik élesben, vagy kibukik. Tompítása a dolgoknak az, hogy ebben a tanárok ezerrel támogatnak mindenkit, legyen az a kisdiák vagy az általában szintén holland nélkül érkező szülő: szíriai, cseh, magyar vagy thai, mindegy. Persze volt olyan tanárnő, aki nem túl finoman közölte velem (is), hogy ‘anyuka, tessék a gyerekkel együtt- gyerektől a nyelvet megtanulni’, de a kicsik számára minden lehetőséget megadtak: tabbal a kezükben rohangásztak a gyerek után ha annak gondja volt, hogy a fordítóprogram segítségével kiderítsék mi is a baj. Vagy épp a másik anyukát ‘vadászták le’, aki véletlen épp arra járt, hogy ‘sír a másik családból való kicsi, segítsen’. Az is megtörtént, hogy a négy- öt éves másik magyar picike lányt hívták át az osztályából, hogy ‘gyere kérlek, segíts fordítani’.
A kislányommal pont tegnap, a középiskolai dolgai megvásárlása közben egy boltban futottunk össze az egyik korábbi tanárnénijével, aki ebben a nyelv nélküli időszakban a hét majdnem minden napján külön olvasott vele, hogy a betűket, kiejtést, szavakat megtanulja. Megoldották, hogy legyen rá kapacitás. Azóta is hálás neki a segítségéért.
A harmadik osztály még olyan nehezen vette, hogy nagyjából kilenc hónapig lebegett a kérdés a levegőben: megéri- e az egész, vagy húzzunk haza azokkal a körülményekkel együtt is amik miatt a kiköltözés mellett döntöttünk. Végül úgy tűnt elsimulnak a dolgok, bár ezer százalékig a mai napig sem vagyok biztos benne.
Bizonyítvány, értékelés: A biziben van betű szerinti értékelés: O: onvoldoende, azaz elégtelentől a P, azaz prímáig. Emellett hosszabb szöveges rész is, amiben az egészet kifejtik és diagram, ahol a fejlődés képben látható. Plusz fotók. Mi a bizonyítványai megkapásakor mindig a diagramot néztük, ami a változást mutatta.
Eleinte igazán értékelni nem is lehetett, mert nyelvi szinten még rettentő sokat kellett behoznia. De azok a tantárgyak ahol nem a nyelv számított (pl. matek), már a kezdetektől nagyon jól ment neki. A bizonyítványában félévente láthattuk ahogy a teljesítménye emelkedik. Ez bőven elég volt. Lehet, hogy a másként gondolkodók megköveznek: nem kértem tőle, hogy (minimum) atomtudós szintig vigye, csak annyit, hogy haladjon. Ezzel együtt ha valaki ezer szakkörre küldi a gyerekét és csakis az ötös felel meg neki (magyar ötös, itt tíz), legyen. Csinálja, az ő dolga. Elfogadom.
Azt hiszem a hatodik év végekor volt szó először a továbbtanulásról. Kínaiul hangzott az egész, nagyjából abban maradtunk az épp aktuális osztályfőnökével (minden évben más), hogy majd kiderül mi lesz. A holland továbbtanulási szisztéma borzasztóan kaotikusnak tűnt. Körülbelül ugyanez volt hetedikben is, csak a koronával bonyolítva. Beszéltünk róla a tanárral, elmondta, hogy mik a lehetőségek majd megbeszéltünk, hogy ő jobban tudja itt mit lehet és mik a pontos irányok, de még van időnk.
Nyolcadikban annak ellenére megírták a CITO- és eind-toets-ot, azaz a mindent eldöntő vizsgákat, hogy a suli a vírust követő intézkedések miatt ‘mesésen alakult’ : hol volt, hol nem volt. A kormány által elrendelt iskolabezárásokon kívül a gyereknek még háromszor kellett egy- egy hetet itthon maradnia karanténban. Emellé jött még az is, amikor (másfajta) betegséget kapott el. Végül eldőlt, hogy a suli hol javasolja a továbbtanulását.
A helyzet itt jóval másabb mint otthon: nem volt felvételi vizsga, komolyabb körömrágás. A tanárok már az előző évek alatt és persze főleg az utolsó kettőben figyelemmel kísérték a gyerekek tudását és mentalitását.
Ez az ő osztályfőnöke szerint itt azt jelenti, hogy figyelembe veszik azt is, hogy némelyek ‘drukkhelyzetben’ leblokkolnak, tehát nem biztos, hogy a vizsgájuk eredménye a valós tudásukat tükrözi. Ilyenkor a gyerek mindennapos iskolai teljesítményét jobban figyelembe veszik.
Ugyan megkérdeztek minket és a gyereket is, hogy mi volna a jövőbeli terve, de állítólag a tanár és az iskola javaslata volna a döntő. Nálunk, a kislányom esetén ez a kettő egybevágott, tehát nem volt vele semmi gond. (Viszont olvastam olyanról ahol a szülő emiatt perre ment az iskolával, mert nem értett egyet annak döntésével.)
A jelentkezési papírját elküldték a kiválasztott- javasolt iskolába, a tudásának megfelelő szintre (szerencsére nem rossz), már csak várni kellett. Hamarosan kaptunk egy visszaigazolást ami szép, udvarias körmondatokban annyit jelentett: kösz, megkaptuk, feldolgozás alatt, majd értesítünk. Pár hét után ismét levél: gratulálunk, üdvözlünk a diákjaink közt, ebbe az osztályba fogsz járni, az osztályfőnököd ez és ez. További információk hamarosan.
A tervekben a választás előtt benne lett volna pár iskolalátogatás is, de a pandémia miatt erre (sem) volt lehetőség. Volt ahol online próbáltak erre valamiféle megoldást találni, volt ahol nem. Az általunk kiválasztott iskola a már ott tanulók segítségével készített egy kisfilmet, egy ‘reklámot’, amiben persze csak a ‘húdeszuper’ érzést lehet látni és emiatt nekem nem igazán látszik életszerűnek. Olyan ‘túl szép, hogy igaz legyen’. Bár jó lenne.
A vírus szinte az egész ‘szokott nyolcadikos’ folyamatot felborította. Nagyon készültem például a ‘musical’ előadásukra, ami az otthoni ballagás- mizéria- ünnepség helyi megfelelője. Volna, normál években. Most nem volt, pedig sokak szerint ez az általános iskola befejezésén a korona. Helyette hetekig készültek- mint alternatíva- egy kisfilmmel amihez a direkt ilyen alkalomra készült forgatókönyvet valahonnan a netről rendelte meg az iskola. Sok gyakorlás után fel is vették, amihez egy- két délután benn kellett maradniuk. A többi részt elintézték nap közben, kissé a tanulás rovására- már ha a szintfelmérő vizsgák után van igazi tanulás. A vakáció előtt pedig egy héttel meg lettünk hívva a sulijába a filmvetítésre, amivel így kiváltották az addig általános musicalt. (Ahol ugyanúgy ők játszottak volna egy kitalált/ megvett történtet, de élőben.) Mivel a gyermek itthon azt mondta, hogy a film nagyjából fél órás, én eszerint kértem meg a szomszédot, hogy figyeljen a kisebb csemetére, mert a koronaszabályok miatt őt nem lehetett vinni. De gondoltam fél óra, mi baj lehet…? Aha…
A nyolcadikosokat fél órával előbbre, egy másik helyszínen hívták össze. Fogalmunk sem volt róla, hogy miért, a mienk pedig épp elrontotta a gyomrát és emiatt rosszul volt. Úgy határoztunk, hogy a filmet nélküle is meg tudjuk nézni. Ő egyáltalán nem akart volna menni a vetítésre mert kellemetlennek érezte, hogy saját magát lássa benne. Így hagytuk, hogy itthon maradjon. Egészen addig míg az iskolában meg nem láttuk, hogy jóval nagyobb a hajcihő mint gondoltuk: vörös szőnyeg volt leterítve már a kaputól, zászló felhúzva és videós állt készenlétben. Majd kiderült, hogy miért is hívták őket bicikli nélkül a város másik pontjára: titokban megszerveztek nekik egy sztáros bevonulást, rózsaszín limuzinnal érkezve. Kivéve a mienk, mert ugye nem ment el…
Szegényt felhívtam, hogy ‘bocs, úgy néz ki ebből nem maradhatsz ki, próbálj azonnal itt lenni’. Kelletlenül, de meg is érkezett- még szerencse-, mert minden gyereknek végig kellett lejtenie a vörös szőnyegen, miközben a szülei kísérték, majd a bejáratnál fotózás. Ez volt a másik amire nem számítottam. Úgy volt, hogy szimpla filmnézés, nuku ünnepély- már csak a korona miatt sem. Más is megjárta, több szülő mondta, hogy ő is átöltözött- megfésülködött volna ha erről tud…
Következő meglepetés a beérkezéskor jött: a koronaszabályok miatt a vendégeket kis létszámú csoportokra osztották, amik mindegyike más- más osztályba kellett, hogy menjen. Itt egy-egy tanár volt a házigazda, aki kávét- teát kínált. A családnévvel ellátott asztalokon pedig egy- egy teli papírtáska állt, benne többféle chips, csoki és mindenkinek innivaló, hogy legyen mit ropogtatni a mozizás alatt. Mindez ingyen, azaz az év elején befizetett szülői hozzájárulásból. Viszont minden asztalon ott állt a program: két és fél óráról! Azonnal rá is kérdeztem, mondván, hogy a kicsi felügyelete fél órára van megbeszélve és az apuka is éjszakás műszakba indul(na), a tervezett időtartamon belül… Hát, így jártunk. Újratervezés: én felhívtam a szomszédot, hogy maradhatunk-e, tud- e a kicsire figyelni, a párom pedig a főnökét, hogy ez van, megolható- e? Szerencsére mindketten rugalmasak voltak, úgyhogy megpróbáltuk élvezni a helyzetet.
Mint kiderült a gyerekek csak egy- egy szeletét ismerték a filmnek, ami végül az ‘összeállításkor’ jóval hosszabb lett mint várták. Emellett pedig az összes elbúcsúzó nyolcadikosról személyre szóló fényképes bemutatót- búcsúztatót készítettek, amit egyenként el is mondtak- bemutattak, ebben kiemelve az értékeiket: okos, talpraesett, segítőkész, kinek mi. Nagyon – nagyon pozitívra sikeredett, az egész este és a film is szuper volt. Megérte a plusz izgalmat (részünkről, a gyors átszervezés miatt) és a belefektetett munkát (a lányom, a többi gyerek és a tanárok részéről).
A másik, ami itt hozzátartozik a nyolcadikosok évzárásához az a kamp, avagy év végi táborozás. Ezt az iskola a koronaszabályokra hivatkozva már meg sem szervezte, ami miatt a szülők és gyerekek részéről hatalmas volt a felháborodás. Végül ‘alternatív módon’ maguk a szülők oldották meg- iskolai időben úgy, hogy a tanárok is kísérték az osztályt. Szóval olyan lett mint az egyszeri lány a magyar népmesében, aki vitt is ajándékot meg nem is… Iskolai is lett, azaz mégsem. Igaz, nem egy hétre- szerencsére-, hanem csak másfél napra, egy hétvége előtt. Végül a tábor a kislányom számára nem volt túl happy, de ez más téma.
A vakáció előtt már csak egy dolguk volt: az utolsó tanítási napjukon (egy nappal előbb, mint a többieknek) kiugrottak az osztály ablakán. Földszint. Ez a ‘bulija’ annak, hogy utoljára kilépsz az iskolából. Azt, hogy ez egy több emeletes iskolában hogyan működik nem tudom, remélhetőleg megszervezik, hogy a nyolcadikosok mindenütt földszinti termet kapjanak. Legalább egy napra. Kis furcsaság: tavaly, amikor még csak hetedikesek voltak, volt egy osztálytársuk aki Szíriából érkezett. Papír szerint egy évvel volt idősebb náluk, de holland tanulmányi-nyelvi lemaradása miatt nem kerülhetett nagyobb oszályba. Viszont hetedik év végén az életkora és az addig behozott hátrány miatt úgy döntöttek, hogy ‘elengedik’. Nem kellett a nyolcadikat elvégeznie hanem anélkül mehetett a középiskolába. Ő emiatt már- egyedüliként- a hetedik év végén kiugrott az ablakon.
A kislányom pedig, hat (tan)évvel a kiköltözés után- ez idő alatt elvégezve a nyolc általánost- most a középiskolára vár, amihez eddig egyedül egy brossúrát kaptunk. Ebben benne volt a lista, hogy mit kell beszerezni. Ez kb. tíz féle dolog: füzetek, szögmérő, körző… Darabszám, fajta sehol (spirál, nem spirál, A4 vagy A5). Kivéve a számológép, ahol tökéletesen pontos típusszámot kaptunk, ezt kell megvenni és slussz. Úgy néz ki vagy országos, hogy ez a típus kell, vagy a helyi középiskola egyeztetett a környékbeli boltokkal, így ez a fajta itt mindenütt (is) kapható. Több infónk egyelőre nincs, pedig a szünetből már csak kevesebb mint egy hét maradt. Még azt sem tudjuk pontosan, hogy mikor is kezdődik majd a tanítás: a a papírunkon nem egyértelmű az erről szóló dátum. De semmi gond… Megoldjuk. 😀
Az sem mellékes, hogy ez az eset nem egyedi: majdnem minden négy éves kor felett kiköltöző kisgyerek végigcsinálja, hacsak nem olyan helyre érkezik ahol nyelvi felkészítéssel kezd. Egy dolog változatlan: szerintem ezek a gyerekek – nyelvi előkészítővel vagy sem- igazi kis hősök.
A különleges szállásokat bemutató második fotókollekció következik, most Hollandia egész területéről. (Kivéve Frízföld, ennek külön cikk volt szentelve.) Mivel a cél csak a fura szálláslehetőségek bemutatása és nem az üzlet, ezért csak pár kép, település- és tartomány neve lesz itt megtalálható.
Látszik, hogy Észak- Holland (Amszterdam környéke) és Dél- Holland (Rotterdam környéke) a turisztika fontos központja, így ott jóval több a lehetőség a nem mindennapi dolgokra.
… Híd őrházacskájában: Amszterdam, Noord- Holland Megcsodáltátok már a hidak tövében meghúzódó ici- pici házikókat? Most lehetőség van aludni is benne.
… Kiselejtezett vasúti kocsiban: Amszterdam, Noord- Holland Oké, talán az ‘egykori’ szó elegánsabb rá. Mindig is kipróbáltad volna a hálókocsit? Ezt tuti nem késed le… … Hatos Heinekenben: Castricum, Noord- Holland
… Darun: Amszterdam, Noord- Holland Tériszonyosoknak annyira nem ajánlanám. Rögtön több is rendelkezésre áll.
… Korábbi börtönben: Hoorn, Noord- Holland Egész biztos nem mindennapi élmény- kivéve egyeseknek.
… ‘Huis onder de vuurtoren’ Hotel: Huisduinen, Noord- Holland Régi világítótoronyban
… Ponyvás szekéren: De Woude, Noord- Holland
… Bunkerben: Vuren, Gelderland Alacsonyaknak ajánlott, a belmagasság 1,75. Ha ide mennél azért nézz utána: nagyon alacsony felszereltségű, ágyneműt is magadnak kell vinni. Fűtés sincs.
… Fakunyhóban: Velp, Gelderland A Nationaal Park Veluwezoom területén … Repülőgépben: Teuge, Gelderland
… Kunyhó a fán: Haarlo, Gelderland
… Egy csodaszép, régi víztoronyban: Vlissingen, Zeeland
… Szélmalomban: Zeeland
… Egy ‘elvarázsolt, mítikus’ régi lakóautó: Coevorden, Drenthe Louis Couperus Psyche című műve alapján, azzal egyező dekorációval- hangulatban Lehetőleg csak vegetáriánusoknak, vegánoknak!
… A neve szerint ‘homokvár’, mindenesetre érdekes: Eext, Drenthe
… Stayokay Hostel: Rotterdam, Zuid- Holland ‘Részeg kockákban’
… Kilátótoronyban (Euromast): Rotterdam, Zuid- Holland A kilátás biztos csodás!
… Kapszulahotelben (CITYHUB): Rotterdam, Zuid- Holland vagy Amszterdam, Noord- Holland
… Hatalmas hajón (SS Rotterdam): Rotterdam, Zuid- Holland
… ‘Alpakák közt’: Aagtekerke, Zeeland
… Ismét egy daru: ’s-Hertogenbosch, Noord-Brabant
… ‘Dzsungelben’: Jungle Cabana, Heijen, Limburg
… Középkori pincében: Deventer, Overijssel A második kép a felette levő épületet (épületeket) ábrázolja
… ‘Csillagkockában’: Lattrop-Breklenkamp, Overijssel Minden lehetőség adott a csillagok megfigyelésére: kis kupola a tetőn, amin keresztül az ágyból fekve lehet az eget nézni, plusz távcső. … Indián tipiben: Lelystad, Flevoland
… Csatornacsőben: Lelystad, Flevoland A világon minden IS alkalmas, mint szállás 🙂
… 13. századi, rakparti pincében: Utrecht, Utrecht A rakpartban levő helységeket sok mindenre használták: pl. hajójavításra, üzletnek vagy raktárnak.
Biztosan van a bemutatottakon kívül is érdekes- különleges szálláshely, de ide már nem fért több. Ha valakit érdekel, a lenti linkeken lehet még bogarászni. Sok sikert hozzá!
A hollandok elég leleményesek és meg is fogják a kínálkozó lehetőségeket. Így van ez a turizmussal- szállással is: amiből ki lehet alakítani egy apartmant, abból meg is csinálják, még ha az ötlet meredeknek tűnik is. Később általában pont ezért kelendőbb.
Ezekből jön egy kis ízelítő- csak fényképek és a település. Most Frízföldről, legközelebb pedig az ország többi részeiből is.
… Korábbi börtönben: Blokhuis, Leeuwarden, Frízföld
… Homok ‘töltőtölcsérben’: Harlingen, Frízföld Először volt a tölcsér, majd ráépítették a ‘fejreállított apartmant’. Az eredmény pedig látványos. … Mentőhajóban: Grou, Frízföld
… Hordóban: Stavoren, Frízföld
… Jurta, Anna Pauwlowna, Frízföld
… Egykori református templomban: Rinsumageest, Frízföld
… Kék meseházikó, Bakhuizen, Frízföld Mintha egy könyvből bukkant volna elő
… Magic Bus: Lutjelollum, Frízföld Egy öreg buszban
… Templomban: Appelscha, Frízföld
… Fán, kunyhóban: Easterein, Frízföld… Víztoronyban: Nes, Frízföld Jó hír: van lift!… Homokvárban: Sneek, Frízföld Sneekben rendszeresen megrendezik a homokszobor kiállítást és versenyt. A rendezvényhez kapcsolódik a homokhotel is.
A korona sok mindent keresztülhúzott, úgyhogy nem biztos, hogy mindegyik különleges szálláshely nyitva van. Ha valaki igénybe szeretne egyet venni, arról előbb nem árt érdeklődni.
Hamarosan jön a második rész, a többi tartománnyal.
Idegen nyelv tudása terén Hollandia sokkal jobban áll, mint Magyarország- gondolom ez senkinek sem meglepetés. Elvileg otthon is mindenki tanul- tanult nyelveket, de a statisztikák szerint egész Európában a magyarok közül van az embereknek a legkisebb nyelvtudása. Főképp ha azt nézzük, hogy ebből mennyi a valóban használható.
A hollandok majdnem 90%-a beszél valamilyen egyéb nyelven- inkább nyelveken, a magyaroknak meg alig több mint 35 %-a. Szóval le vagyunk maradva rendesen.
A statisztikát sajnos és is erősítettem. Általánosban oroszul és későbbi iskoláimban oroszul- olaszul tanítottak. Sohasem kellett használnom, el is felejtettem szinte teljesen. Pár szó maradt meg.
Hollandiába már úgy érkeztem meg, hogy egyikre sem tudtam támaszkodni, bár nem tudom itt egyébként hányan beszélik ezeket a nyelveket. Viszont itt még a takarítónő, bolti eladó, egyszerűen mindenki használható nyelvtudással rendelkezik. Emlékszem, a legelső időkben kifejezetten kellemetlenül éreztem magam, amikor ezzel szembesültem: a pénztárban ülő hölgy elsorolta, hogy melyik nyelveken beszél és ez volt vagy öt. Én meg mint egy ősember, épp csak nem mentem a bunkómmal mamutra vadászni…
Később jöttek otthonról családtagok- ismerősök és a statisztika ismét pontosnak bizonyult: idősebbek, középiskolások és frissen érettségizettek ugyanúgy nem voltak képesek jól kommunikálni, esetleg az épp megszerzett nyelvtudásukat használni- náluk mondjuk legalább a tanultak később elő- előjöttek.
A kezdeti időszak után elkezdtem keresgélni a tanulási lehetőségeket. Annyiból volt alapom, hogy kiköltözés előtt a létező összes nyelvkönyvet és szótárt megvettük- itt még azóta sem találtam jót. A magyar itt még nem annyira tipikus, hogy piacot építsenek rá.
Ami „szembejött“, az a turistáknak írt kézikönyv az alap mondatokkal, plusz bulizóknak a speciális dolgokkal (szerelmes vagyok beléd, ne nyúlkálj, kopj le, itt maradsz éjszakára? -csak a gyengébbeket említem).
Az interneten, facebook-on sok skype-os nyelvtanulási hirdetést találhattok, ezeket mindenképp érdemes kipróbálni, ha otthon tudsz tanulni. Ugyanúgy hirdetnek magyar anyanyelvű holland nyelvtanárok is, magánórákat is vehet aki akar. Ez főképp nagyobb városokban elérhető. Érdemes ismerősöket- nem csak magyarokat- megkérdezni, hátha valaki épp a lakóhelyed közelében tud iskolát, ahol képzett nyelvtanárok vannak. Én így bukkantam rá a Friesland College-re.
Az első lépésben az iskolától kellett egy jelentkezési lapot kérni. Azt visszaküldve elég hamar kaptam egy időpontot, amikor is be kellett mennem és egy számítógépes teszt kitöltésével felmérték a nem létező holland tudásomat. Köszönni tudtam.
Eztán határozták meg, hogy melyik csoportban és mikor kezdhetek. A1 és A2 szinten heti kétszer három órát kell járni és otthon ugyanennyit gyakorolni. Erről szerződést íratnak alá minden tanulóval és be is tartatják!
Az oktatás számítógépen folyik, szuper programokkal. Itt visszakövethető mennyit, mikor gyakorolsz, hol jársz az anyagban. Valóban csak az nem tanulja meg a feladott anyagot, aki nem akarja. Rendszeres a számonkérés, nekünk minden téma végén prezentációt kellett tartani: kiállni a többiek és a tanár elé, majd egy hosszabb- rövidebb előadás keretében bemutatni az adott anyagot.
Például volt téma a család, az egészség- orvoshoz járás, Hollandia, azaz a tipikus holland dolgok. Pénz, munka- és munkakeresés, oktatás, bevásárlás. Csomó fontos dolog a mindennapi élethez. Ehhez összeállított szókincs. Persze témáról- témára komolyabb. Témánként vizsgalapokat, vagy számítógépes vizsgát kellett kitölteni és szintenként vizsgára menni a központi intézménybe- ez ennél az iskolánál Leeuwardenben van. Ha a vizsgád megvan, vagy ennél jobban tudsz már beszélni, mehetsz B1 vagy B2 csoportba heti háromszor három órában: ezzel már nem csak kenyeret és répát tudsz venni, vagy épp felfogod/ megérted, ha valaki el akar adni az utcán két kecskéért. Tudsz hívni egy szerelőt és megérted a biztosítási ügynököt a ház előtt. Szóval vannak előnyei.
A Friesland College-ben eddig a szintig lehet tanulni, aki ezzel nem elégszik meg, a tanulmányait már máshol kell folytatnia. A leckék 80%-án ott kell lenni, vagy elküldenek a tanfolyamról. Néhol fizetős, néhol nem: ennek iskolánként és személyenként kell utánajárni. Ezzel kapcsolatban ne engem keressetek meg: az árakat nem én, hanem az iskola határozza meg!
Nekünk a tanáraink azt mondják, hogy a nyelv kb. 30%- át tanulod meg iskolai kereteken belül, a többit az utcán, munkahelyen, bárhol, a hollandokkal való kapcsolat közben. Tehát mindenképp javaslom a szociális kapcsolatok keresését: menj barátkozni, közösségbe. Ha nincsenek ismerőseid, keress pl. vrijwilliger (önkéntes) munkát. Ez nem csak a nyelv tanulására jó, hanem később az önéletrajzodban is jól mutat és plusz pont.
Sok helyen van kiplakátolva- boltban, könyvtárban, közösségi helyeken-, hogy külföldieknek szóló gyakorlási lehetőségeket szerveznek. Érdemes ezeket is keresni. Megint csak saját tapasztalat alapján: a kisvárosban ahol élek, minimum három ilyen van a hét különböző napjain: kettő a könyvtárban és egy pedig egy közösségi házban. Jó esetben az egyik időpontja csak megfelel…
A közeli városban és más helyeken is biztos pont erre a könyvtár. Érdeklődjetek, vagy simán menjetek be és nézzetek ott utána.
Itt olyan szinten figyelnek rá, hogy mindenkinek jusson valami hasonló, hogy célzottan pl. csak nőknek is szerveztek találkozókat, önkéntes segítőkkel. Gondolom- többek közt – a muzulmán nők voltak a célközönség, hogy ne a férfiakkal együtt kelljen ülniük, de lehet, hogy tévedek. Jelenleg a csoportból csak egy lány jött Marokkóból és egy török hölgy van még, aki ebbe a jellemzésbe beleillik. Utóbbira illik a mondás, hogy tanulni sosem késő: 28 éve él itt és döcögve beszéli az itteni nyelvet. Az átlagos kor ebben a csoportban egyébként meglepő módon 45 év feletti. Az iskolában 25-30.
A közösségi élményekről: nekem a barátságokat a suli hozta meg (pár meglevő persze már volt). Nagy- nagy szerencsémre fantasztikus csapat csiszolódott össze: német, lengyel, román, bolgár, dán, mianmari, olasz… no meg magyar. A többieket mindenki előítélet mentesen fogadta és nincs gond- nem is lehet- a másik nemzetisége miatt. Itt mindenki „csak“ külföldi és kész. Először a szünetekben kávéztunk együtt a büfében. Gyakran 5-10 perccel késve értünk vissza a terembe, mert beszélgettünk. A tanárok miután meghallották, hogy „a beszédet gyakoroltuk”, nem szóltak semmit, csak mosolyogtak. Mivel ez nagyon fontos…
Aztán egy idő után elkezdtünk iskolai idő után is közös programokat szervezni- persze ez is gyakorlása a nyelvnek, mivel ez az egyetlen közös, amit használni tudunk. Hívtam már meg az egész csapatot a saját otthonomba is és még a tanárok is eljöttek- azt hiszem ez is jelent valamit, hogy olyan a kapcsolat velük, hogy meg mertem hívni őket. Nnémelyik még a magyar pálinkát is megkóstolta. Mentünk együtt egyik társunk versenyére- ő vízilabdázik, régebben Magyarországon is játszott, ismeri a fontos kifejezéseket, úgymint egészségedre, pálinka, gyere, szia. Minden ilyen találkozó több órás tanulással ér fel és még kellemes is. Érdemes kipróbálni.
A tanárokról: itt nem az otthoni poroszos stílusú tanítás folyik. Otthon ahhoz szoktam hozzá, hogy az órán fogd be a szád, tudj mindent 120%-osan, vagy le vagy ordibálva, legjobb esetben csak lenézve. (Nem mindenkire igaz, de jórészt igen.) Vagy- és ez sem jobb: a gyereknek mindent szabad, mert különben bemegy apuci és szétveri az iskolát. Tisztelet a kivételnek.
A gimis olasz tanárom hatalmas tudással rendelkezett, égig érő intelligenciával, de szerintem nem lett volna szabad kamasz gyerekeket tanítania, mert nap mint nap- szó szerint- lila volt a feje, pedig még csak rosszul sem viselkedtünk: elég volt, ha nem tudtuk az anyagot és az óra üvöltözésbe torkollott. Itt nem is értem, hogy hogyan képesek rá, de mindenkihez van türelmük és mindenki meg van dicsérve. Ha két szót tudsz, akkor azért, mert tudod őket. Ha nem értesz valamit és kérdezel, akkor azért, mert milyen jó kérdés… Ez igaz a felnőttoktatásra a nyelvtanfolyamon- ami nem mellesleg középiskolában van- és a gyerekeim általános iskolájában is.
Jó volna otthonra is elfogadottabbá tenni ezt a pozitív, megerősítő szemléletmódot. Ha otthon is ezt tudná minden pedagógus alkalmazni, hamarosan a tőlük tanuló gyerekek is ezt használnák- későbbiekben a saját mindennapjaikban és munkájukban is. Szebb volna a világ…
Viszont én az eddigiek alapján azt javaslom mindenkinek, persze nem kötelező érvénnyel: alapvető nyelvtudás nélkül- ami lehetőleg holland, de minimum angol-, ne induljon el senki Hollandiába. Könnyen kihasználhatják, átverhetik. Több helyen lehet olvasni- hallani olyanokról, akiket kicsábítanak azt ígérve, hogy nyelvtudás nélkül munkát kapnak és kolbászból kerítést. Nagy keresetet, örök életet, ingyen sört. Világbékát.
Aztán idekint mehetnek rabszolgamunkára. Nem kitaláció, hollandiai magyarok csoportjaiban több ilyen esetről olvashattok. Tehát ha nincs biztos nyelvtudásod, először próbálj meg otthon tanulni és csak aztán vágj neki a költözésnek. Ha pedig muszáj: legyen veled valaki, akire számíthatsz. Legjobb esetben a párod, családod.
És próbálj barátokat szerezni: ne csak magyart. Hollandot, egyéb külföldit, akivel sokat tudsz beszélgetni, gyakorolni. Előbb-utóbb profi leszel. Persze ha valahol magyarokkal találkozol, nyugodtan közeledhetsz feléjük: ha magyar szavakat hallasz, köszönni mindig illik! A beszélgetés meg ennek a folytatása. Ha a köszönésed örömmel és normális stílusban fogadják, lehet beszélgetni, beülni valahova kávézni. Sok sikert és örömet hozzá!
Frízföld és Hollandia blog 